Lélektani határ közelébe ért a Balaton

Lélektani határ közelébe ért a Balaton

Már csak 93 centis a Balaton, amely a nyáron már egyszer elérte a 121 cenis vízmélységet is.

Ahogy arról többször beszámoltunk idén semmi panasz nem lehetett a Balaton vízállására. Volt olyan időszak, június elején amikor 121 centis volt a tó és az előírások szerint is engedni kellett volna a Balatonból. Ezt használta ki a Bahart és 2 kompot és 2 katamaránt felúsztattak a tóra. Ennek érdekében megnyitották a Sió-csatornát, amely miatt 6,5 centi víz távozott.

Sióagárd, 2023. június 24.  A Balatoni Hajózási Zrt. (Bahart) új személyszállító hajóinak egyikét vontatják a Sió-csatornán Sióagárdnál 2023. június 24-én. A csatorna a Balaton szükséges mértékű vízeresztésével vált hajózhatóvá. A hajók június 21-én délelőtt indultak útnak a komáromi hajógyárból a Dunán. A Sió torkolatáig 272 kilométert tettek meg, majd a Sió-csatornán 121 kilométert megtéve érik el a Balatont.  MTI/Kiss Dániel

Ez akkor nagy vitát kavart, hiszen 2022-ben kimondottan alacsony volt a vízállás.

Az idei nyár különlegessége volt volt, hogy augusztus elején egy centit emelkedett a Balaton vízszintje.

Ilyenre, hogy nyáron történjék ilyesmi, a legritkább esetben van példa.

Hírdetés

A Bahart-hajók

A vízi járművek, amelyek több mint 5 milliárd forintba kerültek, egyébként szeptember 22-én kifutottak első útjukra.

Az új hajók javítják a Balaton környékén élők közlekedési lehetőségeit,

a turisták számára nagyobb élményt jelentenek, több kerékpárt tudnak szállítani, és rövidül az átkelési idő – mondta akkor Dömötör Csaba államtitkár.

Idén csak szeptember csökkent 100 centi alá a tó és mostanra apad 93 centire. A 90 centis vízállás azonban már figyelmeztető. A szakemberek ezt a szintet látják optimálisnak. 2022 novemberében 69 centis volt a Balaton de a most következő napokra némi csapadékot ígér a meteorológia.

Forrás:infostart.hu
Tovább a cikkre »