Lelassult az élelmiszerek drágulása

Lelassult az élelmiszerek drágulása

A karácsonyi bevásárlásért ugyan most decemberben is többet fizettünk, mint egy évvel korábban, a Statisztikai Hivatal legfrissebb felmérése szerint azonban az árak növekedése ezúttal nem volt olyan látványos, mint egy évvel korábban. Mi drágult a legjobban, és miért fizettünk kevesebbet?

Ha az elmúlt három év átlagát tekintjük, a szlovákiai fogyasztóknak továbbra sincs okuk panaszra. A Statisztikai Hivatal most közzétett ármustrája szerint Szlovákiában az elmúlt hónapban 1,6 százalékkal nőtt az átlagos árszint, a decemberi infláció így még mindig a legalacsonyabbak közé tartozik. Az egyes szolgáltatások és termékek ármozgása között azonban ezúttal is látványos különbségek vannak.

„A legnagyobb drágulást azon szolgáltatások esetében tapasztalhattuk, amelyeket kisebb-nagyobb mértékben érintettek a koronavírus-járvány miatt hozott megszorítások”

– nyilatkozta Ľubomír Koršňák, az UniCredit Bank elemzője. A fodrászatok, a szépségszalonok, az óra- és ékszerüzletek például csaknem 8 százalékkal növelték az áraikat az egy évvel korábbiakhoz képest. Az éttermek nagyjából 5 százalékkal drágultak, és ettől nem sokkal maradtak el a szállodák sem. A járvány miatt a fogorvosok munkája is jóval kockázatosabbnak minősül, így az sem csoda, hogy az ő szolgáltatásaik is nagyjából 6 százalékkal kerültek többe az egy évvel korábbinál. A jó hír ugyanakkor, hogy – az elmúlt havi enyhe drágulás ellenére – az üzemanyagokhoz még mindig több mint a tizedével olcsóbban juthattunk hozzá, mint 2019 decemberében.

Hírdetés

Az élelmiszerárak szempontjából az elmúlt hónapokban jelentős mértékben javult a helyzet. Míg korábban a szlovákiai élelmiszerárak nőttek a leggyorsabban az egész Európai Unióban, mostanra stabilizálódott az áremelkedés üteme. A Statisztikai Hivatal szerint 2019 decemberében még több mint 5 százalékkal nőttek az élelmiszerárak az egy évvel korábbihoz képest, tavaly decemberben azonban már csak 0,6 százalékkal. Természetesen, az élelmiszerek között is jelentős különbségek vannak. Míg például a zöldségek ára csaknem 6 százalékkal csökkent az egy évvel korábbihoz képest, a húsért nagyjából 2 százalékkal többet fizettünk.

„A hús drágulása elsősorban a sertéspestissel magyarázható, az árak növekedéséhez azonban hozzájárult az is, hogy az előző kormány megemelte az éjszakai, hétvégi és ünnepnapi munkáért járó díjakat, valamint a minimálbért is. És akkor még nem beszéltünk a járvány okozta problémákról”

– mondta el lapunknak Eva Sadovská, a Wood & Company befektetési és tanácsadó társaság elemzője.

Hogy az árak az elkövetkező hónapokban milyen irányt vesznek, az jelentős mértékben függ majd a járványhelyzettől is. Ami biztos, hogy az olcsóbb gáznak és villanyáramnak köszönhetően a rezsiköltségek idén alacsonyabbak lesznek, az élelmiszerek ugyanakkor tovább drágulnak.


Forrás:ujszo.com
Tovább a cikkre »