Lejáratókampányt indított a TV2, benézték a célpontot

Lejáratókampányt indított a TV2, benézték a célpontot

Nagyvállalkozók és ellenzéki vezetők után ezúttal egy újságírót vett célkeresztbe a kormánypárti média. Több ügyet is összemosnak, egy névrokont mutoganak és közben valótlanságokat is állítanak.

Úgy tűnik, a Habony Árpád és Andy Vajna érdekeltségébe tartozó kormánymédia új célpontot talált magának: a kampánygépezet célkeresztjébe nagyvállalkozók és ellenzéki vezetők után ezúttal egy újságíró került. Gergely Zsófia személyes adatokkal élt vissza – ezzel igyekezett a TV2 Tények című műsora hitelteleníteni a HVG.hu munkatársát. Csak az a bökkenő, hogy ez alá egy másik Gergely Zsófia képét vágták be. Az Andy Vajna érdekeltségébe tartozó tévé még felvételeket is mutogat, mondván, „ő itt Gergely Zsófia, a HVG.hu munkatársa”.

Rászállt az egész médiagépezet

A TV2 műsora nem előzmény nélküli: korábban a Magyar Idők, majd a 888.hu is ugyanazokat a vádakat hangoztatva ment neki az újságírónak. Gyakorlatilag több különböző témát is igyekeznek bevetni, így kijelenthető: nem egy adott ügyről van szó, hanem az újságíró személye ellen indítottak támadást, de ezt is hamis vádak alapján teszik: a Tények állította, Gergely Zsófia úgy tudósított többször Spéder Zoltán peréről, hogy azon nem volt jelen. Mint azt a HVG.hu munkatársa lapunknak is megerősítette: ez nem igaz, a bírósági jegyzőkönyvekben is szerepel a neve.

Hírdetés

Visszavág a hírigazgató

„Összeértek az oknyomozó munkáim, sok, a kormány számára kényes üggyel foglalkoztam”

– így foglalta össze lapunknak Gergely Zsófia a most indult lejáratókampányt. Mint mondta, a TV2-vel a tulajdonosváltás óta foglalkozik, de ő vitte Spéder Zoltán ügyét és azt is, Schmidt Mária miként jutott hozzá állami részvényekhez. Egy kishírben foglalkozott Várhegyi Attilával, a Fidesz egykori pártigazgatójával. Várhegyi azóta a közmédia körül sürgölődik, magánszemélynek így nyilván nem lehet tekinteni.

Gergely elmondta, három bekezdésben megírta Várhegyi infarktusát: a TV2 már azzal támadta, hogy szenzitív, személyes adatot tett közzé. Érdekes ugyanakkor ez a hirtelen jött érzékenység a csatornától, látva, korábban miként tudósított a kormánynak nem kedves üzletemberek, politikusok magánéleti ügyeiről. Gergely Zsófia lapunknak elmondta: nem hinné, hogy ne lehetne megírni egy ilyen értesülést egy közszereplőről, ő pedig még csak nem is bulváros stílusban tette ezt.

A történetnek ugyanakkor vannak vicces pillanatai is. A TV2 a Nők Lapja Café egykori újságírójának nevezi Gergely Zsófiát. Ő viszont szerkesztőként dolgozott ott: mint lapunknak elmondta, újságíróként alatta dolgozott többek közt Kökény-Szalai Vivien, a Tények jelenlegi hírigazgatója is. Gergely Zsófia egyébként a Négy Mancsnál nem tevékenykedett, az Origónál viszont hat évig dolgozott: érdemes lesz tehát figyelni, volt munkahelye is rászáll-e az ügyre, ahogy egyébként ezt gyakran látjuk a Lokál-Ripost-TV2-888-tengely esetében. Remélhetőleg ők azért nem keverik majd össze a névrokonával.


Forrás:mno.hu
Tovább a cikkre »