Lejáratnák Čaputovát

Lejáratnák Čaputovát

Elöntötte a pulykaméreg Igor Matovičot, miután megnézte a TA3 hírtelevízióban sugárzott beszélgetést Zuzana Čaputovával. Pedig az államfő tulajdonképpen nem mondott semmi újat.

Megismételte a többször hangoztatott véleményét, hogy Eduard Heger miniszterelnök határozottabb lehetne, a kormánykoalíció pedig végre ne fárassza, dühítse a polgárokat viszálykodással, egymásnak ellentmondó nyilatkozatokkal. Matovičnál alighanem akkor szakadt el a cérna, amikor az elnök asszony kijelentette: üdvös lenne, ha a pénzügyminiszter a saját feladataival foglalkozna, és nem kontárkodna bele másokra tartozó ügyekbe, majd hozzátette, hogy alkalomadtán szívesen elbeszélgetne vele a hazai politikai kultúra színvonaláról.

Matovič azon nyomban igazolta a Facebookon a vitakultúra szintjét, könnyen átlátható ravaszsággal nem az őt ért bírálat miatt háborgott, hanem mert „a köztársasági elnök alattomosan, előre kitervelten, rosszindulatúan rombolja a kormányfő tekintélyét, küldözgeti a miniszterelnöknek halálos csókjait (…), ahelyett, hogy segítené, hamis képet fest róla az emberek előtt”. Nem először ront neki minősíthetetlen hangnemben Čaputovának. Köztudottan bosszúálló, ráadásul nem felejt, nyilván máig sérelmezi, hogy tavasszal az államfő is siettette távozását a miniszterelnöki posztról. Ezért is lövöldözi felé mérgezett nyilait. Csakúgy, mint Robert Fico, aki egyebek mellett abba nem tud belenyugodni, hogy a több mint 600 ezer támogató aláírás ellenére aligha lesz népszavazás az előre hozott választásról. A Smer elnöke szerint az államfő hiúsította meg az ellenzékiek kezdeményezését, holott Čaputová csak normakontrollra küldte az Alkotmánybíróságra, amely kimondta, hogy a parlamentnek előbb módosítania kellene az alaptörvényt, csak utána lehetne jogtiszta népszavazást kiírni ilyen kérdésben.

Hírdetés

Meglepő módon Grendel Gábor is csatlakozott a bírálókhoz. Közösségi oldalán bizonyítékok helyett saját feltevésére hagyatkozva úgy vélekedett, hogy Čaputová titkos találkozón egyeztetett Peter Pellegrinivel. A parlament alelnöke szerint nem lehet véletlen, hogy ugyanazon a napon, amikor a Hlas elnöke korábbi álláspontját feladva oltásra biztatta főleg az idősebbeket, a Grassalko- vich-palotából Hegert éri bírálat azért, hogy gyenge kezű vezető. Ha Grendelnek a leírtaknál többről nincs tudomása, akkor ez nem több sima összeesküvés-elméletnél.

Nincs abban semmi kivetnivaló, ha a politikusok, a sajtó megalapozottan, a tisztelet keretei között maradva elmarasztalja az államfőt. Megbízatási idejének kezdetén, főleg első országértékelő beszédét követően azért kritizálták, mert csupán nagy általánosságokban utalt a társadalmi gondok előidézőire. Azóta már sokkal konkrétabb. Ficóék ezért a kormánypártok szócsövének kiáltották ki őt, Matovičék meg az ellenzéki álcázott pártfogójának.

Mértékadó közvélemény-kutatások alapján hónapok óta Čaputová a leghitelesebb személyiség, ő az egyetlen közéleti szereplő, akiben a lakosság több mint 50 százaléka bízik. Igaz, vele szemben is bizalmatlan a megkérdezettek 47 százaléka – jórészt a nemtelen támadások miatt. A Focus ranglistáján őt követő politikusok bizonyítványa ennél jóval siralmasabb, ami híven tükrözi az országot beárnyékoló társadalmi feszültséget és kiábrándultságot.

Legfőbb ideje lenne, ha az önfényezők nem kizárólag az elnök asszony és egymás lejáratásával törődnének, hanem az ország gondjaival.


Forrás:ujszo.com
Tovább a cikkre »