„A házassággal úgy vagyunk, mint a szabadkőművességgel. Akik nincsenek a tagok sorában, azok nem tudnak hozzászólni a dolgokhoz, a többiek pedig örök hallgatásra vannak kötelezve.” Bernard Shaw e mondása különösen is igaz ma, amikor a balliberális értelmiség korábban soha nem látott intenzitással mossa a szabadkőművesek bizony egyáltalán nem kissé szennyes leplét.
Szakács Árpád írása (Romsics szabadkőműves meséi. Magyar Nemzet, 2020. június 13.) óta rendületlenül folyik a balliberális holdfélen a szabadkőműves páholyok leplének kifehérítése – csakhogy mindmáig sem sikerült ehhez hatásos ideológiai tisztítószert találni. Erre mutat rá Tóth Gy. Lászlónak a Magyar Nemzet mai számában közzétett publicisztikája (A szabadkőműves-páholyok való szerepéről és jelentőségéről, 11. old.), amelyből az is kiderül, senki nem állította sohasem, hogy kizárólag szabadkőműves konspirációk „eredménye” volt 1920. június 4-e. De hogy volt közük hozzá, s ráadásul nem is csekély, egyre több mű (magyar vonatkozásban mindenekelőtt Raffay Ernő történész elsődleges, azaz levéltári források feldolgozásán alapuló kötetei) eléggé egyértelműen tükrözik. S tegyük hozzá, messzemenően nem csak a szabadkőműves páholyok vezetőinek iratai mutatják ezt, hanem a társadalom egy olyan rétegének megnyilatkozásai is, akikre persze nem szokás hivatkozni. Ezek a kereszténység védelmezői, kiváltképpen a katolikus papok, akik Magyarországon a Ferenc József-i időkben írásaikban állandóan meghúzták a vészharangot a szabadkőműves páholymunkák vallásellenessége és egyházgyűlölete miatt.
Noha Tóth Gy. László szerint a szabadkőműves páholyok „kezdetben valóban nemzeti és karitatív célokat is szolgáltak, de a XIX. század végén és a XX. század elején már egészen más célokért küzdöttek”, már azért ennél korábban is akadtak jócskán katolikus papok, akik felismerték: az olasz és francia, hol nyíltan, hol burkoltan ateista szabadkőműves páholyok, ha nem vigyázunk, Magyarországon is fészket rakhatnak, as akkor ezeréves királyságunk romba dőlhet. Aki az akkori magyar katolikus közélet vezető orgánumait fellapozza – mindenekelőtt a Magyar Sion, az Új Magyar Sion és a Religio évfolyamait –, tüstént meggyőződhet erről.
Ennek jeleként álljon itt most egy kissé bővebb múltidőző, de egyben – sajnos – aktualizáló sajtószemle, de nem ezúttal mégsem a fentebbi három orgánumból (vaskos antológiát lehetne belőlük összeállítani e szempontból), hanem egy hozzájuk képest talán periférikusabb jellegű, de szókimondásában mégis feltűnően bátor katolikus folyóirat néhány cikke.
„A franczia szabadkőmives kormány ujabb és ujabb bilincseket aggat az egyház kezére. Eddig lehetetlenné tette, hogy katholikus egyetemeken alapvizsgákat tehessenek a növendékek, most pedig azt tervezi, hogy a katholikus egyetemek hallgatói csak akkor jelentkezhessenek vizsgára, ha két szemesztert az állami egyetemeken is hallgattak. – Vajh’ meddig szemtelenkedik még a páholy sátáni szelleme?!” (Katholikus Hitvédelmi Folyóirat. Szerkesztette és kiadta: Lepsényi Miklós OFM. III. évfolyam. 1891. márczius. Pozsony, 1891. Wigand F. K. Könyvnyomdája. 144. old.)
„A „malterosok” a szerzetesek ellen. A „Bordeaux Journal” a következő tudósítást közölte. A „Neufs-Soeurs” páholy. A junius havi gyülés. Bordeaux 1891. év junius 25-én. Tiszteletre méltó hárompontos testvér. Hárompontos. Van szerencsém értesíteni, hogy a bordeauxi „Neufs Soeurs” páholy julius 3. tartja havi ülését az örök… világosság Segalier utcai helyiségében. Napirend: „A leggyakorlatibb eszköz megállapítása, mely által a franciaországi szerzetesrendeket el lehetne nyomni…” Ujabb bizonyítéka ez annak, hogy a szabadkőművesség nem foglalkozik sem vallás, sem politikai kérdésekkel. Hej pedig ha ezeket sarokba szorítják, rendesen azzal szeretnék magukat kivágni, hogy ők a humanizmuson kívül mással nem foglalkoznak.[…]” (Katholikus Hitvédelmi Folyóirat. Szerkesztette és kiadta: Lepsényi Miklós OFM. III. évfolyam. 1891. augusztus. Pozsony, 1891. Wigand F. K. Könyvnyomdája. 380-381. old.)
„A szabadkőmüveseknek Magyarországon ez idő szerint 37 működő páholyuk van, 2099 aktiv taggal. A mult évben 5 páholy alakult és nyolc megszűnt. A „Reformátusok Lapja” regisztrálva ezen tényt, a következőket írja: „Mi ezen intézményt ártatlan (jól halljuk?!) humánus intézménynek tekintjük. Vége van azon kornak, midőn a titkos társulatok zárt ajtók mellett ápolhatták a szabad eszméket (?) a szabadság vesta-tüzét… Ma a szabadkőmivesség intézménye a humanitas céljainak szolgál s a józan demokráciát támogatja. Csak a katholikus sajtóra teszi a vörös posztó hatását.” Régi dolog, hogy egyik kánya nem vájja ki a másik szemét.” (Katholikus Hitvédelmi Folyóirat. Szerkesztette és kiadta: Lepsényi Miklós OFM. III. évfolyam. 1891. április. Pozsony, 1891. Wigand F. K. Könyvnyomdája. 189. old.)
„Ez is káté. A sötétség vakondjai, a franczia szabadkőmivesek láttak valamit Freppel püspöktől. Ez katholikus népkátét ad ki, ők is kiadják a szabadkőmives kátét. A leghosszabb fejezet az egyház elleni harcra oktatja a népet. Ennek dacára a szabadkőmivesek szeretnék az együgyüekkel elhitetni, hogy ők nem ellenségei az egyháznak. A farizeusok is úgy scinálták, midőn az Üdvözítő halálára okot kerestek. Judás is a szeretet csókjával árulta el a Mestert. (Katholikus Hitvédelmi Folyóirat. Szerkesztette és kiadta: Lepsényi Miklós OFM. III. évfolyam. 1891. november. Pozsony, 1891. Wigand F. K. Könyvnyomdája. 547. old.)
„Szabadkőmüves morál. Arczátlan vakmerőség azon türelmetlenség, amellyel a szabadkőmüvesek a katholikus intézmények ellen kikelnek. Spanyolországban egy szabadkőmüves páholy följelentést tett két püspök ellen, mert ezek a szószékről dörögtek a szabadkőmüvesek ellen. A biróság fölmentette a püspököket. Madagaszkárban az ottani konzuli biróság a püspököt és az ottani jezsuitákat a szabadkőmüvesek megsértése miatt ezer frank pénzbirságra és tizezer frank kártéritésre itélte. Az elitéltek fölebbeztek… Idők jele…” (Katholikus Hitvédelmi Folyóirat. Szerkesztette és kiadta: Lepsényi Miklós OFM. III. évfolyam. 1891. április. Pozsony, 1891. Wigand F. K. Könyvnyomdája. 186. old.)
„Szabadkőmüvesség és protestantizmus.Tudva levőleg a malteros vitézek váltig tagadják, hogy ők a pozitiv vallás ellenségei. A katholikus sajtónak ezer és ezer alkalma volt ennek ellenkezőjét mindenha kimutatni. Jellemző, hogy a mai protestantizmus legyezgeti a szabadkőmüveseket, sőt akad Magyarországon egy ujdonsült református lap, amely a szabadkőmüveseket testvéreinek mondja. Ritka kivétel ha protestáns prédikátor elitéli a malteros klikket. A Rómában működő evangélikus prédikátorok egyike, az angol származásu Brechl multkori prédikációjában arra intette híveit, „hogy mint az ördögtől, úgy óvakodjanak a szabadkőmüveseketől, mert azok első sorban törnek Krisztus Urunk birodalma ellen.” E férfias nyilatkozat annál inkább dicsérendő, mert az olasz evangelikusok a szabadkőművesek protekciója alatt állanak. Meg is orrolta ezt a malterosok főlapja s hálátlansággal vádolja az illető prédikátort.” (Katholikus Hitvédelmi Folyóirat. Szerkesztette és kiadta: Lepsényi Miklós OFM. III. évfolyam. 1891. szeptember. Pozsony, 1891. Wigand F. K. Könyvnyomdája. 429. old.)
„A „malterosok” a jezsuiták ellen. Az olaszországi Nagy-Óriens a napokban tartott gyűlésében bemutatták ama röpiratot, amelyet a jezsuita-rend generálisának halála alkalmából írt egy malteros vitéz. A röpirat arra buzdítja Róma szabadgondolkozású polgárait, hogy kérvényileg forduljanak a törvényhozáshoz, a melyben a Jézus-társasági atyáknak Olaszországbóli kiűzetését kérvényezzék. A röpirat többi ostoba állításai s képtelenségei közt azt mondja, hogy Németország „boldogsága” a jezsuiták kiüldözése napjától datálódik. Nos, ha a „boldogság” alatt a socialdemokrácia fellendülését és dúlását értik, akkor igazuk van, mert nincs több ország annyira „boldog”. Annyira boldog, hogy erősen foglalkoznak ama javaslattal, hogy a jezsuita rendet visszatelepítsék. Bizony sok ember manapság az orráig sem lát.” (Katholikus Hitvédelmi Folyóirat. Szerkesztette s kiadta: Lepsényi Miklós sz. Ferenczrendi áldozár s magyar hitszónok. IV. évfolyam. Pozsony, 1892. Wigand F. K. Könyvnyomdájából. 89. old.)
„A szabadkőmivesek hazánk fővárosában Budapesten. Ingyen telket kértek a városi tanácstól, hogy ott házat építsenek. Aki tudja vagy legalább hallott már valamit a szabadkőmívesek alávaló és istentagadó céljairól: az megértik, hogy mily káros lehetett volna, ha a tanács hazánk szívében ezen vakondmunkát végző társulatnak teret nyit. De a fővárosi tanács megtagadta a szabadkőmívesek által kért telek ingyenes átadását, de hozzájárult ahhoz, hogy azt kedvezményes áron engedhesse át a főváros. Eme határozatát is azonban oly bölcs és alapos föltételhez köté, mely teljesen megérdemli elismerésünket. Kimondotta ugyanis, hogy az átengedés föltételeit csak akkor fogja megállapítani, mikor a tervezett házban berendezendő népkönyvtárra és népkonyhára nézve a szabadkőmívesek bővebb tájékozással szolgálnak. Bizony ideje már, hogy mi katholikusok minden kitelhető módon gátot emeljünk az istentelen s káros intézmények túlkapásai ellen.” (Katholikus Hitvédelmi Folyóirat. Szerkesztette s kiadta: Lepsényi Miklós sz. Ferenczrendi áldozár s magyar hitszónok. IV. évfolyam. Pozsony, 1892. Wigand F. K. Könyvnyomdájából. 140. old.)
„A szabadkőmüvesek és a műlábak. A „The Freemason” angol szabadkőműves lap jelenti. „A kanadai nagy páholy elhatározta, hogy az államon belől senkit sem lehet a páholyokba felvenni, a kinek műlába van. Ugyanezt határozta el már régebben a newschwalesi nagy páholy is.” Az efféle határozat nagyon komikus azokkal a komoly s világboldogító eszmékkel szemben, melyekkel a szabadkőművesek folyton folyvást dicsekednek. Különben a páholytestvérek egészséges lábakkal is rosszban sántikálnak mindig.” (Katholikus Hitvédelmi Folyóirat. Szerkesztette és kiadta: Lepsényi Miklós OFM. IV. évfolyam. Pozsony, 1892. Wigand F. K. Könyvnyomdája. 330-331. old.)
„A szabadkőmüvesség ellen. Az idősb égi Reusz-hercegség azzal büszkélkedhetik, hogy az egész hercegség területén ma már egyetlen szabadkőmüves páholy sem létezik. Ez örvendetes körülmény – így irja a „Greizer Tagblatt” – annak köszönhető, hogy a hercegség fejedelmei és kormányai mindig komolyan vették az alkotmány azon paragrafusát, mely megtiltja minden állami vagy bármely közhatósági alkalmazottnak, hogy tagjai lehessenek titkos társulatoknak. Már két évtizede annak, hogy minden kinevezett állami és közhatósági alkalmazott (a bármely iskolák tanitói is ide számittatnak) kinevezésekor esküvel kötelezi magát arra is, hogy semmiféle titkos társulatnak sem lesz tagja. A szabadkőmüvesek azért nem adták fel a harcot és a közönséges polgárok bevonásával több páholyt tartottak fenn a hercegségben, de végre mégis megunták a sikertelen vergödést s egymásután oszlatták fel a páholyokat. E sikertelenség világosan bizonyitja, hogy a páholyok semmire sem juthatnak, ha nem működnek bennük köztisztviselők, kik állásuknál fogva nimbuszt és sok anyagi természetü előnyöket is adhatnak e páholyoknak.” (Katholikus Hitvédelmi Folyóirat. Szerkesztette és kiadta: Lepsényi Miklós OFM. IV. évfolyam. 1892. október. Pozsony, 1892. Wigand F. K. Könyvnyomdája. 471. old.)
„Az egyház és a szabadkőmüvesség. Az olaszországi szabadkőmüvesség nagypáholya már régen nem fejtett ki oly élénk akciót az egyház ellen, mint mostanában. A nagypáholy főemberei bebarangolják az országot és irtóháborúra izgatnak a pápaság s az egyház ellen. De ezzel sem érik be, hanem ugyane célból szórakozásra hivják fel a világ összes páholyait. Az olasz nagypáholy ugyanis körlevelet intézett a világ valamennyi szabadkőmüves páholyához és ebben a következőket irja: „Kedves és tiszteletre méltó testvérek! Bizonyára tudomástok van róla, hogy Olaszországban ujabb dicsőségteljes háborut inditottunk a pápai Róma klerikálizmusa ellen. Noha az olaszországi szabadkőmüvesség mindig hű maradt (?) abbeli elvéhez, hogy vallásos és politikai kérdésekbe bele ne avatkozzék, azért soha sem szünt meg erkölcsileg és tudományos téren hadat izenni a katholikus babonák ellen, mely hadakozás fővezényletét, a lelkiismereti szabadság és a humanitás érdekében, mindig kezünkben tartottuk. Igy az olasz szabadkőmüvesség tartja kezében a klerikálizmus ellen most meginditott hadakozás fővezetését is. Ám mivel az a törekvés, hogy nagyhatalmu ellenséget nyügözzünk le: e háboru igen könnyen csak amolyan agitáció kellegére szállana alá s eredményekre mi kilátása sem lehetne, ha csak nem támaszkodhatnék a világ összes szabadkőmüves páholyainak buzgó támogatására. Midőn tehát a testvérpáholy hatályos segedelmét is kikérjük, élénk bennünk a remény, hogy kérésünk teljesitése esetén fegyvereinket a győzelem pálmája fogja koszoruzni.” (Katholikus Hitvédelmi Folyóirat. Szerkesztette és kiadta: Lepsényi Miklós OFM. IV. évfolyam. 1892. szeptember. Pozsony, 1892. Wigand F. K. Könyvnyomdája. 424-425. old.)
„Mikor Budapesten a szabadkömivesek ügyét tárgyalták, hogy hangulatot csináljon „atyafiai” mellett az „Egyetértés” című napilap: erősen tagadta, hogy a szabadkőmiveseknek saját lapjuk volna. Rá is ütött a „malterosok” körmére Dr. Csápori Gyula, ki leleplezései által sok galibát csinált már a malterosoknak. Regisztráljuk a jeles író leleplezését a „Hajnal” című szabadkőmives újsággal szemben. Hazugság és semmi egyéb, hogy „Hajnal című hivatalos lapja a nagypáholynak soha sem volt”. Midőn ezt Mezei Mór ügyvéd s a „Könyves Kálmán” páholy tagja ily határozottan és bátran állítja a fővárosi közgyülés előtt, minden ember azt fogja gondolni: nem szenved kétséget, hogy Mezei Mórnak igaza van, mert ő először tudhatja azt, vajon a magyarországi szimbólikus páholynak van-e, volt-e „Hajnal” című hivatalos lapja; de másodszor, mint tisztességes ember valótlant tudva és akarva csak nem mond; s harmadszor, ilyet mondani nem is mer, mert hiszen attól kell tartania, hogy legott meghazudtolják. És mégis Mezei Mórnak amaz állítása, hogy a szimbolikus nagy páholynak soha sem volt Hajnal nevű hirlapja, valótlan; hiszen asztalomon fekszik a kérdéses ujság, melynek a címe: „Hajnal. Szabadkőmivesi Közlöny. Kézirat szabadkőmivesek számára. Magyarország szimbolikus nagypáholyának hivatalos lapja.” Mily ügyetlenül hazudnak azok a „fölvilágosodott emberek” (?). Ha ilyen jellemű emberekből áll az a „sötét kompánia”, úgy bizony a legnagyobb szánalomra méltók azon szellemi vakok, kik elég bárgyúk „a malterosok közé állani.” (Katholikus Hitvédelmi Folyóirat. Szerkesztette és kiadta: Lepsényi Miklós OFM. IV. évfolyam. 1892. április. Pozsony, 1892. Wigand F. K. Könyvnyomdája. 190-191. old.)
„Pápaság és szabadkőmüvesség. Sokszor volt már alkalmunk rámutatni, azon nagy érdemekre, melyeket Mgsr.-ség Fava grenoblei püspök szerzett magának a szabadkőművesség igazi törekvésének leleplezése által. Egyházmegyei hivatalos lapja, a „Semaine religieuse”-ban egymásután közli a leleplezéseket, meyleknek az a céljuk, hogy a szabadkőműves liberalismus felé hajló hiveket kijózanitsa és őket a szabadkőművesség aknamunkáiról fölvilágositsa. Nemrégiben ujabb leleplezéseket közölt e püspök e lapban, melyek különösen az olaszországi szabadkőművességről rántják le a leplet s nyilvánvalóvá teszik, hogy az olasz szabadkőművességnek kikiáltott főcélját képezi a pápaság megdöntése. Fava püspök az olasz szabadkőművesség által nyomtatásban kiadott művekből idéz egyes passzusokat, amelyek kétségtelenné teszik fentjelzett törekvéseiket. Ez idézetekből a következőket böngészszük ki: „Olaszország keblén veszedelmes kígyó fészkel s ennek neve – pápa. Ez a mi legveszedelmesebb ellenségünk; ez ellen kell védekeznünk legutolsó bombánk fölhasználásáig; le kell rontanunk az áldozatok oltárait; le kell rontanunk mindazt, amire az oltárok támaszkodnak.” (Ubaldo Corbonni hárompontos testvér szavai 1889. május 28-iki köriratából; Rivista XX. p. 157.) „Oh ti papok, alávaló fajzatok, mikor szüntök meg rágódni Olaszország szabadságán; mikor fogja belátni fejetek, a Vatikánban rabságot szinlelő tehetetlen aggastyán, hogy egy percig se képes föltartóztatni a szabadság földerülését.” (Rivista XVI. p. 150.) „A pápa s a hazugság városában, hol, hála a diplomáciai perfid garanciának, még mindig számos fekete és vörös parazita, a lelkiismeret elnyomója s a legelvetemültebb obskurancia működik megháborítlanul; igen e Rómában kell nekünk a szabad gondolat nagy csatáját küzdenünk és megnyernünk.” (Tieri Arisztid hárompontos mester közzétett levele 1880-ból. Rivista, p. 172.) „Azon nap, melyen az olasz kormány nem tekinti első céljának, hogy halálig folytassa harcát leghatalmasabb lelki ellensége, a pápaság ellen, lesz Olaszország megdölésének, örökös vesztének a napja.” (Rivista, X., 277.) „Szeptember 20-ának emléknapja, melyen Róma Olaszország fővárosa lőn s a pápa hatalma lerontatott, a szabadkőmüvesség ünnepe, amelyet kizárólag neki van oka megünnepelni. Valóságos szabadkőmüves ünnep ez, mert azon napot markirozza, melyen a szabadkőmüvesség bevonult Rómába; oly cél valósulása volt ez, melyre régen törekedett.” (Az olasz nagy Oriens főtitkárának körlevele, Róma, 1877. december 3., Rivista XVIII. p. 304.) „+Az olasz szabadkőmüvesség a világ összes szabadkőmüvességeinek mestere, mert ez a vezére a Vatikán ellen meginditott harcnak; enenk van e célra a legnagyobb hadserege, mely közvetlen és közvetett hivei fölszaporodásából 50 milliónyira emelkedett.” (Rivista XIV., p. 14.) „Ama kormányoknak, melyek jó viszonyban akarnak élni az olasz kormánynyal, nem szabad megtürniök, hogy alattvalóik büntetlenül támadhassák a szabadkömüveseknek a Vatikán elleni törekvéseit.” (Hivatalos főmesteri körirat, Rivista XX., p. 267.) (Katholikus Hitvédelmi Folyóirat. Szerkesztette és kiadta: Lepsényi Miklós OFM. IV. évfolyam. 1892. augusztus. Pozsony, 1892. Wigand F. K. Könyvnyomdája. 382-383. old.)
„Pápaság és szabadkőmüvesség. Msgr. Cazet püspök Madagaskar apostoli vicariusa Ségur prelátusnak a szabadkőmüvesség ellenes munkáját malagiai nyelvre fordítatta és kinyomtatta, ami oly indulatba ejtette a szabadkőmüveseket, hogy – amint már különben jelentettük – pert inditottak a püspök ellen. A francia konzuláris biróság már meg is hozta itéletét, mely szerint a püspök 10 000 franknyi kártérítésre és 1000 franknyi birságra köteleztetik. A jogtalanság kommentálására szükséges megjegyeznünk, hogy a nevezett műben célzás egyetlen egy névre vagy testületre se történik. (Katholikus Hitvédelmi Folyóirat. Szerkesztette és kiadta: Lepsényi Miklós OFM. IV. évfolyam. 1892. november. Pozsony, 1892. Wigand F. K. Könyvnyomdája. 521. old.)
„Szabadkőmüves püspök” Ez alatt a cím alatt irják a lapok röviden, hogy Strossmayer József György gyakovári püspök a chicagói „Lodge Nr. 1.” szabadkőmüves páholy védnökségét átvette és annak egy zászlót ajándékozott. – Elég szép s kövérnek elég kövér kacsa ez, mely az atlanti Oceánt szerencsésen átuszva az európai és specialiter a magyar liberális és szabadkőmüves sajtónak éppen kapóra jön, hogy ismét diadalmasan utalhasson arra, miszerint a szabadkőmives intézmény nem oly egyházellenes intézmény, hogy benne egy katholikus püspök helyet ne foglalhatna. – Célszerű azonban ennek a kacsának szárnyát egy kicsit megnyirbálni s e célból csak annyit ohajtanánk a szabadkőmüveseknek s mindenkinek, a kit illet, tudomására hozni, hogy a gyakovári püspököt, ha magyarellenes és pánszláv politikáját elitéljük is, a legszélesebb körökben sokkal jobb katholikusnak ismerik, mintsem a katholikusokat konokul üldöző szabadkőmüvesek közé lépne. Ami azt a védnökséget illeti, aligha tévedünk, amikor azt hiszszük, hogy ez alkalmasint egy Chicagóban alakult egyházilag kifogástalan célu szláv egyletre vonatkozik, melynek a fentemlitett zászlót is küldötte.” (Katholikus Hitvédelmi Folyóirat. Szerkesztette és kiadta: Lepsényi Miklós OFM. IV. évfolyam. 1892. október. Pozsony, 1892. Wigand F. K. Könyvnyomdája. 472. old.)
„A magyarországi szabadkőmüvesek évi naggyűlése (illetve „diszmunkája”) a május hóban folyt le a helyettes nagymester elnöklete alatt. A közgyűlésre vidékről, Ausztriából, Szerbiából, Horvátországból és Lengyelországból is érkeztek nagyszámú küldöttek. A napirend folyamán tárgyalt évi jelentés szerint a nagypáholy védelme alatt jelenleg 53 páholy dolgozik 2461 taggal; az összes magyarországi szabadkőmüvesek száma 6507. E páholyok jótékony alapjai 246 198 frt 51 koronára rúgnak.(Ez bizony édes-kevés azon szertelen dicsekvések mellett, melyeket a „testvérek” a saját „jótékonyságuk” mellett csapnak.) Jótékony célokra ez alapok jövedelmein kívül 19 814 frt 60 krajcárt költöttek a páholyok a mult évben. (Vannak főpapjaink, kik egymaguk többet adakoztak a mult évben jótékony célokra.) Egy Budapesten létesítendő páholyház céljaira eddig 77 681 frt van aláírva és részben befizetve. (És alkalmasint beláthatlan ideig fog kamatozni.) A közgyűlés mély sajnálattal vette tudomásul Rakovszky István nagymestere lemondását s elhatározta, hogy a magyar szabadkőmüvesség körül szerzett érdemeit méltóképpen kívánja megörökíteni. Utódjául a beadott titkos szavazatok összeségével Ivánka Imrét, a v. b. t. t. választotta meg. Helyettes nagymesterekké Berecz Antalt és Neuschloss Marcellt választották. Az uj nagymestert ünnepi fénynyel vezették a nagy „műhely”-be s a jelenlevők hosszan tartó éljenzése közben avatták föl. A nagymesteri fogadalom letétele után tartotta meg programmbeszédét az uj nagymester, aki bombasztikusan jelentette ki, hogy ő, „aki legközelebb szivének föllángolásával nemcsak hogy jótékony meleget nem tudott gerjeszteni, de romboló tüzet szított” – nem várta a megtiszteltetést. A szabadság, egyenlőség és testvériség szigetének bátor megvédése, a felekezetek, nemzetiségek közötti béke létesítése és a munkáskérdés humánus megoldásának előkészítése: ez ma a szabadkőmüvesség föladata hazánkban. (Értsd: ez a por, melyet a „profán” világ szemébe hintenek a páholyok.) Szavait ezen hippokrita kijelentéssel végezte: „Tiszteljük a törvényt, adjuk meg a királynak, ami a királyé, az egyházaknak, ami az egyházaké és mindenekfölött a hazának, ami a hazáé. Ne feledjük egy percre sem, hogy a szabadság, egyenlőség és testvériség szolgálatába szabad akaratunkból léptünk és akkor teljesítettük kötelességünket legjobban, ha a humanizmusnak szolgálunk. Egyetértésben, higgadt meggondolással müködjünk össze mindnyájan!” Az ülés főtárgya volt még négy uj páholynak a befogadása, ami szintén ősrégi (?) szokás szerint történt meg. A négy páholy: „Reform-páholy” Budapesten, a „Goethe” Bécsben (?), a „Hrvataka Vila” Zágrábban s a „Nemania” Nisben. A közgyűlést százötven terítékű bankett követte a Hungária-szállóban.” (Katholikus Hitvédelmi Folyóirat. Szerkesztette és kiadta: Lepsényi Miklós OFM. V. évfolyam. 1893. június. Pozsony, 1893. Wigand F. K. Könyvnyomdája. 287-288. old.)
„A szabadkőmüvesség és a pápa jubileuma. A szabadkőmüvesek mindent elkövettek, hogy megzavarják a pápa jubileuma alkalmából Rómában lefolyt ünnepélyeket. Az nap, melyen a pápa jubileumát ünnepelte, a szabadkőmüvesség olaszországi páholya bankettet rendezett, mely alatt Lemmi nagymester többek közt ezeket mondá: „Róma a nagy csatatér, amelyen nekünk ki kell vivnunk a pápaság és papság elleni harcot. Rómában szemben áll egymással a Vatikán és a kvirínál: ha valaha egyesül a kettő, úgy mindkettőnek utolsó órája ütött.” De az izgatást kivitték az utcára is. Tudniillik a szabadkőmüves „Tribuna” által, minden alap nélkül azt hirdették, hogy néhány Rómába érkezett zarándok leköpte volna Viktor Emánuel siremlékét. A rendörség nyomban meghazudtolta e hirt s ezzel elejét vette a netáni inzultusoknak. A szabadkőmüves „Messagero” meg azt a hazugságot terjesztette, hogy egy zarándok inzultálta a Montecitorion álló katonai őrszemet. A rendörség hamar kideritette, hogy az inzultáló – olasz államtisztviselő volt. Egy szabadkömüves agens a „Gezu” templomában az által akart zavart előidézni, hogy belekiáltozott a hitszónok beszédébe. De pórul járt, mert a hivek sommás módon kidobták, elpáholták s átadták a rendörségnek. A szabadkőmüvesekből álló „Circolo Mazzini” mult pénteken bizottságot alakitott a Vatikán és a zarándokok ellen rendezendő tüntetések vezetésére. – A „Tribuna” nyiltan izgatta a csöcseléket, hogy a Rómába érkezendő osztrák zarándokok ellen tüntessen, megboszulandó a bécsi szent Mihály főtestvérületben elhangzott beszédeket. Mint látjuk, a szabadkőmüvesek minden kitelhetőt elkövettek, hogy zavart okozzanak s ha ez alkalommal ez még sem sikerült, ennek éppen nem ők az okai. Ellenkezöleg, a szabadkőmüvesek galádsága mellett, annál előkelőbben tünik ki a katholikusok hithüsége.” (Katholikus Hitvédelmi Folyóirat. Szerkesztette és kiadta: Lepsényi Miklós OFM. V. évfolyam. 1893. március. Pozsony, 1893. Wigand F. K. Könyvnyomdája. 139-140. old.)
„Mire jó a szabadkőmüvesség.Fogas ügyben állott ma egy fiatal fogorvos a VIII. kerületi rendőrkapitány előtt. Azzal van ugyanis vádolva, hogy saját lakásán több operai kardalosnőnek alkalmat adott az erkölcstelenségre. Mi az ügyet nem tartjuk a nyilvánosság elé valónak s itt csak annyit közlünk egy könyomatos lap jelentéséből, hogy a vádlott fogorvos első vallomásában azt is felhozta mentségeül, hogy ő szabadkőmüves s így emberbaráti kötelességének tartott a leányokon ily módon segiteni. Lám, milyen filanttropusok a szabadkőmüvesek, nekik szabad akár megbénitani a leggyöngédebb érzést, mert övék a hatalom és dicsőség. Hogy nincs a magyar társadalomban annyi éberség, hogy a sötétség e vakondjait, a szabadkőmüveseket, egy csapással mindenkor kiirtaná a véren szerzett haza földéről.” (Katholikus Hitvédelmi Folyóirat. Szerkesztette és kiadta: Lepsényi Miklós OFM. V. évfolyam. 1893. április. Pozsony, 1893. Wigand F. K. Könyvnyomdája. 192. old.)
„Szabadkőmüves hazugságok. A szabadkőmüvesek pénzéből föntartott „Coriere di Napoli” tendenciozus hazugsága nyomán a világ összes liberális lapjai azt irták, hogy a szent atya jubileuma alkalmából „mint 20 millió péterfillér” folyt volna be a Vatikán pénztárába. Nem is volt szükséges, hogy a Vatikánhoz legközelebb álló lapok, úgy mint az „Osservatore Romano” és a „Voce della Verita” dementálják e hirt, mert hiszen minden jóravaló józan ember tudhatná, hoyg az nem felelhet meg a valóságnak s csak arra való, hogy az avatatlanabbak félrevezetésével anyagilag is kárositsák a teljesen gyermekei áldozatkészségére utalt apostoli szentszéket. A fentebb említett két lap dementije különben így szól: „Felhatalmaztattunk annak kijelentésére, hogy a nápolyi lapnak közleménye minden betüjére nézve alaptalan. De mégis, legalább valamit is elhihessünk e közleményből, kénytelenek vagyunk az általa emlitett összeget 85 %-kal leszállitani.” – Egy másik hasonszőrű lap meg azt hazudja, hogy egy Verona közelében müködő pap – ellopott volna egy festményt. Mondani sem kell, hogy e hirt az illető lapnak már másnap a leghatározottabban meg kellett cáfolnia. De azért hazudjunk bőven és merészen, majd csak elhiszi valaki. Ez a malterosok mottója.” (Katholikus Hitvédelmi Folyóirat. Szerkesztette és kiadta: Lepsényi Miklós OFM. V. évfolyam. Pozsony, 1893. Wigand F. K. Könyvnyomdája. 447. old.)
„Szabadkőmüvesek által meggyilkolt plébános. Perugia nagyérdemü aggastyán plébánost május hó 7-én meggyilkolva találták szobájában. A gyilkosságot a lehető legnagyobb kegyetlenséggel hajtották végre, mert a hetvenévet túl haladott egyházférfiú testén igen számos mély seb tátongott. A törvényszéki orvostani szemle megállapitotta, hogy a gyilkos álmában támadt a plébánosra, ki felébredvén erős ellenállást fejtett ki. Konstatált tény, hogy rablógyilkosságról szó sem lehet, mert az áldozat szobájában minden pénzt és értéktárgyat érintetlenül találták; tehát csak boszú müve lehetett a gyilkosság. Igen ám, de ki gondolhatott boszura a páratlan szivjóságú plébánosaal szemben, kit hivei s az egész környék szerető atyaként tisztelt. – A város lakói közül kihallgatott tanuk egyhangulag oda nyilatkoztak, hogy a plébánosra kizárólag csakis a szabadkömüvesek neheztelhetnek, kik ellen teles erejéből harcolni élete egyik legfőbb feladatának tekintette. A hivek nyiltan beszélik, hogy szeretett lébánosuk szörnyü haláláért egyenesen és egyedül a szabadkőmiveseket kellene felelősségre vonni. Eddigelé a plébános egyetlen férfi cselédjét tartóztatta le a vizsgálóbiró, de ki ellen még semmi alapos gyanuokat sem tudtak kidomborítani. Kiváncsiak lehetünk, hogy a biróság kiterjeszti-e figyelmét azokra, kiket a hivek gyanusítanak?!” (Katholikus Hitvédelmi Folyóirat. Szerkesztette és kiadta: Lepsényi Miklós OFM. V. évfolyam. 1893. augusztus. Pozsony, 1893. Wigand F. K. Könyvnyomdája. 379. old.)
„Szabadkőmüvesek és iskola. Tunis városában jelenleg 6 katholikus főiskola van 2155 tanulóval és 4 vallástalan fiúiskola 1610 tanulóval; 5 katholikus leányiskola 1790 és 2 vallástalan leányiskola 430 tanulóval. A tunisi szabadkőmüves páholy ezen tényből kifolyólag a testvérpáholyokhoz körlevelet intézett: „Legnagyobb sajnálatunkra kell konstatálnunk, hogy egy új országban, amelynek a tudomány és civilizáció haladásával lépést kellene tartania, minden olyképp van szervezve, mint Franciaországban a forradalom előtt és mindez egy köztársasági hivatalnok által. A szabadkőmüvesség föladata ezen esetben világosan van körülirva. A szabadkőmüvesek azok, kik az anyaországban a köztársasági mozgalmat vezetik. Kezeikben van letéve a köztársaság ügynökeinek sorsa, a tunisibelieké is.” – Világos ebből, hogy a szabadkőmüves páholy a vallástalan iskola által a köztársaságnak egyengeti az utat, tehát általa a monarchiákat ledönteni legfőbb célja. De azért mindig áll a jelszó uton-útfélen: „Titkos jótékonyság.” (Katholikus Hitvédelmi Folyóirat. Szerkesztette és kiadta: Lepsényi Miklós OFM. V. évfolyam. 1893. április. Pozsony, 1893. Wigand F. K. Könyvnyomdája. 189. old.)
„Női szabadkőmüvesek. Sokra jutnak már Svájcban, hol mostanában még a nők is szabadkőmüves páholyokat alakítanak azzal a maguk elé tűzött céllal, hogy a katholikus egyházat, mint a „sötétség oduját” szétrobbantsák. Az első ilyen páholy Freiburgban alakult meg és a vezérek kiadták a jelszót, hogy az összejöveteleken az Oltári-szenstéget kell kigunyolni és meggyalázni. Ezt aztán úgy müvelik, hogy a tagok az Ur asztalához járulnak a czélból, hogy a szent Ostyát eltulajdoníthassák, melyet aztán gyüléseiken tőrrel döfnek át. A freiburgi plébános tudomást szerezvén a szentségtörésről, egy kisasszonyt, kiről tudta, hogy tagja annak szabadkőmives páholynak, elűzött az Ur asztalától, hová áldozni járult. S ez a magáról megfeledkezett leányzó azzal tetézte vakmerőségét, hogy bűnfenyítő feljelentést tett a plébános ellen és becsületsértés címén 10 000 franknyi kárpótlást igényelt a vádlottól. A biróság azonban elutasitotta; de arról nem szól a krónika, hogy az ügyészség hivatalból meginditotta volna a bünvizsgálatot a szentségtörők ellen. De hát hiszen a liberális Svájcban a szentségtörést nem üldözik hivatalból. Bizonyára sok arra felé a nevelőnő meg a masamód. Mert hogy hosszúhajjal rendelkező, de rövideb észszel biró „gyöngébb nem” a vallást kiüzze szivéből s épen az ellen törjön, ami őt fönségessé teszi, azt nehéz elhinni. Ezek a női szabadkőmivesek olyan facér pesztonkák, masamódok, bonnék – akik üres idővel rendelkezvén, szabadkópésággal foglalkoznak. Jó volna, ha a szabadkőmives „nagyságok” a regény olvasás és politika üzés helyett főzni s dolgozni tanulnának, hogy esetleg tisztességes férfi oldala mellett női rendeltetésüknek megfelelhessenek. De én azért nem hiszem a dolgot, mert a szabadkőmivesek kompániája titoktartásra van kötelezve, de hogy a facér hölgy közönség nem igen tudja be fogni a száját, az nyilvánvaló dolog. Igy hát alkalmatlan a szabadkőmivesi tagságra.”(Katholikus Hitvédelmi Folyóirat. Kiadótulajdonos: Lepsényi Miklós OFM. Szerkesztik: T. Pelikán Krizsó OFM-Keményffy K. Dániel. VI. évfolyam. 1894. augusztus. Pozsony, 1894. Wigand F. K. Könyvnyomdája. 381. old.)
„Szabadkőmives tanárok a papnöveldében. Hol is történhetnék ilyesmi, ha nem a mocskos ficzkóük és malteros vitézek sötét uralma alá nyügözött Olaszországban. Bari városban van egy püspöki gymnasium és papnövelde. Évtizedek óta vagy paptanárok vagy a püspök által kijelölt katholikus érzelmű tanárok végezték a tanítást. A szabadkőmivesek „öregapjuknál”, Crispinél kivitték, hogy a jövőben a város nevez ki a púre katholikus alapból fölépült és jellegü szemináriumba tanárokat. A barii püspök nyomban tiltakozott az ellen, de tiltakozását nem vették figyelembe. Lesz az katholikus papnevelés, amit a malteros atyafiak fognak végezni. Valószinű, amit különben a szabadkőmivesek is szándékoltak, hogy a püspök lemond saját intézeteiről s mást állittat. Rablás, lopás mindenütt. Mikor elégeli meg a jó Isten katholikus egyházának ilyen módoni nyomorgattatását!” (Katholikus Hitvédelmi Folyóirat. Kiadótulajdonos: Lepsényi Miklós OFM. Szerkesztik: T. Pelikán Krizsó OFM-Keményffy K. Dániel. VI. évfolyam. 1894. június. Pozsony, 1894. Wigand F. K. Könyvnyomdája. 287. old.)
„Szerzetesek és szabadkőmivesek. Törökország területén több olasz gyarmat van, melyekben eddigelé olasz szerzetesek végezték a lelkészi teendőket s ők tanítottak a gyarmat iskoláiban is. A szabadkőmivesek kivitték az olasz kormánynál, hogy e gyarmatokban felekezetnélküli állami iskolákat létesítsenek; de mert a szülők nem bíztak a világi tanítókban, ezek az iskolák üresen álltak s a szülők készebbek voltak gyermekeiket távol tartani az iskolától, mint a világi tanitók kezére bízni. Most a szabadkőmüvesek azzal akarják magukat megboszulni, hogy határozati javaslatot terjesztenek az olasz képviselőház elé, melyben azt óhajtják kimondani, hogy azok a gyarmatok, melyekben szerzetes iskolák működnek, egy szoldi segélyt se húzhassanak az olasz államkincstárból.” (Katholikus Hitvédelmi Folyóirat. Kiadótulajdonos: Lepsényi Miklós OFM. Szerkesztik: T. Pelikán Krizsó OFM-Keményffy K. Dániel. VI. évfolyam. 1894. március. Pozsony, 1894. Wigand F. K. Könyvnyomdája. 144-145. old.)
„Szabadkőmüves-e Umberto olasz király? Ezt a kérdést ujabban sokat vitatták az olasz ujságok. Most megfelel rá a „Le monde massonique” (A szabadkőmüves világ.), a szekta hivatalos közlönye, irván: „A mexikói nagy Oriens alatt álló Le Silence páholy annak idejében üdvözlő iratot küldvén a jeles testvérhez, Savójai Umberto olasz királyhoz a félszigeten dühöngő kolera alkalmával különösen Nápolyban tanusitott hősies magaviseletéért, s a királyi testvértől igen szivélyes választ kapott, melyben köszönetet mond a Le Silence páholynak azon megtiszteltetésért, hogy nevét arany betükkel irta föl műhelye templomában”. Különben is Cavagnari Uriel, a hires kőmüves, „Le Ceremonie” czimü ujságában már 1893-ban nyilvánosságra hozta, hogy a király ő vele egy időben vétetett föl társulatba, hozzá tevén, hogy a kőmüves jelleg eltörülhetetlen; vagyis a szabadkőmüves halálos holtáig az marad s a testvérek által annak tekintetik. Hiszen az Umbertónak utóvégre sem árthat, hiszen Crispi tata gondoskodik róla, hogy a savoyai keresztes uralkodónak baja ne essék.” (Katholikus Hitvédelmi Folyóirat. Kiadótulajdonos: Lepsényi Miklós OFM. Szerkesztik: T. Pelikán Krizsó OFM-Keményffy K. Dániel. VII. évfolyam. 1895. december. Pozsony, 1895. Wigand F. K. Könyvnyomdája. 573. old.)
„A szabadkőmüvesek ellen. A francia katholikusok, mint párisi levelezőnk irja, ujabb akciót inditottak meg a szabadkőmüvesek ellen. Franciaországban törvény tiltja a titkos társaságok létezését s így a mozgalom vezetői tulajdonképen csak a törvény végrehajtását követelik a társadalmat megmételyező páholyokkal szemben. Különben, hogy mennyire gyönge a talaj a francia szabadkőmüvesek alatt, mi sem bizonyitja jobban, mint Hubertnek, az ismert szabadkőmüves-kapacitásnak egy kijelentése, a melyet a „Chaine d’Union” címü munkájában tett s a mely így szól: „Az 1848. julius 28-iki törvény értelmében a kormány egyszerű rendelete elégséges ahhoz, hogy összes termeink és páholyaink becsukassanak s minket a törvény értelmében fogházba hurcoljanak.” (Katholikus Hitvédelmi Folyóirat. Alapitótulajdonos: Lepsényi Miklós OFM. Szerkesztők: T. Pelikán Krizsó és Keményfy K. Dániel. IX. évfolyam. Pozsony, 1897. Wigand F. K. Könyvnyomdája. 45. old.)
„Miksa császár s a szabadkőmüvesek. A minap elhunyt Zichy József gróf halála alkalmából a queretarói katasztrófának egy érdekes részlete kerül napvilágra, a mely szép világot vet Miksa császár lovagias szivére s igazelvűségére. Zichy József gróf beszélte egy alkalommal a következőket:
„Midőn a lovagias uralkodó már halálra volt itélve és Queretaroban a siralomházban ült, Juarez, a köztársasági elnök, a császárhoz küldötte hadsegédét, Gagern bárót. Mexikóban ugyanis suttogtak arról, hogy Miksa császár szabadkőműves és miután Juarez csakugyan az volt, azért küldte Gagernt, hogy beszélgetés közben tudná ki, vajon igazán testvér-e a császár? Ha a kósza hir valónak bizonyul, akkor meghagyta Jaurez Gagernek, adná tudtára a császárnak, hogy kikötőben egy hajó horgonyoz s kapitánya csak a parancsot várja, hogy a császárt megszöktesse. Gagern el is ment a császár börtönébe és oly ügyesen intézete a dolgát, hogy sikerült neki a bennt levő gyóntató atyát, páter Fischert, valami ürügy alatt eltávolitani a szobától. Ezt az alkalmat használta fel Gagern, hogy Miksa császártól megtudja, szabadkőműves-e vagy sem. De a császár nem vallott szint.– Lassen wir das – mondá, aztán lehajtotta fejét és mélázó gondolatokba sülyedt.
Gagern látva, hogy nem boldogul, nem forszirozta a dolgot tovább, tiszteletteljes bucsut vett és jelentette Juareznek, hogy a császár nem nyilatkozott. A köztársasági elnök komoran nézett maga elé és sötéten így szólt:– Isten látja lelkemet, meg akartam menteni pedig… Teljesüljön hát a törvény akarata.” Ilyen ember volt Miksa császár, a ki még élete árán sem akart valótlant állitani. Nem volt szabadkőműves, nem is mondta, hogy az, pedig egy igen megmentette volna. (Katholikus Hitvédelmi Folyóirat. Alapitótulajdonos: Lepsényi Miklós OFM. Szerkesztők: T. Pelikán Krizsó és Keményfy K. Dániel. IX. évfolyam. Pozsony, 1897. Wigand F. K. Könyvnyomdája. 95-96. old.)
„Zsidó szabadkőmüves kacsák. Ismeretes a zsidók és a szabadkőmüővesek által sugalmazott lapok azon vakmerő rágalmai, amelyeket nap nap után költenek mindannak befeketitésére, ami katholikus. A raffinirozott módszer az, hogy kitalálnak valamely távol eső országot, Kansast, vagy Kamcsatkát, vagy egy idegen ország nem létező falujának nevét, ha ez meg van, akkor készül a költemény, a legbolondabb koholmányt kovácsolják arcpirulás nélkül. Gyilkos, tolvaj, csalóm egyházférfiak katholikus egyesületek rémtetteit hüen irják le a hiszékeny olvasóközönség bolonditására. A mult héten, hogy nagyobb hitelt szerezzenek rágalmaiknak, egész precizen leirták, hogy a sevillai Szent Péter-templomban 26 gyermeket kegyetlenül lemészároltak. Kik? Miért? – Azt nem irták meg. A megbotránkozott olvasó agyában szörnyü rémképek keletkeznek, a jó Isten tudja, hogy mily fantáziával látják magok előtt, hogy a jámbor sevillai katholikusok mint mészárolják le sajátgyermekeiket a templomban. A csak is zsidó szabadkőmüves gyülölettől alkotott rágalomra most szerencsére azonnal cáfolat érkezett a sevillai érsektől, amely őrült fantáziának minősitette a hirt.” (Katholikus Hitvédelmi Folyóirat. Alapitótulajdonos: Lepsényi Miklós OFM. Szerkesztők: T. Pelikán Krizsó és Keményfy K. Dániel. IX. évfolyam. Pozsony, 1897. Wigand F. K. Könyvnyomdája. 431. old.)
„Szabadkőmüves uralom Szerbiában. Veszelinovics képviselő, a belgrádi szeminárium tanára, azzal az inditvánnyal állt elő minap a szkupatinában, hogy a kormány dolgozzon ki egy törvényjavaslatot, mely az egyház veszedelmes ellenségét, a szabadkőmüves nagypáholyt Szerbiában megsemmisiti. Egyuttal pedig minden szerb alattvalónak meg kell tiltani, hogy szabadkőmüves legyen. Veszelinovics után nyomban felállott Georgevics közoktatási miniszter. Hevesen megtámadta Veszelinovics inditványát és azt a meglepetést keltő nyilatkozatot tette, hogy – ő is szabadkőmüves és tiltakozik az ellen, hogy ez az egyesület az egyháznak ellensége volna. A szkupatina a miniszternek adott igazat s a képviselő inditványát elvetette. Igy kerül napfényre, hogy egyes országok kormányai mily veszedelmes hatása alatt állanak a szabadkőmüvességnek, a mely -még neki magának is szégyenére – zsidókkal van szaturálva.” (Katholikus Hitvédelmi Folyóirat. Kiadótulajdonos: Lepsényi Miklós OFM. Szerkesztik: T. Pelikán Krizsó OFM-Keményfy Dániel. X. évfolyam. 1898. december. Pozsony, 1898. Wigand F. K. Könyvnyomdája. 571. old.)
Száz szónak is egy a vége: e citátumcsokor azt igazolja, hogy a katolicizmus (nem mindig befolyásos, de tisztán látó) képviselői már jóval az első világégés előtt felismerték, milyen célok vezetik valójában a szabadkőművesség vezetőit – még ha tagjaik között kétségtelenül szép számmal voltak naiv tudósok, művészek, netán politikusok is. S noha Shaw mondása szerint a szabadkőművesek örök hallgatásra vannak kötelezve, mégis, egyedül Isten az, aki a történelmet irányítja, Aki hatalma végső kiteljesedése érdekében megengedi, hogy lehulljon a lepel róluk, legfőbb ellenségeiről.
Csupán az a kérdés, észrevesszük-e ezt és tanulunk-e belőle?
Ifj. Tompó László – Hunhír.info
Forrás:hunhir.info
Tovább a cikkre »
