Lehetőségek a Jobbik győzelme után

Lehetőségek a Jobbik győzelme után

A sokkoló meglepetéstől megdöbbent, dermedt jobbos-balos liberál-bolsevik népség hosszú ideig nem térne magához a bénító révületből, s egymást okolva marakodnának még, amikor a Jobbik már gesztus értékű lépéseket tehet, jelezve azt, hogy vége az eddig volt álságos világnak.

Miközben folyna a kormány átalakítása, s nyílt színre lépnének az eddig a háttérben meglévő, s tevékenykedő szakemberek, hogy szerepet, feladatot vállalva magyarrá, magyar érdekűvé formálják mind az államhatalmi ágakat, mind az államigazgatást, annak minden ágazatát, az oktatástól a szociálpolitikáig, csakúgy mint a gazdasági szakterületek működését, – jelentős intézkedésekkel lehetne mindenki számára világossá tenni, hogy új idő vette kezdetét.

Gondolok itt arra, hogy egy tollvonással véget lehet vetni a holokauszt cirkusznak, s az erre eddig elkülönített pénzeket a bajban levő magyar emberek megsegítésére lehetne fordítani.

Egy pillanat alatt be lehet szüntetni a “napocska rajzolás” oktatását, s a “tanulókat” érdemi, jól felügyelt közmunkára kell irányítani átmenetileg, amíg valóban értékalkotó munkahelyeket nem teremtünk a számukra a tervezett helyeken.

Hetek alatt létre lehet hozni egy vizsgálóbizottságot az érintett érdekvédelmi szervezetek tagjaiból, élén kinevezett kormánybiztossal, az elszámoltatásra. Hozzáértő, komoly, elkötelezett szakembergárdával, s azonnal megkezdeni az eddig hatalmon levők politikai felelősségének, milliárdossá vagyonosodásának körülményeit.

Évekig tartó munka lenne ez, de egy-egy hazaáruló sötét dolgainak felfedése után, azt azonnal át kell adni a folyamatosan átalakuló, átszerveződő igazságszolgáltatásnak, a súlyos büntetés és vagyonelkobzás érdekében.

A bankokat egyszerű kormányzati intézkedéssel kialakított hazai szabályok betartására kell kötelezni, s ugyanígy kell kimondani a devizahitelek törvénysértő voltát az eddig fennálló szabályok szerint is. Ezért el lehet rendelni azok végleges megszüntetését, kártalanítva az összes érintettet.

Hírdetés

Egyszer s mindenkorra, hatalmi szóval be lehet tiltani a magamutogató, ferde-hajlamú deviánsok utcai parádéit, szigorú szabályokat kell hozni a kábítószer fogyasztás-terjesztés területén, s a dohány árusítását ismét lehetővé kell tenni az eddig is megszokott helyeken.

Azonnal meg lehet kezdeni a csendőrség megszervezését, – a jogszabályszerűen nem támadható, ma is létező gárdaszervezetekre alapozva.

Kemény szigorral lehet egy-kettőre változtatni a fogva-tartás feltételein, hogy a börtönbüntetés valóban elrettentő legyen a bűnelkövetők számára.

Lehetne még sorolni hasonló egyszerűen megléphető intézkedéseket, de az e felsorolásban foglaltak is kellőképp jeleznék azt, hogy Magyarországon magyar világ épül. Közben természetesen folyna az államrend átalakítása, mint írásom elején jeleztem, egészen addig, amíg lépésről, lépésre eljutnánk a Szent Korona Alkotmány jogfolytonosságának visszaállításáig, kialakítva annak a mai korhoz igazított teljes intézményrendszerét.

Azt gondolom, hogy mindezért érdemes küzdeni, s ezért kérem azokat a magyarokat is, akik ma még más “politikai szereplők” hívására figyelnek, hogy jöjjenek közénk s tegyünk meg mindent, együtt, összefogva e célok eléréséért.

V. I.

Nemzeti InternetFigyelő


Forrás:internetfigyelo.wordpress.com
Tovább a cikkre »