Lehet, hogy nem árulták el Anne Frank családját

Mindennek ellenére még mindig hiszem, hogy a lelkük mélyén jók az emberek – írta naplójában Anne Frank, a zsidó származású német lány, aki családjával együtt a II. világháború alatt Hollandiában bújt el. A fiatal lány a hátsó traktusban végig naplót vezetett, bízva abban, hogy azt a szabadulásuk után kiadathatja majd. A megjelenést viszont már nem érhette meg: ’44 augusztusában letartóztatták a rejtőzködőket. Anne és nővére, Margot is a bergen-belseni koncentrációs táborban haltak meg ’45 tavaszán, nem sokkal az angol csapatok érkezése előtt. A táborban tífuszjárvány végzett tízezrekkel.

Akár véletlenül is bukkanhattak a Frank családra

Mindmáig úgy lehetett tudni: a Frank családot elárulták, egy ismeretlen személy feljelentette a hátsó traktusban bujkálókat. Egy friss tanulmány szerint viszont úgy tűnik, az emberekben töretlenül bízó Anne Frankot és családját nem árulta el senki, csupán véletlenül bukkantak rájuk.

Az Anne Frank House múzeum friss tanulmánya szerint nincs egyértelmű bizonyíték arra, hogy bárki is feljelentést tett volna. Más forgatókönyvek is lehetségesek – jelentette ki a The Guardian szerint az intézmény ügyvezető igazgatója, Ronald Leopold.

Az élelmiszerjegyekkel ügyködők miatt is jöhettek

Hírdetés

Lehetséges, hogy 1944. augusztus 4-én az amszterdami épületben azért razziáztak a hatóságok, mert arra gyanakodtak: ott illegális munka folyik. De hasonlóképp elképzelhető, hogy hamis élelmiszerjegyek után kutakodtak.

Ez annál is esélyesebb, mert az amszterdami csatorna melletti épületben két férfi is rejtegetett hamis élelmiszerjegyeket. Őket 1944-ben már letartóztatták, aztán később kiengedték. Lefogásukról Anne is említést tett a naplójában.

Ettől még továbbra sem vetették el annak lehetőségét, hogy mégis csak elárulták Anne-ékat. Továbbra is elképzelhető az is, hogy az élelmiszerjegyekkel ügyködőknek közük volt a Frank család letartóztatásához. Bizonyíték viszont erre sincs egyelőre.

Palesztin lányok olvastak fel a naplóból

Anne Frank naplóját édesapja, Otto Frank adatta ki, aki a négytagú családból egyedül élte túl a háborút. A kamaszlány beszámolói azóta is fiatalok millióit inspirálják. Anne Frank: Akkor és most címmel például két éve, az izraeli–gázai konfliktus idején forgattak filmet, ebben pedig két izraeli és nyolc palesztin lány olvas fel részleteket a naplóból.

Nemrég Anne Frank egy kézírásos versét is elárverezték. Két éve pedig magyarul is megjelentek a kamaszlány elbeszélései, regénytöredékei Anne Frank: Mesék és történetek a hátsó traktusból címmel.


Forrás:mno.hu
Tovább a cikkre »