Legyünk éberek!

Legyünk éberek!

Elhalasztják az általa nemzetközinek nevezett, Úz-völgyi katonatemetőben felújított román hősök emlékművének május 17-re tervezett avatóünnepségét. Mindezt Constantin Toma dormánfalvi polgármester jelentette be szombaton délután, egy kampányrendezvény végén.

A mintegy mellékesen közölt intézkedést az ilyen esetekben előírt törvényes háttér megteremtésének a szükségességében jelölte meg. Ugyanakkor azt is hozzátette, nem akarnak kellemetlenséget és feszültséget kelteni Hargita és Bákó megyék határán.

Hírdetés

Mielőtt azonban örömünnepet ülnénk a hirtelen felröppent „jó hír” hallatán, jobb, ha alaposan megvizsgáljuk az elhangzottakat, és feltárjuk azok kódolt üzenetét. Ezt megcselekedvén ugyanis kiderül, hogy a sírkertünk sorsáért még mindig aggódhatunk, mert továbbra is a történelemhamisítás mételyével mérgezik a román köztudatot. Hiszen egy román hősi emlékmű rendbetételét emlegetik, miközben a valóságban újat állítottak a hozzá tartozó 50 kereszttel együtt. Ráadásul ezek képzeletbeli román katonák sírjait jelölik, az oda valóban elhantolt magyar honvédek csontjai fölött. Mindezt nyilván nem véletlenül, hanem a munkálatok jogossága igazolásának a szándékával teszik, így akarván megtéveszteni és a maguk oldalára állítani a jóhiszemű románokat. De az se kerülje el a figyelmünket, hogy nem a szándék lemondásáról, hanem csupán az elnapolásáról van szó a törvényes háttér megteremtéséig. Ami viszont akár a jelenlegi állapot szentesítését is jelentheti, például Hargita megye jelenlegi határának a módosítása által.

Az áldatlan helyzet nem oldódott meg tehát, ezért továbbra is őrködnünk kell az Úz völgyében nyugvó hőseink álma fölött. Ennek érdekében viszont összefogást, és ezáltal erőt szükséges felmutatnunk, illetve ébereknek lennünk, mert ellenkező esetben bármikor végrehajthatják aljas tervüket. Sunyi módon, titokban, hogy ne tudjuk megakadályozni. Tisztségviselőinknek pedig sürgetni kell a haditemető eredeti arculatának a visszaállítását, valamint a megyehatár egyértelmű kijelölését a történelmi igazságnak és érvényben lévő törvényeknek megfelelően.

Bedő Zoltán / Székely Hírmondó


Forrás:erdely.ma
Tovább a cikkre »