Legyőzheti-e Rambo az Iszlám Államot?

Legyőzheti-e Rambo az Iszlám Államot?

Az iraki fegyveres erők még iráni és amerikai segítséggel sem tudták legyőzni az Iszlám Államot, ami azonban nem sikerül egy hadseregnek, sikerülhet a mozivásznon egy embernek: Rambo szembeszáll a szélsőséges dzsihadista szervezettel.

Sylvester Stallone színész-filmrendező a San Diegó-i Comic-Con fesztiválon jelentette be, hogy a Rambo-filmek következő, egyben utolsó epizódjában, amely előreláthatólag Utolsó vér címmel fog a mozikba kerülni, az amerikai hős harcba száll a terrorista módszereiről elhíresült szervezettel.

„Már küldtünk csoportokat terepszemlére Irakba és Szíria egyes részeire, ahol az ISIS legerősebb bástyái vannak” – mondta Stallone, hozzátéve, együttműködnek a helyiekkel, hogy minden idők leghatásosabb és legvalósághűbb Rambo-filmjét készíthessék el.

Hírdetés

Rambo korábban harcolt egyebek között Afganisztánban, Vietnamban és az amerikai Washington szövetségi állam egy kis városában is.

Stallone írja a forgatókönyvet is

A Foreign Policy amerikai hírmagazin megjegyezte, az új Rambo-film témája és helyszíne nem annyira légből kapott, mint Stallone bejelentése arról, hogy „felderítőket” küldtek a térségbe. Tavaly novemberre ugyanis már csak a Vörös Félhold segélyszervezet maradt az egyetlen aktív nem kormányzati szervezet az iraki harci övezetben, és az erőszak elmélyülésével az újságírók és egyéb humanitárius csoportok az Iszlám Állam által ellenőrzött szíriai területekre is csak nagy nehézségek árán tudnak eljutni, az emberrablások kiterjedt gyakorlata inkább messze elkerülik az országot.

Sylvester Stallone nem mondott további részleteket a készülő film terveiről, azt sem tudni, mikorra készülhet el az Utolsó vér. Az azonban ismert, hogy Stallone írja a forgatókönyvet és ő lesz a főszereplő is.


Forrás:mno.hu
Tovább a cikkre »