Legyőzhetetlenek vagyunk – ünnepeltek a doneckiek

Mintegy hetvenezren gyűltek össze szerdán a donecki Lenin téren, hogy megünnepeljék az önkényesen kikiáltott népköztársaság „függetlenné válásának” második évfordulóját – jelentette a DAN szakadár hírügynökség.

Olekszandr Zaharcsenko, a donecki szakadárok vezetője köszöntőbeszédében azt mondta, hogy „fegyverrel a kezükben kellett megvédeniük saját földjüket”. „Az ellenség azt mondta: nem húzzuk ki egy hónapig, fél évig, egy évig. Kihúztuk. Az ellenségeink gazdasági és politikai blokáddal próbálnak megsemmisíteni bennünket. Testvéreim, mi együtt legyőzhetetlenek vagyunk” – hangoztatta Zaharcsenko.

Denisz Pusilin, a donecki „parlament” elnöke az összegyűltek előtt kijelentette, hogy két évvel ezelőtt „ellenálltak a számukra idegen ideológiának”. „Elkezdtük a történelmet első kézből, nagyapáinktól tanulni” – fűzte hozzá.

Messze még az államiság

2014. május 11-én az ukrán törvényekkel ellentétes népszavazást tartottak a kelet-ukrajnai Doneck és Luhanszk megyékben az Ukrajnától való elszakadásról. A szabálytalanságokkal teli referendumokon a Moszkva által támogatott donecki szakadárok szerint nagy fölénnyel győztek a függetlenségpártiak. A két kikiáltott népköztársaságot azonban máig egyetlen állam sem ismerte el hivatalosan, még Oroszország sem.

A luhanszki népköztársaságban egy nappal később, május 12-én ünneplik a függetlenné válást az ottani népszavazás eredménye kihirdetésének napján.


Forrás:mno.hu
Tovább a cikkre »