Vajon miért nincs tele most az Iszlám Állam legyőzésével ugyanaz a sajtó, amely hetente tette közzé a terroristák legszörnyűbb rémtetteit? Talán mert az IÁ hadserege a nagyhatalmi játszmában mindvégig a Nyugat oldalán harcolt – az orosz-szír iráni koalíció ellen.
Emlékszünk még arra, amikor naponta bombáztak minket a hírekben lefejezős videókkal és minden tele volt az úgynevezett Iszlám Állam rémtetteivel? Joggal merülhet fel bennünk a kérdés, hogy most vajon miért nem hír a fősodratú médiában, hogy Szíriában és Irakban is végleg legyőzték ezt a főmumusnak kikiáltott senemiszlám senemállamot?
Pedig a napokban jelentették be gyors egymásutánban az oroszok, majd a szíriai és az iraki kormány is az Iszlám Állam végleges legyőzését.
Felemás győzelem a terroristák fölött
Az ugyanis elvitathatatlan tény, hogy „fővárosuk” Rakka bevétele és az iraki területek visszafoglalása után semmilyen nagyobb város és összefüggő terület nem maradt az ellenőrzésük alatt, tehát a terrorista „államnak” már a látszatát sem tudják fenntartani. Amennyiben pedig az egész projekt neve Iszlám Állam volt, maga a terrorkalifátus mint mozgalom is megbukott. Államát legyőzték és megsemmisítették.
Igaz, a nyugati erők aktív támogatásával, az utolsó pillanatban sikerült kimenteni mintegy 4000 fegyveres IÁ-terroristát a Rakka körül bezáruló ostromgyűrűből, amit nem egy konteóblog állít, hanem a BBC tényfeltáró riportjában olvashatjuk számos képpel és az akcióba berángatott sofőrök vallomásaival.
A nyugati erők által kimentett terroristák közt sok francia, brit, német állampolgár is volt, alapos okunk van tehát feltételezni, hogy ezeket most Európában fogják újra bevetni. Így még kevésbé tűnik érthetőnek vagy elfogadhatónak, hogy a Nyugat miért segített a kimentésükben, illetve a brit, francia és német kormányok miért nem tiltakoztak a polgáraikat fenyegető terroristák kimentése miatt.
Az orosz-szír-iráni koalíció győzelme a Nyugat veresége is
A bombahír valamiért nem robban úgy, ahogy várnánk. Mintha nem akarnák, hogy egyáltalán hír legyen. A bökkenő első körben az, hogy lényegében az orosz-szír-iráni koalíció győzelméről van szó, de ami ennél is kínosabb: katonai-geopolitikai lényegét tekintve a nyugati koalíció felett aratott győzelmükről van szó, vagyis a győzelem tényével együtt a Nyugatnak saját vereségét is be kellene ismerni. Ezzel pedig elég egyértelműen azt is, hogy az IÁ hadserege a nagyhatalmi játszmában mindvégig a Nyugat oldalán harcolt, stratégiai érdekeit tekintve az ő hadseregük volt.
Aligha véletlen egybeesés tehát, hogy fő térségbeli szövetségeseik, főként a szaúdiak és a törökök segítettek aktívan a felfegyverzésükben, a fegyverek és a harcosok nagy tömegű (és folyamatos) átszállításában főként a török határon, illetve az IÁ finanszírozásában meghatározó feketén kitermelt olaj elszállításában és megvásárlásában, ami az IÁ „fénykorában” napi 500 millió dollár bevételt jelentett számukra.
Nyílt titok volt az is, hogy az USA nemcsak fegyverrel, de kiképzéssel is segítette a terrorállamot, aminek fedőszerve a Szabad Szír Hadsereg volt. Formálisan ugyanis nekik adták a fegyvert és a kiképzést, utána meg „csodálkoztak”, mikor kiderült: mindezekkel lényegében a terroristákat támogatták. Pedig elég nehéz elhinni, hogy ennyire naivak és tájékozatlanok lettek volna.
Mire föl maradnak ezután a nyugati katonai erők Szíriában?
Ennél is érdekesebb tény, hogy az immár egyre megfoghatatlanabbá vált iszlamista terrorfenyegetésre és ki tudja, még mire hivatkozva, úgy tűnik, tartósan Szíriában akarják tartani erőiket, amire korábban sem volt ENSZ- vagy bármilyen nemzetközi jogilag védhető felhatalmazásuk. Mostanra meg még kevésbé érthető, miféle ellenség ellen harcolnak alakulataik: hacsak nem a szír kormány és az orosz-iráni koalíció az ellenség.
Tegyük félre egy pillanatra azt az amúgy rendkívül érdekes, de túl messze vezető kérdést, hogy konkrétan vajon hogyan éri el a nyugati országok katonai vagy titkosszolgálati, netán politikai vezetése azt, hogy az egyébként szabad sajtóban véletlenül se jelenjen meg ilyenkor cikkek sora az Iszlám Állam legyőzéséről, illetve arról, hogy miként kéne értékelnünk a kialakult helyzetet.
Másként mondva: operatívan vajon hogyan tudják érvényesíteni ilyen esetekben nagyhatalmi érdekeiket a sajtószabadság ellenére, lényegében propagandaérdekek mentén tematizálva a világ eseményeit? A nagy győzelem agyonhallgatásának fényében tulajdonképpen mindaz, amit az utóbbi években iszlamista terrorként a nemzetközi hírpiacra dobtak, elsősorban tömegkommunikációs terméknek és nagyhatalmi érdekek mentén tematizált propagandának bizonyult.
Térjünk vissza arra, ami esetünkben még ennél is fontosabb kérdésnek tűnik, vagy legalábbis nem kell elszakadnunk az aktualitás tényhorizontjától ahhoz, hogy a napi hírekben mégiscsak megjelenő tény-puzzle elemei logikus összképpé álljanak össze szemünk láttára.
Ki az IÁ doktor Frankensteinje?
Az eddig itt áttekintett hírek alapján nem csupán az IÁ legyőzésének agyonhallgatása, hanem ezzel párhuzamosan egy sor most napvilágra kerülő tény, illetve minden korábbinál nyilvánvalóbb katonai célkitűzés összességében immár felér egy teljes beismerő vallomással, hogy valójában kezdettől azok álltak mögöttük, akik a leghangosabban riogattak az Iszlám Állammal.
Voltak, akik számára ezek a sötét összefüggések már 2015-ben nyilvánvalóak voltak. Desportes tábornok, a francia katonai főiskola vezetője például szenátusi meghallgatásán szakértőként elég egyértelműen nyilatkozott az Iszlám Állam eredetéről: „Ki az a doktor Frankenstein, aki ezt a szörnyet létrehozta? Mondjuk ki világosan, a konzekvenciák levonása érdekében: az Egyesült Államok. Rövidtávú érdekekből más szereplők is, melyek közül egyesek a Nyugat barátaiként lépnek fel- vagy szándékosan, vagy szívességből cinkossá válva hozzájárultak ehhez a konstrukcióhoz és megerősödéséhez.”
A szíriai terrorcselekményekkel megvádolt svéd Bherlin Guildo ominózus perében pedig maguk a brit hatóságok is beismerték a nyomozás során feltárt bizonyítékok kapcsán a brit titkosszolgálat aktív közreműködését az iszlamista terrorizmus szervezésében, amivel azután elég nyilvánvalóan saját polgáraik életét is veszélyeztették.
A döntő kérdés tehát – amit a legnehezebb feltenni, mert a legsúlyosabb tabuinkat érinti – nem az, hogy végső soron kik állnak az IÁ mögött, mert az sajnos ma már nyilvánvalóbb mint valaha. Hanem inkább az volna itt a kérdés: meddig és miért tűrik a nyugati demokráciák polgárai, hogy választott képviselőik, illetve titkosszolgálataik terrorista szervezeteket támogassanak bizonyítottan fegyverekkel, pénzzel és kiképzéssel, amelyek alkalmasint a mi életünkre, a közbiztonságra és a demokratikus rendre a legnagyobb veszélyt jelentik?
azonnali.hu
Forrás:hunhir.info
Tovább a cikkre »
