Legyen szerethető hely az iskola (Sepsibodok)

Legyen szerethető hely az iskola (Sepsibodok)

Nemrég érkezett meg a sepsibodoki Henter Károly Általános Iskolába a megrendelt négy okostábla, négy színes nyomtató és a táblákhoz tartozó adatbevivő, az eszközvásárlást az iskolaelhagyás csökkentését támogató uniós pályázati pénzből valósította meg a tanintézmény. Múlt heti látogatásunk alkalmával a tanárok ismerkedtek a táblák használatával, említett program részleteit Kátai Zsuzsánna igazgató ismertette lapunkkal.

A sepsibodoki iskola egyike annak a tizenhét háromszéki tanodának, amely az iskolaelhagyás csökkentése érdekében tavaly kiírt uniós pályázaton támogatást nyert. Az érintett iskolák összesen 2,5 millió euró értékben részesülnek támogatásban három év alatt, a sepsibodokiak a közepes mértékű csoportba kerültek, ez 161 ezer eurót, vagyis  közel 800 ezer lejt jelent.  

Népes a kockázati csoport

A program az V–VIII. osztályos diákokat célozza meg, a sepsibodoki négy gimnáziumi osztályban hetvenhatan tanultak a pályázat tavaly márciusi leadása idején, idén kettővel kevesebben. A pályázati kiírás szerint első lépésben egy adott módszertan alapján az iskola megállapította, kik azok a diákok, akiknél fennáll az iskolaelhagyás veszélye, hiszen a pályázat egyes programpontjai kimondottan rájuk vonatkoznak. Ebbe a kockázati csoportba a hetvenhatból negyvenhárom gyermeket sorolt az iskola a MATE-teszt alapján – részletezte az iskolaigazgató.

Kátai Zsuzsánna elmondta a MATE (Mecanismul de Avertizare Timpurie în Educație) egy olyan tesztrendszer, amelyet korábban kísérleti jelleggel használtak néhány megyében, szóban forgó uniós pályázat ennek elvégzé­sét kötelezővé teszi. Ez azt jelenti, hogy az osztályfőnökök minden gyermeket teszteltek egy megadott feltételrendszer szerint: milyen a gyermek viszonya a szülőkkel, volt-e osztályismétlő, látogatja-e rendszeresen a tanórákat, mekkora a hiányzások száma, kapott-e fegyelmi büntetést, milyenek a tanulmányi eredményei? Ezt megelőzően az osztályfőnökök részt vettek egy erre vonatkozó online képzésen, amiről oklevelet is kaptak, és miután elvégezték a diákokkal a felmérést, ennek alapján összeállították minden tanuló értékelő lapját és a szülők bevonásával elkészítették az egyénre szabott munkatervet. A tanulmányi eredményeket csak matematikából és románból követték, a negyvenhárom kiválasztott diák többsége az említett két tantárgy gyenge jegyei miatt került be a kockázati csoportba, esetenként egy-két másik kockázati tényező is érinti őket.

A kockázati csoport ötödikesei és hatodikosai számára délutáni oktatást szerveznek heti öt napon keresztül, meleg ebéddel, a hetedikesek és nyolcadikosok matematika és román felzárkóztató órákon fognak részt venni, az órák számát egyénenként határozzák meg, attól függően, hogy kinek mekkora a lemaradása adott tárgyból. Utóbbiak egy teszten fognak részt venni, ennek alapján állapítják meg a kisegítő órák számát, ezeken a napokon ők is kapnak meleg ebédet. A felmérést hat hónaponként megismétlik és aki jól halad, annak egy idő után nem kell járnia a pótórákra, a gyengébbeket akár a program végéig is segítik, hogy pótolják a hiányosságokat.

Az említett két felzárkóztató oktatás még amiatt nem indult el, mert a nagyobbak számára megrendelt, a pályázatba belefoglalt BRIO-tesztet még nem kapta meg az iskola, de ajánlatot várnak még az étkeztetésre vonatkozóan is. Amint ez a két akadály elhárul, megkezdik a délutáni órákat – szögezte le az iskolaigazgató.  

Hírdetés

Vonzóvá tenni az iskolát

Kérdésünkre, hogy meglepte-e az iskolát a MATE-felmérés eredménye, vagyis hogy ennek a típusú értékelésnek az alapján a gimnáziumi tanulók több mint felét fenyegeti a korai iskolaelhagyás, Kátai Zsuzsánna azt mondta, a gyenge tanulmányi eredményekről tudnak, a gyakori hiányzás ellenben nem jellemző, de a számok mögött ott vannak a gyermekek, akikre talán az eddiginél is jobban oda kell figyelniük. Ismerték a problémákat, akár a családi gondokat is, ez a felmérés ellenben nem hat rájuk negatívan, inkább arra ösztönzi őket, hogy tegyenek azért, hogy a diákok szeressék az iskolájukat, járjanak szívesen az órákra, érezzék jól magukat ebben a közösségben. Szeretnének a szülőkkel is foglalkozni, már keresik azt a szakcéget, aki felkészítené a pedagógusokat a szülőkkel való foglalkozásra, és amint lehet, elindítják a szülők iskoláját is.

Az uniós pályázatban négy tábor és két kirándulás is szerepel, decemberben a hatodikosok töltöttek néhány napot Zeteváralján, de a másik három gimnáziumi osztálynak is megszervezik a tábort. Az iskola Zöld hetén, április elején a kirándulásokra is sor kerül, egyiknek útvonala Kolozsvár–Kalotaszeg–Torockó, a másik Déva–Vajdahunyad.  

Eszközfejlesztés

A már említett okostáblák, színes nyomtatók és adatbevivő mellett, amelyet összesen 86 ezer lejért vásárolt az iskola, szeretnének beszerezni harminchét chromebookot (ezek laptophoz hasonló, a Google szolgáltatásait futtató eszközök) és az ezekhez járó feltöltőt, ami egy szekrényhez hasonlít, rekeszeiben tölthetőek a chrome­bookok – ecseteli az iskolaigazgató. Ezek darabonként 2200 lejbe kerülnek, plusz a töltő. Még vásárolnak négy wifi-elosztót, szoftverlicenceket a tanárok és a diákok számára, valamint szerződtetni szeretnének egy rendszergazdát is az informatikai hálózat kezelésére. Ezekre mind lehetőséget nyújt az uniós pályázat, a támogatás összegének 25 százalékát lehet digitalizációra fordítani. Az említett eszközbeszerzés csak egy része az iskola fejlesztési programjának, az újjáépítési alapból is kérnek, igénylésüket már továbbították a tanfelügyelőség és a megyei önkormányzat felé. Az informatikai és a természettudományi laboratóriumot szeretnék a szóban forgó, már kiírt pályázatból felújítani, okostáblákat vásárolni az elemi osztályok számára, és egy pszichológiai kabinet létrehozását tervezik.

Az iskolaigazgató elmondta, pénzügyi központjukban, ahová a bodoki mellett az oltszemi és a zaláni óvoda és iskola is tartozik, legnagyobb gondjuk a kisegítő személyzet alacsony létszáma, de épp ilyen fontos lenne egy iskolapszichológus alkalmazása is. Mivel erre egyelőre nincs lehetőségük az állami költségvetésből, az uniós pályázat keretében kívánnak berendezni egy pszichológiai kabinetet és szerződést kötni egy szakemberrel, szakcéggel erre a szolgáltatásra.  

Csapatban könnyebb

A sepsibodoki iskola először pályázott uniós támogatásra, a tervezés, a kivitelezés és az elszámolás is újdonság lesz számukra, ez ellenben nem sikerülne, ha a pedagógusok nem értenék meg ennek fontosságát és nem vennének részt a megvalósításban – hangsúlyozza Kátai Zsuzsánna. Kiemeli a fél normával alkalmazott Mihály Zsuzsanna titkárnő szerepét a pályázat lebonyolításában, aki az iskolai teendők mellett a pályázati elszámolás digitális felületén a sokféle adatbevitelt is végzi, követi az eszközbeszerzések menetét, de még az is fontos számára, hogy kezdeményezzen és megszervezzen olyan programot, ami által örömet okozhat a diákoknak. Ilyen volt a mikulásreggeli tavaly decemberben, amikor az OSK klubelnöke és két futballjátékosa jelent meg váratlanul az iskolában és vitt ajándékot a diákoknak, másnap egy autóbusznyi tanulót hívtak meg arra a meccsre, amikor az ukrajnai gyermekek számára gyűjtöttek. Az iskolaigazgató azért tartotta fontosnak elmesélni a mikulásnapi történetet, mert szerinte az ilyen események boldoggá teszik a gyermekeket, és a jövőben is szeretnének minél több ilyen alkalmat teremteni.

A három településen – Sepsibodokon, Oltszemen éz Zalánban – 263 gyermeknek szeretnének minél több olyan élményt szerezni, ami miatt kedvelik az óvodát és iskolát, a tanulás mellett a jó hangulatú légkör, a közösség is vonzó számukra – hangsúlyozta az iskolaigazgató.


Forrás:3szek.ro
Tovább a cikkre »