Az Esztergom-Budapesti Főegyházmegye Szent Erzsébet Karitász Központjának szervezésében közel száz gyermek kapott taneszközöket ünnepélyes átadó keretében augusztus 13-án a Budapest-Óbudai Szent Péter és Szent Pál-főplébánián. A Katolikus Karitász országos adománygyűjtő akciója keretében már július vége óta lehet segíteni a rászorulók iskolakezdését.
A Katolikus Karitász idén új lendülettel valósítja meg „Legyen öröm az iskolakezdés!” elnevezésű országos adománygyűjtő kezdeményezését. A július végén elindult, szeptember végéig tartó kampány nemcsak a tanévkezdéshez szükséges alapfelszereléseket biztosítja, hanem hosszabb távú fejlődési lehetőségeket is kínál a gyermekeknek.
A 2026-os év kiemelt projektje a Lépcsőfok program, amely személyre szabott mentorálással, korrepetálással, tehetséggondozással és célzott természetbeni támogatással kíséri a hátrányos helyzetű diákokat az egész tanév során. A program célja, hogy a taneszközök átadásán túl valódi, tartós esélyteremtést nyújtson.
A kampány részeként került sor tegnap az adományok kiosztására. Ez azonban csak az első lépés: a támogatás a tanév folyamán is folytatódik a Lépcsőfok program keretében.
A megjelent szülőket és gyermekeket a rendezvény moderátora, Víg Rita szociális testvér, az Esztergom-Budapesti Főegyházmegye Szent Erzsébet Karitász Központ titkárságvezetője és munkatársa köszöntötte.
Beszédet mondott Marik Gergely is, a Szent Erzsébet Karitász Központ igazgatója. Kiemelte: öröm van a szívében, hogy „együtt lehetünk”, és ugyanezt kívánta minden jelenlévőnek, szülőnek, gyermeknek: legyen öröm a szívükben. Egyúttal köszönetet mondott, hogy a Jóisten áldásával tudjuk elkezdeni az idei iskolaévet. Ez nagyon fontos „kritérium” – fogalmazott.
Sok minden jót és szépet próbálunk tenni az életben, de mindig és mindent azzal kell kezdeni, hogy Isten áldását kérjük a munkánkra, életünkre. „Tapasztalatból mondom, mindenkit biztatok rá, hogyha ezt megteszi, sokkal könnyebben megy minden” – hangsúlyozta.
Ezt követően Tomkó László állandó diakónus olvasta fel az evangéliumot Szent Máté könyvéből, a hegyi beszédből: „Ti vagytok a föld sója…, ti vagytok a világ világossága…” (Mt 5,13–14).
Tercsi Zoltán plébános, protonotárius, kanonok beszédében emlékeztetett rá: a templom két védőszentje a két főapostol, Péter és Pál, akik hitünk alapjait hirdették. Tanúságtételük és szeretetük az Úr iránt olyan erős volt, hogy a vértanúságot is vállalták. Az ő közbenjárásukat is kérték a mostani alkalommal, amikor megáldották a sok családnak segítséget jelentő csomagokat.
„Ti vagytok a föld sója, ti vagytok a világ világossága…” – a plébános hangsúlyozta, Jézus e szavakkal nemcsak azokhoz szól, akik fontos dolgokat valósítanak meg. Mindnyájunkról mondja, a gyermekekről éppen úgy, mint a felnőttekről. Ő nem tesz különbséget az emberek között, mindenki fontos számára.
Ahhoz, hogy jót tegyünk, elvégezzük a feladatunkat, támogatás kell, eszközök kellenek a mindennapokban, és a Katolikus Karitász „ebben próbál segíteni nektek. Ne feledjétek, Jézus szeretete az, amely mindannyiunkat fűt, az ő szeretetének fogható jelei ezek a csomagok. Számunkra pedig azt jelentik, hogy követnünk kell az Urat, keresni az ő igazságát, szavát, életté váltani, és megvalósítanunk az ő szeretet tetteit.”
A templom plébánosa a gyermekekhez fordulva úgy fogalmazott: „Nektek ez majd ott kezdődik az iskolában, ha figyeltek, szorgalmasok vagytok, és egymással is békében, szeretetben éltek. Ehhez kérjük az Úr Jézus áldását.”
Tercsi Zoltán ezt követően megáldotta az adományokat, miközben a jelenlévők a Miatyánkot és az Üdvözlégy Máriát énekelték.
Az eseményen a plébános és Marik Gergely a karitász önkénteseinek közreműködésével adták át az iskolakezdés anyagi terheit megkönnyítő csomagokat a szülőknek és gyermekeknek. A csomagokban tanszerek, írótömbök, füzetek, tolltartók, jegyzetfüzetek, tollak, ceruzák, plüssállatok találhatók.
Az összejövetelen zenei szolgálatot végzett Popovics Emese ének-citeraművésznő. Tekintve, hogy két nap múlva ünnepeljük Nagyboldogasszony napját, Mária-áriákat énekelt.
A rendezvény végén a plébános minden jelenlévőre Isten áldását kérte. Az adományok átadását követően agapéra is sor került a templom közösségi házában.
Fotó: Merényi Zita
Bodnár Dániel/Magyar Kurír
Forrás:magyarkurir.hu
Tovább a cikkre »


