„Legyél olyan, mint Don Bosco, ennél több nem kell” – Szalézi örökfogadalom Nyergesújfaluban

„Legyél olyan, mint Don Bosco, ennél több nem kell” – Szalézi örökfogadalom Nyergesújfaluban

Július 16-án, Kármelhegyi Boldogasszony napján Tóth Péter szalézi szerzetesnövendék szerzetesi örökfogadalmat tett a nyergesújfalui Szent Mihály-templomban. Az ünnepi szentmisén mintegy száz ministráns is részt vett, akik a péliföldszentkereszti szalézi ministránstáborból érkeztek az ünnepi szentmisére, melynek főcelebránsa Andrásfalvy János tartományfőnök volt.

„Legyél te is Istené, a szalézi közösségé és a rád bízottaké, mint Don Bosco. Ennél több nem kell. Megelégszünk ennyivel” – mondta a szertartás kezdetén a tartományfőnök, majd Szent II. János Pál pápa szavait idézte a Vita Consecrata (A megszentelt életről) apostoli buzdításból, mely szerint van egy első Istennek szenteltség, a keresztség, a második pedig az örökfogadalommal való elköteleződés.

„E második Istennek szenteltségnek mégis vannak sajátos vonásai az elsőhöz mérten, mert nem szükségszerűen következik belőle. Valójában ugyanis mindaz, aki Krisztusban új életre támadt, arra hivatott, hogy a Lélek ajándékából származó erővel valósítsa meg az életállapotának megfelelő tisztaságot, az Isten és az Egyház iránti engedelmességet, valamint az értelmes függetlenséget az anyagi javaktól, hiszen valamennyien életszentségre – a szeretet tökéletességére – kaptak meghívást. A keresztséghez azonban önmagában és természete szerint nem kapcsolódik a cölibátusra vagy a szüzességre szóló meghívás, sem a javak birtoklásáról való lemondás, sem az elöljáró iránti engedelmesség az evangéliumi tanácsok sajátos módján. Ezért e tanácsok vállalása különleges, nem mindenkinek szóló isteni ajándékot tételez föl, amint ezt Jézus az önként vállalt cölibátus esetében ki is emelte (vö. Mt 19,10–12).”

„Egy különleges, személyre szóló, nem mindennapi isteni ajándékban részesültél” – mondta az elöljáró, aki hangsúlyozta, nagyon nagy ajándékról van szó; a hivatásokat nagyon meg kell becsülnünk és hálát kell adnunk értük.

Hírdetés

A Covid-járvány idején megtapasztaltuk, hogy  egynek a baja hamarosan mindenkinek a baja lett, de aztán azt is megtapasztaltuk, hogy végül – hála Istennek – az egészségesek tudták szolgálni a többieket, és ez az időszak is a közösség épülésére vált.”

Andrásfalvy János végül a családhoz fordulva kiemelte, a papi, szerzetesi hivatásokhoz mindig szüksége van a keresztény édesanya, a keresztény család támogatására. Megköszönte a szülők bőséges tanúságtételét, hiszen nem Péter az egyetlen a Tóth családban nevelkedő hét gyermek közül, aki a szerzetesi életet választotta: nővére, Krisztina Teréz a Szent Ferenc Kisnővérei közösség tagja, öccse, Domonkos pedig ugyancsak a nyomdokaiban jár, és szintén szalézi szerzetesi életre készül. Visszaemlékezett, hogy amikor ő szerzetes lett, mennyire aggódtak a szülei, de az akkori tartományfőnök, Havasi József megnyugtatta őket: Don Bosco azt mondta, ha valaki elmegy szerzetesnek, akkor a helyét Jézus veszi át a családban.

Az utóbbi években a szalézi örökfogadalmat mintegy jelzésképpen mindig egy-egy Szűz Mária-ünnepen tették, ami jelzi a Szűzanya pártfogását a szalézi rend iránt. A tartományfőnök most is Szűz Mária és a szalézi szentek közbenjárását kérte az örökfogadalmat tevő szerzetesért.

Forrás és fotó: Szaléziak.hu

Magyar Kurír


Forrás:magyarkurir.hu
Tovább a cikkre »