Légy te a Remény! – Ifjúsági napot tartottak a marosi főesperesség fiataljainak

Légy te a Remény! – Ifjúsági napot tartottak a marosi főesperesség fiataljainak

Szeptember 3-án, Arad megye katolikus ifjúsága a pécskai bivalyfarmon járt lelkinapon, közösen töltődhettek fel a remény útján, a marosi főesperesség ifjúsági pasztorációért felelős referensei, Baum Melinda és György Zoltán aradgáji plébános szervezésében.

A résztvevők 9 órakor érkeztek. A program szentmisével kezdődött, amelyet Pál József Csaba megyéspüspök mutatott be, Bakó László nagyiratosi plébános pedig interaktív szentbeszédet tartott. A nem mindennapi liturgia megkapó mozzanata volt, hogy a résztvevők imaszándékait héliumos lufik repítették az ég felé.

Az uzsonnáról szorgos kezű pécskai hölgyek gondoskodtak, így mindenkinek jutott zsíros és lekváros kenyér.

Egy gyors bemelegítő játék után a gyermekeket nyolc csapatra osztották korcsoport szerint, és így haladtak végig az öt stációból álló reménység útján. Az állomásokon a fiatalok különböző lelki megpróbáltatásokról hallottak, amelyek növelték bennük a reményt. Mindegyik egy-egy bibliai történeten alapult, és ezáltal üzenetet is közvetített. Az öt műhely, amelyen áthaladhattak: a félelem (a vihar lecsendesítése), az önbizalomhiány (Dávid és Góliát története), a nehézségek (átkelés a Vörös-tengeren), a csalódás (az emmauszi tanítványok), valamint az együttérzés (az irgalmas szamaritánus története), „Légy te a remény!” záróüzenettel. A kalandos csoportos feladatok után az éhes fiatalok töltött káposztát kaptak ebédre, amit ugyancsak a pécskai hölgyek készítettek nagy szeretettel.

Hírdetés

A nap záróakkordjaként a megmaradt energiát a fiatalok a focipályán vagy röplabdamérkőzésen használhatták fel. Ezen a meleg szeptemberi napon sokan élvezték a vízicsatát is, ami felejthetetlen élmény marad mindenkinek.

Lelkileg és testileg feltöltődve, délután három óra körül a fiatalok hazafelé vették útjukat, azzal a küldetéssel, hogy terjesszék a reményt a családjuknak is.

Szöveg: Boros Boglárka/Arad-Séga

Forrás és fotó: Temesvári Római Katolikus Egyházmegye

Magyar Kurír


Forrás:magyarkurir.hu
Tovább a cikkre »