Legkorábban június 19-én indulhat Kapu Tibor a Nemzetközi Űrállomásra

Legkorábban június 19-én indulhat az Axiom-4 misszió legénysége, köztük Kapu Tibor kutatóűrhajós a Nemzetközi Űrállomásra (ISS) – tette közzé a HUNOR program a Facebook-oldalán szombaton.

Mint írták, a Zvezda modulban észlelt szivárgást elhárították, ugyanakkor a Roszkoszmosz továbbra is figyelemmel kíséri és karbantartja az ISS orosz szegmensét.

Közben a SpaceX csapata is kijavította a Falcon 9 hordozórakétánál jelentkezett hibát, majd sikeresen végrehajtotta a startot megelőző indítási főpróbát – olvasható a bejegyzésben.

Az Axiom-4 misszió indítását legutóbb csütörtökön halasztották el a Nemzetközi Űrállomáson észlelt nyomásváltozás miatt.

Hírdetés

Magyar idő szerint csütörtök délután a NASA azt közölte, hogy a Roszkoszmosszal együttműködve vizsgálják egy újonnan észlelt nyomásváltozás okát, amely a Nemzetközi Űrállomás Zvezda kiszolgálómoduljának leghátsó szegmensében végzett legutóbbi javítás után jelentkezett.

Az Axiom-4 misszió legénységének tagja a magyar Kapu Tibor, az indiai Shubhanshu Shukla, a lengyel Slawosz Uznanski-Wisniewski és a korábbi NASA-űrhajós Peggy Whitson.

A legénységnek egy SpaceX Crew Dragon kapszulában, egy Falcon 9 rakétával kellene elindulnia a floridai Cape Canaveral űrrepülőtérről.

MTI/Felvidék.ma


Forrás:felvidek.ma
Tovább a cikkre »