Legjobb védekezés a támadás

Legjobb védekezés a támadás

Legjobb védekezés a támadás Mészáros Richárd2025. 09. 28., v – 19:44

Gyerekkorom óta szeretem a sportot, magam is sportoltam, ami jobbá és szebbé tette az életemet. Írásom címét valószínűleg már Robert Fico is megtapasztalhatta, mert talán féltében vagy esetleg bosszúból másodszor rontott rá Michal Šimečka PS-elnök családjára, pontosabban az édesanyjára, indokolatlan pénzszerzés gyanúja miatt. 

Rögtön az jutott eszembe, hogy ha Szlovákiában valaki, akkor Robert Fico az, aki nem jogászi tudományának tündöklésével vagy fizikai munkából kuporgathatta össze vagyonkáját, amelynek szálai egészen az Adriai-tenger partjára nyúlnak. Persze ez csak az én sejtésem, de van egy közmondás, ami illik a kormányfő aktuális támadásához: „Az kiabál, akinek a háza ég.” 

Hírdetés

Talán a harmadik konszolidációs csomag terhe ugrasztotta ki a nyulat a bokorból, mert Fico többek között a pénzügyminisztere támogatásával váratlanul megjelent néhány nappal ezelőtt a tévéképernyőkön, hogy másodszor is megtámadja a számára kiállhatatlan Šimečka édesanyját. Az nem meglepő, hogy Fico már több mint 30 éve állandóan ellenségkereső politikusként munkálkodik a nagypolitikában, mert ez a tökéletes szlovákiai populizmus mozgatórugója: az ellenségkeresés. Robert Fico az ellenfeleit azzal akarja padlóra küldeni, hogy kitalál róluk bizonyíthatatlan, konspirált elméleteket, melyekkel meg akarja őrizni hiszékeny választótáborát és a saját hatalmát. Ez a címben említett támadás, ami Fico esetében is a legjobb védekezés. Aki sportol(t), ezt jól tudja. Ha valaki okosan támad, nem szokott kikapni. 

A négyégtájas beállítottságú szlovák miniszterelnöknek már nem nagyon van hova lépni a politikai hadszíntéren a teljesíthetetlen harmadik konszolidáció miatt. Azzal a taktikával játszik, amit Peter Kotlár is gyakorol a Covid–19 elleni vakcinák tanulmányozásával. Kotlár és Fico megértik egymást, erről meggyőződhettünk. A harmadik konszolidáció egy meggondolatlan és teljesíthetetlen pénzügyi kísérlet. Azzal nem törődnek, hogy ezzel a legjobban az elszegényedő, kétkezi munkát végző dolgos lakosságot sújtják, akiknek a mindennapi kenyerét veszélyeztetik. Mintha nem tudnák, hogy a legnagyobb társadalmi rétegről van szó! Pedig arról. 

A nagy mamutvállalatok nem fognak apró szolgáltatásokat végezni a lakosságnak, a kisebb települések üzletei, boltjai bezárnak majd, nem lesznek kis szolgáltatások, mert nem éri meg kisvállalkozni haszon nélkül. És persze az ország teljes évi gazdasági teljesítménye is csökkenni fog majd, mert kevesebb lesz a munkavállaló. Ilyen fogcsikorgató helyzetben is csapatostul röpködnek a kormánygépen 15 ezres jegyekért Amerikába. És most kell vásárolni 37 millió euróért katonaruhákat Horvátországtól, mert ott a legjobbak a világon!? Nos, ha meglesznek a katonaruhák, talán beugorhatnak a villáikba is egy fröccsre a hadügyminiszterrel.


Forrás:ujszo.com
Tovább a cikkre »