Légió Hungária: Tommie Lindh előtt tisztelgünk – Gyertyagyújtás

Légió Hungária: Tommie Lindh előtt tisztelgünk – Gyertyagyújtás

Mozgalmunk az aktuális korlátozások betartásával május 18-án (hétfőn) megemlékezést szervez a Svéd Királyság budapesti nagykövetsége elé, Tommie Lindh emléke előtt tisztelegve.

(Légió Hungária)

Hírdetés

A mindössze 19 éves svéd fiatal tettével példát és irányt mutatott mindannyiunk számára. Egy olyan világban áldozta fel életét egy lány védelmében, amikor az uralkodó korszellem azt üzeni, hogy semmi sem fontosabb az egyéni érvényesülésnél.

Fontos, hogy ezekben a nehéz időkben a társadalom minden szegmense – így a szélsőjobb is – együttműködjön az illetékes szervekkel, ezzel is segítve a járványgörbe ellapítását, azonban legalább ugyanennyire lényeges, hogy tisztelegjünk egy ifjú harcos előtt, aki életét áldozta egy olyan küzdelemben, ami nem „csak” egy lány megmentéséről szólt, de még csak nem is Svédországéról, hanem teljes kontinensünkről. A megemlékezni vágyókat arra kérjük, hogy az aktuális korlátozások betartása mellett május 18-án (hétfőn) 17 óra és 21 óra közt egyénileg helyezzenek el egy mécsest a Svéd Királyság Nagykövetségének épülete előtt (1027 Budapest, Kapás utca 6-12). Tagjaink természetesen jelen lesznek a helyszínen, hogy biztosítsák a megemlékezés méltóságteljes jellegét, bármilyen felmerülő probléma esetén bátran forduljatok hozzájuk.

Dicsőség Tommie Lindhnek, aki elfoglalta helyét a Hősök Csarnokában!


Forrás:harcunk.info
Tovább a cikkre »