Légió Hungária: Szolidárisak vagyunk bolgár bajtársainkkal

Légió Hungária: Szolidárisak vagyunk bolgár bajtársainkkal

A Nacionalista Zóna számolt be róla, hogy a Bolgár Nemzeti Unió (BNS) ellen egy koncepciós eljárás indult nemrég, mely akár a szervezet betiltásával is végződhet.

Ennek apropóján Bulgária nagykövetsége előtt biztosították a Légió Hungária tagjai a bolgár bajtársakat szolidaritásról, írja a Légió Hungária honlapja.

A továbbiakban az ott megjeleneket idézzük:

A kiállásunk természetes, hiszen a több egyéb európai szervezettel karöltve a BNS és Mozgalmunk is alapítója az Európa Erőd Szövetségnek, mely nacionalista szervezetek tevékenységét hivatott koordinálni.

A BNS ellen felhozott vádak komolytalanságát mutatja, hogy az ügyészség részéről elcsattanó hangzatos kijelentések ellenére – mint például, hogy egy szélsőséges, félkatonai mozgalomról van szó – senkit nem tartóztattak le. A vádirat részben a mozgalom nyilvános beszámolóira, részben titkosszolgálati módszerekkel beszerezett egyéb szervezeti, adminisztratív anyagokra épít, melyek sem önmagukban, sem összességükben nem sértenek semmilyen törvényt. Az ügy igazi pikantériája, hogy a sajtónyilvánosság után azonnal köszönőlevelet fogalmazott meg a Zsidó Világkongresszus, melyben méltatják Bulgária legfőbb ügyészét, aki véget fog vetni a szervezetnek, illetve Európa szerte ismert rendezvényüknek, a Lukovmarshnak.

A BNS melletti kiállásunk azon túl, hogy bajtársi és morális kötelességünk igazából csak az érintett szervezetek, és szimpatizánsi köreink számára lényeges cselekmény. Ennek ellenére nem várt vendégek érkeztek a nagykövetség elé. A váratlan rendőrségi akció kapcsán vezetőségi tagunk, Incze Béla sorait idézzük, melyet Facebook profilján tett közzé:

Hírdetés

„Tegnap este egy molinót húztunk ki Bulgária nagykövetségénél, mellyel szolidaritásunkról kívántuk biztosítani bajtársainkat a Bolgár Nemzeti Unió tagjait, akik ellen a hét elején indult koncepciós eljárás. Az ügy vége akár a szervezet betiltása is lehet.

Körülbelül fél perce tartózkodtunk a helyszínen, amikor több rendőrautó fékezett le mellettünk, és egy meglehetősen feszült hangvételű igazoltatás, illetve ruházat átvizsgálás vette kezdetét.

Amikor megjegyeztem, hogy szokatlanul gyorsan kiértek, azt válaszolták, hogy bejelentésre jöttek. Persze arra már nem tudtak magyarázatot adni, hogy 30 másodperc leforgása alatt hogy lehet bejelentést tenni, riasztani a környéken lévő két járőrautót, sőt még egy rendbiztost is, – akinek alapesetben az a dolga, hogy demonstrációkon közvetítsen a szervezők és a biztosítást végző csapaterők közt -, és ki is érkezni a helyszínre.

Természetesen nem akarom kétségbe vonni rendőreink rátermettségét, melynek szenvedő alanyai voltunk házkutatások és előállítások alkalmával, de akárhogy is számolgatom, ennyi idő alatt még a telefont elővenni, tárcsázni és bejelentést tenni is lehetetlen.

Persze nem akarunk panaszkodni, hiszen a kiemelt figyelem munkánk elismerését jelenti. Teszünk róla, hogy ne essünk ki a pixisből!”

Forrás: Légió Hungária


Forrás:harcunk.info
Tovább a cikkre »