Legenda és valóság – hét „végzet asszonya” a világtörténelemből

Hatalom, befolyás, népszerűség – legyen szó bármelyikről, nehezen tudjuk elképzelni, hogy egy nő ne szépségével, ravaszságával vagy kegyetlenségével érje el ezeket. A legendák viszont sokszor túlzóak: az alábbiakban hét emlékezetes esetet idézünk fel.

A legenda: A szépséges uralkodó Kr. e. 51 és 30 között állt Egyiptom élén, Julius Caesar szövetségese és Marcus Antonius hadvezér kedvese volt. A nőnek, aki kora két nagyhatalmú vezérét is elcsábította, gyönyörűnek kellett lennie, gondolja Kleopátráról az utókor. Egyiptom egykori uralkodónőjének szépsége a mai napig emlékezetes: kozmetikai szalonok ezrei, fürdőkoktélok és sók viselik a nevét. A legendák szerint Kleopátra mindent meg is tett csábos külseje megőrzése érdekében: naponta vett mézes és szamártejes fürdőket.

Hírdetés

Mítoszoszlatás: Történészek szerint a római nagy emberek elcsábítása és a kétévtizedes uralkodás inkább az uralkodónő kisugárzásának és intelligenciájának köszönhető. Kleopátra szépségéről kevés az információnk, a korabeli, idealizált képet festő ábrázolások ugyanis nem tekinthetők hitelesnek. A római-görög források többsége 100-200 évvel későbbi, és ezek is ellentmondóak: míg Plutarkhosz arról ír, Kleopátra szépsége önmagában nem különleges, addig Cassius Dio a legszebb nőként jellemzi az uralkodót. Egyes értelmezések szerint Kleopátra szépségének mítosza a férfi történetírás terméke: egy nő, aki ilyen hatással volt korára, csakis szépségének és ravaszságának köszönhette hatalmát, sugallja e verzió. Többszázéves szünet után a 14. században élénkült fel újra az érdeklődés Kleopátra iránt: Boccaccio szépséges, kegyetlen és szemérmetlen uralkodónőképe meghatározta a későbbi ábrázolásokat.


Forrás:mult-kor.hu
Tovább a cikkre »