Legalább hatvan sérültje és halottai is vannak a németországi vonatbalesetnek

Legalább hatvan sérültje és halottai is vannak a németországi vonatbalesetnek

Vonatbaleset történt a dél-németországi Garmisch-Partenkirchenben, legalább hárman életüket vesztették, többen megsérültek.

Garmisch-Partenkirchen járási körzeti hivatalának szóvivője a német dpa hírügynökségnek arról számolt be, hogy legalább hatvan embert kezelnek kórházban, közülük tizenhatot súlyos sérülésekkel.

A regionális vonatjárat München felé tartott és délben siklott ki – tájékoztatott a szövetségi rendőrség egyik szóvivője. Azt egyelőre nem tudni, mi okozta a balesetet.

Hírdetés

A szerencsétlenség következtében három vagon felborult, a helyszínre riasztott hatóságok a szerelvény ablakain keresztül húzták ki az utasokat.

A beszámolók szerint minden korosztályból láttak el sérülteket, de, mint arról a szóvivő beszámolt,

„nem kizárt”, hogy a nyári szünet kezdete miatt sok iskolás korú utazott a vonaton.

Mivel a szerelvény elzárta a vonalon közlekedő járatok elől a síneket, a Münchenből, valamint Mittenwaldból érkező vonatok rövidített útvonalon közlekednek, a vonalat összekötő Garmisch-Partenkirchenben pedig pótlóbuszok segítik a terelt forgalmat.


Forrás:ma7.sk
Tovább a cikkre »