Legalább 280-en meghaltak a földrengésben

Legalább 280-en meghaltak a földrengésben

Erős, 6,1-es magnitúdójú földrengést jelentettek szerdára virradóra az Afganisztán keleti részén lévő Paktika tartományból, a Bahtar afgán hírügynökség közlése szerint legalább 280-an meghaltak, és 500-nál többen megsérültek.

Az Európai Földközi-tengeri Szeizmológiai Intézet (EMSC) szerint a rengéseket Pakisztánban és Indiában is érezték – írja az MTI.

A katasztrófavédelem azt közölte, hogy a földrengésnek Nangarhar és Hoszt tartományban is vannak halálos áldozatai.

Hírdetés

Az afgán katasztrófavédelem vezetője, Mohamed Naszím Hakkáni azt mondta, a földrengésnek Nangarhar és Hoszt tartományban is vannak halálos áldozatai, Bilál Karími, a tálib kormányzat szóvivőhelyettese pedig felszólította a humanitárius szervezeteket, küldjenek mielőbb segítséget, megelőzendő egy még nagyobb katasztrófát.

A Bahtar hírügynökség igazgatója, Abdulvahíd Raján azt közölte, hogy Paktika tartományban mintegy 90 ház megsemmisült, a romok alatt többtucatnyian rekedhettek.

A földrengés nyomán Paktikából földcsuszamlást is jelentettek.

A szomszédos Pakisztán meteorológiai intézete azt közölte, a rengéseket a kelet-pakisztáni Pandzsáb tartományban, valamint a fővárosban, Iszlámábádban is észlelték.


Forrás:karpatinfo.net
Tovább a cikkre »