Legalább 22 embert végeztek ki egy tanyán

Legalább 22 embert végeztek ki egy tanyán

Legalább huszonkét embert végzett ki a rendőrség tavaly egy tanyán Mexikóban – állítja egy jogvédő szervezet. Később a holttesteket más helyszínre szállították. A hatóságok viszont azt közölték, hogy a drogkartell tagjait harc közben ölték meg. Mexikóban több mint tíz éve háborúznak egymással és a rendőrséggel a drogbandák.

Később a holttesteket másik helyszínre szállították, és fegyvereket adtak a kezükbe, hogy úgy tűnjön, mintha összecsapásban haltak volna meg.

„Bebizonyosodott az emberi jogok megsértése. Nemcsak arról van szó, hogy emberek jogellenesen cselekedtek, hanem arról is, hogy ennek emberi életek estek áldozatul” – hangsúlyozta az Emberi Jogok Nemzeti Bizottságának elnöke.

A hatóságok viszont úgy vélik, hogy nem kivégzésről, hanem jogos önvédelemről volt szó.

„Véleményünk szerint a rendőrök fegyverhasználata szükséges és megfelelő volt, mivel valódi, fenyegető agresszióval néztek szembe. Tehát jogosan, önvédelemből cselekedtek, az agresszoroknak pedig olyan fegyvereik voltak, amelyeket csak a fegyveres erők használhatnak” – mondta a nemzetbiztonsági megbízott.

A megölt fiatalok, akik kalandvágyból vagy a pénz miatt csatlakoztak a drogkartellhez, egy kis mexikói városban, Ocotlanban éltek. Családjaik azért nem mertek szólni emberjogi csoportoknak, mert féltek – nemcsak a bűnbandáktól, hanem a rendőröktől is.

„A nyomozás nem folytatódott, az ügyet lezárták. De nekünk tudnunk kell, hogy mi történt valójában. Az nem jó, hogy jobban félünk a hatóságoktól, mint a bűnözőktől” – így az egyik áldozat testvére.

2014-ben minden tűzharcban megölt rendőrre 17 megölt bandatag jutott Mexikóban. A közép-amerikai államban csaknem tíz éve dúl háború a drogkartellek, valamint a rendőrség és katonaság között. A harcokban több mint 100 ezren vesztették életüket 2006 óta, mintegy 30 ezer ember pedig eltűnt.


Forrás:mno.hu
Tovább a cikkre »