Lefordítottuk a Kockásingesek 12 pontját

Lefordítottuk a Kockásingesek 12 pontját

11069375_be706c5c6b23473e186f50f89f90a955_x.jpgMegjelent a kockás inges tanárok, vagyis a Civil Közoktatási Platform 12 pontos követelési listája. Lefordítottuk, hogy a nagy demokratikus blabla ellenére mindenki megértse mivel is van dolgunk: béremelés, minőségbiztosítás kiiktatása és kevesebb munka.

1. Az érettségire vonatkozó módosításokat halasszák el!

Az érettségire vonatkozó szabályok folyamatosan változnak. A legnagyobb változás éppen 2004-ben volt, amikor a baloldali kormányok kitalálták, hogy szét kell választani a szakpárokat és bevezették a kétszintű érettségit. Erre a végzős évfolyamoknak jobb esetben 1-2 évük volt felkészülni. Nem rémlik, hogy bárki is tiltakozott volna, most ennél jóval kisebb változások vannak.

2. A középfokú szakképzési rendszerben a kormány által tervezett minden változtatást azonnal függesszenek fel! Biztosítsák mindenkinek a lehetőséget a középfokú végzettség megszerzésére!

A szakiskolák helyébe lépő szakközépiskolákban az első három év után szakmai vizsgát tehetnek a diákok, majd további két év alatt felkészülhetnek az érettségire. Az új szakközépiskolákat a létrejövő költségvetési szervként működő szakképzési centrumok irányítják majd. Ezt szeretnék megfúrni a változástól félő tanárok. A kormány tervei szerint kevesebb, de jobb minőségű gimnáziumra van szükség, ahonnan egyenes az út az egyetemre, és egyúttal több szakgimnázium kell, ahol viszont a gyerekek szakmát tanulnak. Ugyanis annak semmi értelme sincs, hogy mindenki bejut, majd a tanulóknak csak alig harmada végez az egyetemen. Ami nem csak elképesztő pazarlás, hanem a diákokban is hamis reményeket keltett azáltal, hogy úgy is felvették őket, hogy nem az egyetemre valók. Ennek a rendszernek a kialakítása nyilvánvalóan nem érdeke a tanároknak.

3. Csökkenteni kell a tanulói terheket!

Csökkenteni kell a tanárok óraszámát, vagyis kevesebb órát kelljen tanítaniuk a tanároknak.

4. A különleges bánásmódot igénylő gyermekek méltányos és eredményes ellátásáért azonnali, kármentő intézkedések szükségesek!

Vagyis, a különleges bánásmódot igénylő gyermekek esetében járjon még magasabb díjazás.

5. A kormányzat tegyen azonnali intézkedéseket a roma tanulók növekvő szegregációjának visszaszorítása, a diszkrimináció minden formájának hatékony tilalma érdekében!

Visszaköszönnek a régi liberális jogvédő hagyományok, tovább az antifasizmus rögös útján. Több roma tanulót a budai alapítványi iskolákba?

Hírdetés

6. Követeljük a tankönyvválasztás tényleges szabadságát!

Jó volt az úgy, hogy a kiadók megvesztegettek egyes tanárokat, hogy tőlük rendeljék meg a tankönyveket. Akkoriban ez jelentette a minőségi tankönyveket, ezt a rendszert mindenképp vissza kellene állítani.

7. A pedagógus életpályához kapcsolódó minősítés és a pedagógiai-szakmai ellenőrzés rendszerét azonnal fel kell függeszteni, a folyamatban levő eljárások befejezésének kivételével!

A minőségbiztosítást, vagyis a tanfelügyeleti rendszert mindenképp meg kell szüntetni. Lehetőleg senki se felügyelje a tanárokat és az oktatást, így sosem derül ki, hogy ki a jó és ki a rossz tanár.

8. Azonnali hatállyal teremtsék meg a nyugdíjas pedagógusok továbbfoglalkoztatásának jogszabályi kereteit! Szüntessék meg a létszámstopot!

Vagyis a nyugdíjas korú tanárnak ne kelljen választania a tanári bér és a nyugdíj között, hanem kapja meg mindkettőt. Vagyis fizetésemelést!

9. A pedagógusok kötelező óraszámát 22 órában kell rögzíteni, el kell törölni az ezen felüli kötött munkaidőt!

Kevesebb órát kelljen tanítani, vagyis kevesebbet kelljen dolgozni, ami egyet jelent a több fizetéssel.

10. Követeljük az oktatásfinanszírozás legalapvetőbb forrásainak biztosítását!

Több pénzt.

11. Elvárjuk az oktatással kapcsolatos őszinte és nyilvános kommunikációt!

Amit a kormány mond, az úgyis csak hazugság.

12. Új alapokra helyezett, az elért eredményekre építő közoktatási rendszer kidolgozását kell azonnal elkezdeni!

Vissza mindent a 2010-es állapotra, mert régen minden jobb volt.

<!– –>


Forrás:spiler.blog.hu
Tovább a cikkre »