Lefekvés előtt ezért nem jó enni

Lefekvés előtt ezért nem jó enni

Bár nem azért, amiért korábban feltételezték, de az elalvás előtti órákban mindenképpen érdemes kerülni a kiadós étkezéseket.

Jobban hizlal, amit késő este eszünk meg – ez volt korábban az általános vélekedés, ám a kutatások nem erősítik meg ezt egyértelműen. Az ma már csaknem biztosnak tűnik, hogy a kalóriák nem számítanak többnek a nap végén, mint bármelyik másik időpontban – írja a Házipatika.com.

Az viszont semmiképpen sem szerencsés jellemzője az estének, hogy ez az a napszak, amikor a legszabadabban hozzáférünk a kalóriákhoz: sok embernek szinte csak ilyenkor van ideje nyugodtan enni, ráadásul az esti elfoglaltságok, a tévénézés vagy számítógépezés közben könnyű belefeledkezni a nassolásba. Ez pedig hatással lehet az emésztésre, az alvásra és a testsúlyra is.

Ugyan a szervezet képes arra, hogy két dolgot végezzen egyszerre, például aludjon és emésszen, étkezés után nyugovóra térni mégsem ideális, mégpedig a gyomor-béltraktus felépítése miatt. A gyomor és a nyelőcső között egy záróizom található, ami ha nem működik rendesen, a gyomortartalom és az emésztőnedvek visszaáramlanak a nyelőcsőbe, irritációt okozva ezzel. Ez a torokban jelentkező, kellemetlen, égető érzés a reflux, azaz a gyomorégés. Ha a testünk vízszintes helyzetbe kerül, a gravitáció hatása nem érvényesül az elfogyasztott táplálékra, így a gyomor tartalma még könnyebben visszajuthat a nyelőcsőbe. Gyomorégés mindenkinél előfordul időnként, ha azonban hetente két alkalomnál gyakrabban tapasztaljuk, akkor már refluxbetegségről (GERD) beszélünk.

Hírdetés

Az éjszakai evés másik kellemetlen következménye lehet a hasfájással, émelygéssel, puffadással járó gyomorrontás. Ha az emésztési zavarok két hétnél tovább is elhúzódnak, ajánlatos szakemberhez fordulni a panaszokkal. Akár alkalmi, akár krónikus panaszok lépnek fel, arra mindenképpen érdemes figyelni, hogy az utolsó főétkezés és a lefekvés között teljen el két-három óra, valamint hogy ez az étkezés ne tartalmazzon sem nehezen emészthető (vagyis magas rost- vagy zsírtartalmú), sem pedig fűszeres és savas ételeket.

Aki rendszeresen lefekvés előtt eszik és aztán nem tud jól aludni, annak érdemes megvizsgálnia a két dolog közötti összefüggést. A gondot okozhatja reflux és emésztési zavar, mivel ezek megnehezítik az elalvást, sőt, a nyugodt alvást is ellehetetlenítik. Mindkét probléma előidézhet olyan mikroébredéseket, amelyekre reggel már nem emlékszünk vissza, csak azt észleljük, hogy kialvatlanok és nyűgösek vagyunk, mivel nem jutottunk el az alvás középmély és mély fázisaihoz.

Ha nincsenek problémáink az alvással, akkor nincs okunk az étkezési szokásaink megváltoztatására – üres gyomorral sem könnyű eléggé ellazulni ahhoz, hogy álomba merülhessünk. Néhány egészséges falatból tehát nem lehet baj, a meleg tej, a gyümölcs vagy a keksz szénhidráttartalmukkal elősegíthetik, hogy elaludjunk. Az alvás minőségét az esti étkezésen kívül még számos dolog, többek között a koffeinfogyasztás, a testmozgás vagy a szorongás is befolyásolhatja, így ezeket is érdemes figyelemmel követni, ha az alvásproblémák okát szeretnénk felderíteni.

Bár több kutatás vizsgálta ezt a kérdést, határozott válasz egyelőre nem született rá. Egyes vizsgálatok szerint van kapcsolat a lefekvés előtti evés, a testsúly és az emésztési problémák között – ezek azt mutatják, hogy a késői étkezés hozzájárul az anyagcserezavarok kialakulásához, ellentétben a napközbeni evéssel. Az egyik elmélet szerint a rendszeres késői evés megváltoztathatja a szervezet cirkadián ritmusát, amely az anyagcserét is szabályozza, ám e témában további kutatásokra lenne szükség.

Ami biztos: aki gyomorégést, emésztési zavarokat vagy alvásproblémákat tapasztal, annak este mindenképpen érdemes kerülni a kiadós étkezéseket és legfeljebb az éhséget elűző kisebb adagokat fogyasztani valamilyen komplex szénhidrátokat tartalmazó vagy magas fehérjetartalmú élelmiszerből. Az alma, a sajt, a pirítós vagy az alacsony cukortartalmú gabonapelyhek egyaránt alkalmasak arra, hogy energiával lássák el a szervezetet, de ne avatkozzanak bele az éjszakai pihentető alvásba.


Forrás:karpatinfo.net
Tovább a cikkre »