Lefagy, újraindít

Lefagy, újraindít

A Helikon Kiadó újabb Böjte Csaba-füveskönyvvel jelentkezett a könyvfesztiválra, amely az ötödik a szemet gyönyörködtető, festett templomi fakazettákkal illusztrált ajándék könyvek sorozatában.

„Rohanó, egymással acsarkodó világunkban mind kevesebb a csend, a tárnába leereszkedő bányász összeszedett célra tartása. Pedig Isten drága idejét arra kaptuk, hogy elcsendesedve magunkba szálljunk, akár az aranyásó, kemény munkával megtaláljuk, felszínre hozzuk a mindannyiunkat gazdaggá tevő aranyrögöket” – saját tapasztalatából merít Böjte Csaba, aki lelkében a papi hivatás választását érlelve egy évig a Hargitán bányában dolgozva tette próbára akaraterejét, és készült gyermekmentő, lélekmentő életútjára, melynek részleteit, menetrendjét akkor még nem is sejthette, és amelyet ma már oly sokan ismernek határon innen és túl is.

Szükségünk van Csaba testvér gondolataira, mert legtöbbünk élete kapkodás, hajszoltak vagyunk, bennünk is számtalan különböző program fut párhuzamosan, mint a számítógépünkben, és egyszer csak azt vesszük észre, hogy a rendszerünket egyre jobban belassítja, netán teljesen lefagyasztja. A mindennapi feladatok felőrölnek vagy megfélemlítenek, és lefagyva a töredékét végezzük el annak, amire képesek lennénk. Ennek gyakori következménye, hogy gyermekeink mókuskerekünk pörgésétől kiábrándulva elveszítik életbátorságukat, és inkább megmaradnak a mamahotel, papabank biztonságos, kihívásmentes keretei között, nem mernek dönteni, nem köteleződnek el.

Hírdetés

„Adtál Urunk egy életet, s hogy mi fér bele a születésünk és halálunk közé, rajtunk múlik. Az óra ketyeg, biztos, hogy megáll. Adj erőt, Urunk, hogy talpra állva továbbmenjünk, és elérjük céljainkat!” – Csaba testvér nemcsak figyelmeztet, hanem ebben a küzdelemben támogat, hogy az önismeret segítségével megtaláljuk, melyek azok a „programok”, amelyeket valóban futtatnunk kell, és melyek azok, amelyeket nyugodt szívvel bezárhatunk. Segít, hogyan tudjuk önneveléssel a sávszélességünket bővíteni. Derűvel biztat, hogy belevessük magunkat az élet nagy kalandjába, hogy értékesnek éljük meg a mindennapi apró-cseprő dolgaink teljesítését is. És ha a rendszer belassul, netán befagy, nincs más hátra, mint a kikapcsolás, újraindítás vagy újratelepítés. Erre szolgálnak életünkben a pihenőnapok, a vasárnapok, az ünnepek, mikor azon is elgondolkodhatunk, hogy – bár futnak bennünk a programok, futunk mi magunk is – vajon a célt látjuk-e, és jó irányba megyünk-e.

Álljunk meg, akár ezzel a könyvvel a kezünkben, hogy haladni tudjunk!

(Böjte Csaba: Zarándoklat az atyai házba. Szerk.: Karikó Éva. Helikon Kiadó, Budapest, 2016. Ára: 2999 forint.)

Ennek a cikknek a nyomtatott változata a Magyar Nemzetben jelent meg. A megjelenés időpontja: 2016. 04. 23.


Forrás:mno.hu
Tovább a cikkre »