Lecsó és nagypolitika

Lecsó és nagypolitika

Nem a társadalmi elvárásnak eleget téve, hanem saját érdekemben főzőcskézek a konyhában, fakanállal a kezemben. A serpenyőben piruló hagymát kevergetve a rádióban elhangzó hírekre is figyelek.

Immáron sokadszor állapítom meg, hogy a nagypolitikában viszont hatalmas üstökben kavarnak, a magukat kiváló szakácsoknak hívők, miközben – Gogol után szabadon – akkora öklöket mutogatnak egymásnak, amekkora embernek nem lehet.

Jó minőségű kolbász hiányában, a darabolt paradicsomot borítom a hagymára, rá a paprikát. Ekkor hallom, hogy a sokszor tévesen arabnak nevezett perzsáknak, akiknek ugyan nincs atombombájuk, mégis képviseltetik magukat minden konferencián, ahol eme fegyvernem korlátozásáról főznének ki valamit. A perzsákat folyamatosan fenyegető másik állam viszont titkon rendelkezik e fegyvernemmel, mégsem egyezkedik, a térség robbanás veszélyes helyzetére való hivatkozással.

Ekkor az ártatlannak hitt, de alattomos gyilkos fegyverből, a káliumos sóból szórok óvatosan a lecsóra, amit őrölt bors követ majd a lábast lehúzva a tűzről, hogy oda ne égjen, őrölt pirospaprikával szórom meg. Alaposan megkeverem a jellegzetes illatokat árasztó ételt. Kis konyhámban nemcsak én vagyok óvatos, hanem, ahogy hallom az amerikai elnök is. Húzódozik a III. világháborút kiváltható cselekedettől, mégis felvonultatja a legkorszerűbb hadiipar termékeit, a különböző neveken kiképzett harcosait, akiket aztán pillanatok alatt terroristákként üldözhetnek, ha a szél éppen úgy fúj. Férfi divatbemutatót tartanak Libanon után Szíriában, Irakban, Iránban és Ukrajnában.

A már rotyogó lecsót újból megkeverem, de gyorsan le is fedem, mert mindenfelé fröcsög a lé. Mint a világ minden táján az indulatok Csak olaj ne kerüljön az amúgy is lobogó tűzre, mert lángra lobbanthatja a világot. Ám az araboknál van az olaj túlnyomórésze. Kemény választ adhatnak elvonással, vagy nagyobb adag tűzre loccsintással.
Egyre nagyobb a gyanúm, hogy a főszakácsok nem is tudnak főzni, csak kavarni. Elsózott, odakozmált, ehetetlen a főztjük. Nem csoda, hogy éhesek maradnak, s az üres gyomrú emberek – mint tudjuk – mindenre képesek.

Hírdetés

Közben megpuhult a paprikám is, ráöntöm a felvert tojásokat. Még egy perc és tálalhatom a friss lecsót. Kanyarítok mellé kenyeret és neki állok enni. Elképzelem milyen békéssé válnának az asztal köré ültetett világ kavarói, az olajjal készült, könnyű ételtől, hiszen ebből vallási, politikai hovatartozás nélkül mindannyian ehetnének.

Ilyen egyszerű lenne ez fiúk! Illetve lehetne – morgok magamban a tányér, villa és kés elmosása közben. A többit főzés közben elintéztem, ragyog a konyha, a háborús viszonyok megszűntek, áldozatok nélkül.
Pedig a konyha is veszélyes üzem, ha nem kellő a figyelem, nincs rutin és jót tenni akarás.

V.A.

Nemzeti InternetFigyelő (NIF)


Forrás:internetfigyelo.wordpress.com
Tovább a cikkre »