Lecsapott a rendőrség a balul elsült székesfehérvári gyorsulási verseny miatt – fotók

Lecsapott a rendőrség a balul elsült székesfehérvári gyorsulási verseny miatt – fotók

Csak azért nem csapódott a két ütköző autó a nézők közé, mert egy oszlop megfogta őket.

Mint arról az Infostart is beszámolt, egy balul elsült illegális autóverseny zajlott szombaton Székesfehérváron, és csak a szerencsén múlt, hogy nem történt tragédia.

A rendőrség most azt közölte, hogy március 16-án este egy közúti közlekedési balesetről kaptak bejelentést, amely Székesfehérváron, az Aszalvölgyi úton történt. A városi rendőrök megállapították, hogy a helyszínen illegális gyorsulási versenyt rendeztek, melyen két jármű összeütközött, és csupán a szerencsének volt köszönhető, hogy sem a bennük helyet foglalók, sem a közelben tartózkodó gyalogosok közül nem sérült meg senki.

Hírdetés

A küzdelemben résztvevő harmadik autós az egyenruhások kiérkezését meg sem várta, adatai hátrahagyása nélkül távozott, és arról sem győződött meg, hogy valaki élete vagy testi épsége veszélyben van-e.

A Székesfehérvári Rendőrkapitányság munkatársai három vármegyei fiatalembert állítottak elő, akiket közúti veszélyeztetés bűntett, valamint – a helyszínt elhagyó sofőrt – közúti cserbenhagyás vétség elkövetésének megalapozott gyanúja miatt kihallgattak, és vezetői engedélyeiket bevonták – olvasható a police.hu oldalon olvasható.


Forrás:infostart.hu
Tovább a cikkre »