Lebukott a Fidesz államtitkára!

Lebukott a Fidesz államtitkára!

Könnyen lehet, az eddigi legkínosabb korrupciós ügyével kénytelen szembenézni az Orbán-kormány.

Az biztos, hogy soha még ilyen magas beosztású fideszes káder nem került vád alá, mint most Völner Pál. Ő nem csupán országgyűlési képviselő, de egyben az igazságügyi minisztérium miniszterhelyettese, parlamenti államtitkára és 2019 augusztusától a Magyar Bírósági Végrehajtói Karral kapcsolatos feladatokat ellátó miniszteri biztos is (volt) egyben. Plusz egy megye (Komárom-Esztergom) nagy hatalmú kormánypárti irányítója, korábbi közlekedési államtitkár.

Hírdetés

Kedden lemondott Völner Pál igazságügyi államtitkár, aki a Központi Nyomozó Főügyészség megalapozott gyanúja szerint a Magyar Bírósági Végrehajtói Kar elnökétől hosszabb időn keresztül, rendszeresen, alkalmanként 2-5 millió forintot kapott. A miniszteri biztos a jogtalan előny ellentételezéseként – felügyeleti, hatósági, igazgatási jogkörével visszaélve – vállalta, hogy konkrét ügyeket intéz, a Magyar Bírósági Végrehajtói Kar elnöke kérésének megfelelően. A felmerült bizonyítékok alapján a legfőbb ügyész az Országgyűlés elnökénél indítványozta Völner Pál országgyűlési képviselő mentelmi jogának felfüggesztését. Botránya miatt Völner természetesen jövőre nem indul az országgyűlési választáson.

Völner volt az, aki aláírta a lehallgatási jóváhagyásokat, napi 3-5 alkalommal adva engedélyt a magyar titkosszolgálatoknak titkos megfigyelésre és információgyűjtésre. Mint a Pegasus-ügyben kiderült, több esetben is a kormányzati korrupció feltárásán dolgozó újságírók és aktivisták ellen. „Ez az ügy arról tesz tanúbizonyságot minden magyar polgár szeme láttára, hogy a Fidesz rendszere mennyire a velejéig korrupt, mennyire csak a pénzről és a hatalomról szól. Sokan sejtjük, hogy ez még csak a jéghegy csúcsa és valamilyen nyomozati baki vagy valamilyen más eljárási furcsaságok miatt végül egy fideszes államtitkár, országgyűlési képviselő lebuktatásáig jutott” – mondta az MSZP frakcióvezető-helyettese. Harangozó Tamás szerint ne legyen kétsége senkinek sem, hogy „nagyjából mindenhol ez folyik”.

(MaNa, hvg, Tx, Npsz)


Forrás:ujszo.com
Tovább a cikkre »