Olvasónk írja:
Gyönyörű napra ébredtem. Angyalföldön volt dolgom, gondoltam, kellemeset a hasznossal: kerékpárral megyek ki a belvárosból. Igen, de kifogott rajtam az edzetlenségem, megálltam egy parkban pihenni, telefonálgatni.
Idilli környezet, szökőkút. Két nő locsolgatja a virágokat. Egyszer csak megjelenik egy 160 centis, 90 kg-os, 30-as, terhes nő babakocsival, melyben óbégat rettentően a gyerek.
Nézegeti a parkban dolgozókat, majd szóba elegyedik a fiatalabb lánnyal, aki tartja a slagot, hogy ne törjék le a virágokat locsolás közben.
– Há neked mi pízt adnak ezé, te szegény?
– Nem tom, ma kezdtem… úgy 70-et.
– Hát hány éves vagyol te, hogy így má dógozni kell?
– 18 vagyok.
– Asztán ezé dógozó te ezeknek a parasztoknak? Van nekem egy jó emberem, aki többet fizet egy napra neked!
Az „ember” kisvártatva meg is érkezik, tipikus szerelésben: papucs, rózsaszín, mintás trikó és valaha fehér bermuda, a maga 110 kilójával, és, nem túlzás, 150 centijével. Kikapja az óbégató kölyköt a gyerekkocsiból, és, átlépve a korlátot, behuppannak a szökőkútba (mert ugye meleg van).
Ahogy kászálódnak ki, akkor látom, hogy a gatyája rendesen szaros, nem ám csak úgy, hogy bocs, beleültem valamibe, hanem rendesen kondenzcsíkos… de végig.
Emberünk így vizesen, szarosan, karján az ordító purdéval kb. 30 másodpercet beszél a fiatal lánnyal, majd a lány ledobja a földre a sárga mellényét, és eltűnnek a házak között.
Az idősebb nő marad a slaggal a virágok közt, tétovázik… Megyek, segítek neki kijönni. Mondja, hogy ezen a héten már ez a második.
Szerda van, még nincs 13 óra… és 2015-öt írunk.
Forrás:kuruc.info
Tovább a cikkre »
