Le Pen pártjának elnöke: Ha én leszek a miniszterelnök, betiltom a szélsőjobboldali GUD-ot is

Le Pen pártjának elnöke: Ha én leszek a miniszterelnök, betiltom a szélsőjobboldali GUD-ot is

Gérald Darmanin francia belügyminiszter bejelentette, hogy kezdeményezi a francia szélsőjobboldali diákszervezet, a Groupe Union Défense (GUD) betiltását.

1968-as megalakulása óta a GUD nem csak a legharciasabb és legkeményebb, de ugyanakkor a legintellektuálisabb és legstílusosabb jobboldali egyetemi diákszervezet is, amely egyfajta elitképzőként működve számos vezető személyiséget szolgáltatott a francia politikai, gazdasági és kulturális élet számára nemzedékeken át. Erről, s a GUD legutóbbi nagyobb akciójáról a kuruc.info is beszámolt nemrég.

Darmanin – elmondása alapján – már 9 hónapja dolgozik azon, hogy felszámolja a patinás nacionalista szervezetet. Úgy fogalmazott, hogy: „Ez a csoport nagyon baráti kapcsolatban áll a Nemzeti Tömörülésből származó emberekkel (…) Olyanokról van szó, akik szerint létezik fehér felsőbbrendűség, és akik rendkívül súlyos antiszemita kijelentéseket tesznek.” Darmanin azt is kiemelte, hogy nem várja meg az előrehozott választásokat.

S mit is reagált erre Jordan Bardella, a kóserkonzervatív Nemzeti Tömörülés elnöke, s miniszterelnök-jelöltje? Ha még csak elhatárolódott volna… Bardella kijelentette, hogy amint miniszterelnök lesz, fel fog oszlatni minden szélsőbaloldali és szélsőjobboldali szervezetet, köztük a GUD-ot is.

Ha holnap én leszek az ország élén, semmilyen toleranciát nem fogok tanúsítani azokkal szemben, akik erőszakot követnek el hazánkban. Nem tűröm az erőszakot a társadalmunkban, és a kormánnyal ellentétben mi soha nem voltunk elnézőek a társadalmi mozgósításokat megzavaró, a rendőrséget támadó, feloszlató és a polgári békét fenyegető milíciákkal szemben.

A GUD-ra azután terelődött a figyelem, miután néhány napja, állítólag homofób indíttatásból, bántalmaztak egy transzszexuális véglényt. A GUD négy tagját tartóztatták le az eset miatt.

A GUD Paris az X-en keresztül üzent egy idézettel Bardellának és pártjának. Az idézet az In Memoriam nevű párizsi nacionalista zenekar A jamais idéaliste (Örök idealista) számából származik.

És inkább küzdök ezért az Ügyért, mint egy pártért, mert jobban szeretem az Eszmét, mint azt, aki lerontja.

Franciaországban a hatóságok rendszeresen zaklatják a fehér nacionalistákat (lásd a kapcsolódó anyagokat), miközben a fajidegen csürhe tombolását tétlenül nézi. A sékeljobboldali politikusok és pártok is rögtön kimutatják foguk fehérjét, ha a valódi nacionalisták meghurcolásáról van szó, legyen az Bardella, Orbán vagy Meloni.

Hírdetés

Kitartást a francia hazafiaknak!
Travail, famille, patrie!
Vive la France!

KG – Kuruc.info

Ismét "koszorúbűnözésért" tartóztattak le 39 hazafit Franciaországban

Folytatódik a francia nacionalisták elleni leszámolás

A bűnöző migránsok helyett a francia nacionalistákat tartóztatták le

"Francia"országban így működik a "demokratikus emlékezet": nacionalista vezetőt tartóztattak le "koszorúbűnözésért"


Forrás:kuruc.info
Tovább a cikkre »