Le kellett állniuk a fogorvosoknak – elbocsátások jöhetnek

Le kellett állniuk a fogorvosoknak – elbocsátások jöhetnek

Szabó László fogorvos az InfoRádióban részletesen is elmondta, milyen fogászati kezelésekre lehet most mégis elmenni, és van néhány üzenete az idősek számára is.

A kormány segítségében bíznak a fogorvosok is, a javarészt leállt szektor szolgáltatói maximum néhány hónapig bírhatják elbocsátások nélkül – nyilatkozta az InfoRádiónak Dr. Szabó László fogorvos, rendelőigazgató.

„Megvan az esélye annak, hogy ez a viszonylag agresszív, könnyen terjedő vírus akár a várótermekben, akár a rendelőkben is könnyen átadható. Azt hiszem, a szakma azért elfogadja magát az intézkedést, hogy az általános ellátást le kellett állítani” – fogalmazott a fogorvos.

Nekik most csak a sürgős esetekkel szabad foglalkozniuk. Hogy melyek ezek?

„Amikor komoly, erős fájdalmak jelentkeznek, ott elkerülhetetlen, hogy a páciens előbb-utóbb fogorvoshoz forduljon. Mindenképpen

célszerű ilyenkor először felhívni a rendelőt, alaposan tájékozódni, hogy mikor, hogy tud a fogorvos fogadni.

Hírdetés

Ilyen esetek lehetnek a baleseti sérülések. Ilyenek a fogeredetű erős gyulladások, amelyek szintén fájdalommal járnak. Ezeket kezelni kell! Kialakulhatnak arcduzzanatok, illetve tályogok, amelyeket meg kell nyitni. A közelmúltban kihúzott fogak helye szintén begyulladhat, ezt is kezeltetni kell fogorvossal.”

A vírus a szájüregen keresztül jut be legkönnyebben a szervezetbe, ezért ilyenkor különösen is fontos a szájhigiénia.

„Ha valakinek egyébként is vannak gyulladások a szájüregében, az megkönnyíti a vírus szervezetbe jutását.

Ha egészséges a szájüreg, javulnak az esélyek a vírussal szemben” – mutatott rá.

Az időseknek címezve elmondta, a kivehető fogpótlás léte önmagában nem növeli a fertőzésveszélyt, azonban ezek tisztán tartására nagyon oda kell figyelni, alapos kézmosással, kézfertőtlenítéssel kell nekilátni a folyamatnak, a közelben egyszer használatos papírtörlőnek is lennie kellene, a fogsort pedig nem szabad csak úgy letenni, és indokolt a fogsortisztító tabletták használata is, ezek fertőtlenítő réteget képeznek.

Magát a válságot a fogászati szektor is nehezen éli meg, a bevétel 90-95 százaléka kiesik. Nagyon nagy a veszteségük azoknak a rendelővezetőknek, akik a fogászati turizmusban voltak eddig érdekeltek, ők akár a betegek utaztatásai költségeit is bukhatták most, illetve lefoglalt szállások összege vész most oda.

Minden Infostart-cikk a koronavírusról itt olvasható!


Forrás:infostart.hu
Tovább a cikkre »