Lázárék komoly tisztogatásba kezdhetnek

Lázárék komoly tisztogatásba kezdhetnek

Háttérben zajló hatalmi harcok vagy szemléletváltás? Netán újabb brüsszeli csata zajlik? – ezek a kérdések merülnek fel lapunk értesülései szerint Magyarország brüsszeli Állandó Képviseletével (ÁK), pontosabban annak – ez idáig – jól teljesítő szakdiplomata karával kapcsolatban. A történet úgy kezdődött, hogy idén januárban az ÁK a külügyi tárcától átkerült a Miniszterelnökség, azaz Lázár János felügyelete alá. Ennek megfelelően áprilisban megszületett a határozat: az új vezetés elképzelései szerint kell átalakítani a brüsszeli európai uniós képviselet szakértői gárdáját.

Név nélkül nyilatkozó diplomata források szerint ez a korábbiaknál simulékonyabb, fiatalabb, szakmai ellenvetésekkel a „szabadságharc” menetét nem akadályozó kiküldötteket jelentene. Információink szerint a tervezett tisztogatás a mintegy 70 fős diplomata kar egyharmadának állásába kerülhet, ugyanakkor magas rangú fideszes forrásaink szerint a változás a nagykövetet, Györkös Pétert is érintheti.

Nem tett jót renoméjának, hogy kiállt kollégái mellett

Mindez talán meglepő, hiszen Orbán Viktor uniós látogatásai egyértelműen azt az üzenetet közvetítik, hogy Györkös Péter a miniszterelnök bizalmát élvezi. Ám a magyar uniós elnökséget is levezénylő, brüsszeli uniós forrásaink szerint felkészült nagykövet az említett szervezeti változások nyomán átkerült a Miniszterelnökség irányítása alá, amelynek vezetőjével állítólag már korántsem ápol ilyen jó kapcsolatot. Sőt, egyes vélemények szerint Györkös renoméjának az sem tett jót, amikor kiállt kollégái mellett, illetve nem hagyta szó nélkül diplomata státusok leépítését.

Hírdetés

Már az utód is megvan?

Megkerestük az ügyben Györkös Pétert, aki azonban csak annyit mondott, személyzeti ügyekben a felügyeletet gyakorló miniszter, azaz Lázár János, valamint a Miniszterelnökség európai uniós ügyekért felelős államtitkára, Takács Szabolcs felelős – tehát sem ő, sem pedig ÁK-s kollégái nem nyilatkozhatnak. Egyes szakértők arra hívják fel a figyelmet, hogy Györkös már a szokásos négyéves ciklusát bőven kitöltötte, így visszahívása nem lenne példátlan. Olyannyira, hogy jól értesültek már a lehetséges utódok nevét is tudni vélik: információink szerint legutóbb Ódor Bálint kanadai nagykövet neve vetődött fel, aki azonban a hírek szerint visszautasította a lehetőséget.

A szakdiplomaták visszahívása azonban elindult; igaz, Lázár ezen a téren nem várt akadályba ütközött: az érintetteket küldő minisztériumok egyes vezetői egyszerűen hónapok óta nem válaszolnak a megkeresésére. Forrásaink szerint nincsenek is egyszerű helyzetben. Nyelveket beszélő, az uniós érdekérvényesítő mechanizmust jól ismerő, brüsszeli tapasztalatokkal rendelkező szakemberek nem tolonganak folyosóikon. A jelenlegi szakdiplomata kar ugyanakkor kiépítette kapcsolatait a sikeres magyar elnökség idején, és napi tapasztalata van Brüsszel működéséről, a kompromisszumkeresés révén való haladásról.

Az ügyben megkérdeztük a Külgazdasági és Külügyminisztériumot, de ott a Miniszterelnökséghez irányították lapunkat. Számukra feltett kérdéseinkre lapzártánkig nem kaptunk választ.


Forrás:mno.hu
Tovább a cikkre »