Lázárból holnap miniszterelnöki biztos lesz

Lázárból holnap miniszterelnöki biztos lesz

Orbán Viktor miniszterelnök augusztus 15-i hatállyal Lázár Jánost miniszterelnöki biztossá nevezte ki – derül ki a Hivatalos Értesítő keddi számából. A leváltott kancelláriaminisztert a kormányfő fogja irányítani, munkáját, melyért díjazást nem kap, a Miniszterelnöki Kabinetiroda szervezetéből egyfős titkárság fogja segíteni.

A biztosi posztot Orbán azért hozta létre, hogy

  • a nemdohányzók védelme érdekében eddig tett kormányzati intézkedések eredményeit megőrizzék,
  • a nemdohányzók fokozottabb védelméhez szükséges további intézkedések előkészítésének és felügyeletének kormányzati összehangolási feladatait hatékonyan el lehessen látni,
  • a dohányzással és a nemdohányzók védelmével kapcsolatos szabályozás kialakítása során Magyarországot erős felhatalmazással képviseljék a nemzetközi, illetve európai uniós szakmai, valamint jogalkotási munkában.
  • Lázár feladatai az alábbiak lesznek:

  • összehangolja a nemdohányzók védelme érdekében végrehajtandó rövid és középtávú kormányzati stratégia kidolgozását,
  • javaslatot tesz a nemdohányzók védelmével kapcsolatos hazai hatósági eljárások hatékonyságának javítására; összehangolja a fenti ügyekben résztvevők szakmai tevékenységét,
  •  javaslatot tesz a dohányzókat és a nemdohányzókat egyaránt az új típusú dohánytermékek, illetve az elektronikus cigaretták irányába befolyásoló folyamatokkal kapcsolatos kormányzati álláspontra,
  • áttekinti a nemdohányzók védelmével összefüggő nemzetközi kötelezettségekből eredő hazai feladatok végrehajtásának státuszát, javaslatokat fogalmaz meg e feladatához kapcsolódóan – akár egyéb nemzetközi kötelezettségek vállalására is,
  • Hírdetés

  • feltárja a nemdohányzók fokozottabb védelme érdekében a hazai és nemzetközi érdekérvényesítési lehetőségeket,
  • részt vesz a nemdohányzók védelmével és a dohánypiac szabályozásával kapcsolatos hazai és európai uniós álláspont kialakításában a hazai és európai uniós szervek előtt,
  • képviseli a Kormány álláspontját hazai, európai uniós és nemzetközi fórumokon a nemdohányzók védelmével és a dohánypiac szabályozásával kapcsolatos kérdésekben,
  • részt vesz a közép- és hosszú távú jövedéki és adózási stratégia kidolgozásában a dohánytermékek vonatkozásában a nemdohányzók fokozottabb védelme érdekében, továbbá képviseli a Kormány álláspontját az európai uniós és nemzetközi szervezetek előtt,
  • a nemdohányzók fokozottabb védelmének összehangolása érdekében, továbbá a dohánypiac folyamatos változása okán előterjesztéseket készít a jogszabályok módosítására,
  • összehangolja a hazai dohánytermesztés fenntarthatóságával kapcsolatos kormányzati stratégiát, és felügyeli annak végrehajtását,
  • megalkotja az egységes dohánypiaci felügyelet létrehozására vonatkozó kormányzati koncepciót,
  • felügyeli a dohánytermékek nyomon követésével kapcsolatos kormányzati feladatok végrehajtását.
  • Korábban beszámoltunk arról Lázár János, aki a bársonyszékek első sorából a parlament utolsó széksorába került, a választások után Hódmezővásárhelyen „házon belüli” ellendrukkerekről beszélt.


    Forrás:alfahir.hu
    Tovább a cikkre »