Lázár már közleményben szólította fel államtitkárát, szabaduljon meg cégeitől – persze saját magára ez nem vonatkozik

Lázár már közleményben szólította fel államtitkárát, szabaduljon meg cégeitől – persze saját magára ez nem vonatkozik

Közleményben szólította fel államtitkárát a Miniszterelnökség vezetője: szabaduljon meg céges érdekeltségeitől.

Újból és közvetlenül üzent L. Simon Lászlónak a Miniszterelnökség vezetője. Az már csütörtökön kiderült, hogy Lázár János azt tartaná szerencsésnek, ha a miniszterek és államtitkárok megszabadulnának gazdasági érdekeltségeiktől akkor, amikor kormánytagok lesznek. Ezt most közleményben is megerősítette.

L. Simon László miniszterelnökségi államtitkár borai mellé barackmagot is ajánl, amelyet rákellenes, méregtelenítő, májtisztító és látásjavító hatása miatt javasol a fogyasztóknak. A bökkenő, hogy effajta minősítéseket szigorúan tilos ráírni az élelmiszerekre; többségük objektíven nem is bizonyítható.

Ezután az RTL Klubnak az államtitkár egy kínos interjúban letagadta, hogy bármi köze lenne a céghez, az ugyanis felesége tulajdona. Csakhogy a cégadatokból kiderült, nagyon is az övé.

Hírdetés

A vasárnapi közleményben Lázár úgy fogalmaz:

"Nagyra értékelem L. Simon László államtitkár úrnak a Miniszterelnökségen végzett munkáját, ugyanakkor már neki is jeleztem azt az álláspontomat, hogy aki állami vezető lesz, az akkor teszi a legjobbat, ha megszabadul minden valós befolyást jelentő gazdasági érdekeltségétől.

A jövőben nyomatékosan felhívom a Miniszterelnökségen dolgozó államtitkárok, helyettes államtitkárok figyelmét, hogy üzleti tevékenységet ne folytassanak! Azért, hogy ne fordulhasson elő olyan helyzet velük kapcsolatban, ahol az összeférhetetlenségnek, vagy a visszaélésnek akárcsak a gyanúja is egyáltalán felmerülhet."

Arról a közlemény nem szól, hogy Lázár mit tekint irányadónak saját magára nézve. Ő ugyanis szintén érdekelt két cégben: egy kolozsvári erdőgazdálkodási és egy hódmezővásárhelyi mezőgazdasági vállalkozásban.

(HVG nyomán)

Korábban írtuk: Lázár elvárja, hogy a kormánytagok számolják fel gazdasági érdekeltségeiket – legelőször saját magának kéne megfelelnie


Forrás:kuruc.info
Tovább a cikkre »