Lázár magához venné az MVH feladatait

Lázár magához venné az MVH feladatait

ÁVH-ként emlegetik a gazdák a Mezőgazdasági és Vidékfejlesztési Hivatalt, állítja a kancelláriaminiszter. Lázár János a földalapú támogatásokat kezelő szervezetet 2017 januárjával megszüntetné, az uniós pénzek kifizetését pedig a Miniszterelnökség hatáskörébe vonná.

A főhivatalnok szavai nem hatották meg a kancelláriaminisztert, aki hódmezővásárhelyi fórumán arra emlékeztetett: a 2010-es kormányváltás után az MVH volt az egyetlen olyan intézmény, amelynek számos munkatársát bilincsben vezették el.

„Kifejezetten aljas dolognak tartom azt, hogy a gazdatársadalmat félrevezetik, és a visszamaradt állami földek után, ami után nem vesznek fel földalapú támogatást, ők, a vezetők pedig fölvették a földalapú támogatást. Ez egy egészen megdöbbentő dolog. Egy ilyen szervezetnél rendet kell tenni” – fogalmazott Lázár János kedden.

Hírdetés

Lázár János már 2017. január elsejétől bezárná az MVH-t, mert szerinte sok gazda úgy érzi, hogy a hivatal nem az ő érdekeiket szolgálja, hanem az unió pénzét védi. „A gazdák közül nagyon sokan tudja, hogy hogy hívják az MVH-t? A Mezőgazdasági Vidékfejlesztési Hivatalt? ÁVH-nak hívják” – mondta miniszter a csütörtöki kormányinfón.

Az átalakítással az uniós földalapú támogatások kifizetése a Miniszterelnökséghez kerülne.

„Nem fogjuk veszélyeztetni egyetlenegy euró kifizetését sem, és az átalakítás megvalósítható. Én tiszteletben tartom minden minisztertársamnak a véleményét, ami az EU-s pénzekért kapcsolatos aggodalmat fejti ki. 2012 és ’13-ban, amikor javaslatot tettem az EU-s intézményrendszer átalakítására és az NFÜ megszüntetésére, ugyanezt végighallgattam, senki nem támogatott ebben a miniszterelnököt leszámítva, és ennek a döntésnek következtében Brüsszel szerint 9200 milliárdot tudunk realizálni. Tehát a munkatársaim, nem én, a munkatársaim, szereztek abban tapasztalatot, hogy hogy kell úgy átalakítani egy hivatalt, hogy az EU-s pénzek megmaradjanak. Az MVH átalakításából nem következik, hogy az EU-s pénzek sérülnének” – fejtette ki Lázár János.

A Hír Televízió információi szerint a kormány jövő héten dönt az uniós földalapú támogatásokat kifizető ügynökség sorsáról.


Forrás:mno.hu
Tovább a cikkre »