Lázár Jánoson múlik az e-rollerek jövője, állítólag kész a KRESZ-módosítás

Lázár Jánoson múlik az e-rollerek jövője, állítólag kész a KRESZ-módosítás

Kéttéválaszanák az e-rollereket Magyarországon. A 25 km/h felső sebességhatárral rendelkezők kerékpárnak, az annál gyorsabbak segédmotornak minősülnének. Ez a szabályozás megengedőbb a tervezett unióshoz képest.

Megfogalmaztuk módosító javaslatunkat, készen vagyunk – mondta a Magyar Nemzetnek Révész Máriusz aktív Magyarországért felelős államtitkár.

A KRESZ-módosítás tervezete az Építési és Közlekedési Minisztériumhoz került, így Lázár János dönthet róla.

A tervezet szerint

  • A 25 kilométer/órás végsebességű elektromos rollerekre, elektromos kerékpárokra ugyanazok a szabályok vonatkoznak majd, mint a kerékpárokra.
  • Ha a jármű végsebessége meghaladja a 25 kilométer/órát, már segédmotoros kerékpárnak minősül majd.

Hírdetés

Ha az összes elektromos rollert segédmotoros kerékpárnak minősítenénk át, akkor a rollermegosztó cégek lehúzhatnák a rolót – érvelt a tervezet szövege mellett Révész Máriusz.

A 25 kilométer/órás sebességkorlátot a járművekbe építenék be, vagy aktiválnák az alkalmazásokon keresztül.

Azért is van jelentősége annak, hogy a kisebb e-rollerek kerékpárnak minősülnének, mert így azok használhatnák a kerékpárutakat. Például kerékpárral át lehet kelni Budapesten az Újpesti vasúti hídon, míg segédmotor-kerékpárral csak az Árpád hídon tehető ez meg Észak-Budán, és ott is csak az autók között haladva.

Az Európai Unió szigorúbb tervet készített

Az Európai Közlekedésbiztonsági Tanács szigorúbb feltételeket javasol az elektromos rollerekre: a gyárilag beépített 20 kilométer/órás sebességkorlátozást és a legalább 30,5 centiméter átmerőjű kerekeket (az átlagos rollerek 8,5 -10 inches kerekekkel rendelkeznek, 10 inch pedig csak 24.5 centi), a rollerek használóinak pedig kötelező lenne bukósisak viselése.

A lap emlékeztet arra, hogy Dániában az e-rollerek közlekedését ellehetetlenítették, Barcelonában soha nem is engedélyezték, Franciaország fővárosában pedig betilthatják, ugyanis április 2-án Párizsban népszavazást tartanak erről.


Forrás:infostart.hu
Tovább a cikkre »