Lázár János pontot tett a XII. kerületi Turul-szobor körüli vita végére

Lázár János pontot tett a XII. kerületi Turul-szobor körüli vita végére

A miniszter frissen megjelent rendelete műemlékké nyilvánítja a XII. kerületi Turul-szobrot, ami így nemzeti emlékként lett elismerve.

Lázár János építési és közlekedési miniszter a Magyar Közlönyben csütörtökön megjelent rendeletének értelmében a döntés célja a szobor képzőművészeti értékeinek megőrzése. Műemléki környezet kijelölésére nem került sor. A rendelkezés a kihirdetést követő nyolc napon belül lép hatályba – írja az atv.hu.

A lépés nem meglepő, hiszen a tárcavezető már 2023-ban ideiglenes műemléki védelem alá vonta a szobrot. A döntést a kerület vezetése idén januárbna bíróságon támadta meg. Kovács Gergely polgármester akkor úgy fogalmazott, hogy az Építési és Közlekedési Minisztérium politikai döntést hozott, amikor védettséget biztosított a húsz éve a helyén álló Turul-szobornak, csupán azért, hogy az önkormányzat ne tudja azt áthelyezni.

Hírdetés

A Fővárosi Törvényszék június végén megsemmisítette az ideiglenes védelmet elrendelő döntést.

Kovács Gergely ezzel kapcsolatban a Telexnek elmondta: továbbra is változatlan az önkormányzat szándéka, hogy a kerület lakóit is bevonják a döntésbe arról, mi történjen a szoborral, ehhez viszont egyértelmű jogi helyzetre van szükség – utalva ezzel a most kihirdetett rendelet korábban ismertetett tervezetére.

A XII. kerületben, a Nagyenyed utca és a Böszörményi út sarkán álló szobor jó ideje feszültségek forrása: egyesek számára a második világháború végén elkövetett nyilasterror jelképe, mások nemzeti szimbólumként tekintenek rá.

Kovács Gergely, a Magyar Kétfarkú Kutya Párt színeiben megválasztott polgármester korábban az eltávolítását ígérte, ám megválasztását követően jelezte: nem kívánja hivatali munkáját ezzel kezdeni, mert nem szeretné, ha a Mi Hazánkkal folytatott utcai konfrontáció határozná meg első intézkedéseit.


Forrás:infostart.hu
Tovább a cikkre »