Lázár János politikai hullát csinált Márki-Zayból

Lázár János politikai hullát csinált Márki-Zayból

Új korszak kezdődik Hódmezővásárhelyen, a polgárháborúnak ma este vége lett, ugyanis a háborút megnyertük – jelentette ki Lázár János vasárnap.

A Fidesz-KDNP jelöltjeként Lázár János 96,33 százalékos feldolgozottság alapján a szavazatok 52,14 százalékát szerezte meg a 39,86 százalékot elérő Márki-Zay Péterrel szemben a Csongrád-Csanád megyei 4-es választókörzetben. Sajtótájékoztatóján azt mondta, a választókerület mind a 19 településén, így Hódmezővásárhelyen is elnyerte a választópolgárok támogatását.

A politikus köszönetet mondott családjának és Orbán Viktor miniszterelnöknek, valamint fideszes képviselőtársainak a támogatásért, az aktivistáknak, önkénteseknek a munkájukért.

Óriási túlerővel szemben kellett helytállni ebben a kampányban, támadások, nemtelen eszközök bevetésével szemben kellett bebizonyítani, hogy méltó a bizalomra – közölte. Hozzátette: „az elvégzett munka nem volt hiábavaló, elnyertük a választópolgárok bizalmát”.

Lázár János azt kérte azoktól, akik támogatták, s azoktól is, akik nem rá szavaztak, zárják le a polgárháborút, fogjanak kezet, ne egymás ellen küzdjenek, hanem egymásért.

Bebizonyosodott, hogy negatív kampánnyal, gyűlölettel nem lehet eredményt elérni. Választást csak munkával, teljesítménnyel lehet nyerni – hangsúlyozta.

Hírdetés

Politikához és a választásokhoz a legtöbb, ami kell, az az alázat. A hübrisz ma veszített, és nyert az alázat – jelentette ki az hatodik parlamenti ciklusát kezdő képviselő.

Úgy fogalmazott, munkára jelentkezik, hogy együtt dolgozzon mindenkivel a közösség fölemelkedésért, hiszen Hódmezővásárhelynek és térségének ideje volna, hogy fölfele haladjon.

Kérdésre válaszolva elmondta, a győzelem személyesen is sokat jelent számára, a politikai pályafutásában úgy érzi, új korszak kezdődött. Arra a kérdésre pedig, hogy ez azt jelenti-e, hogy visszatér az országos politikába, esetleg a kormányzatba, azt válaszolta: ma este visszatért.

CSONGRÁD-CSANÁD, 04. számú OEVK - Hódmezővásárhely

Deák Dániel: Lázár János rommá veri Márki-Zay Pétert az egyéni körzetében

  Úgy tűnik, hogy Lázár János rommá veri Márki-Zay Pétert az egyéni körzetében! 

Csak nem tényleg politikai hulla lesz a baloldali politikus?


Forrás:gondola.hu
Tovább a cikkre »