Lázár János nem zárja ki, hogy jövőre kormányváltás lesz

Lázár János nem zárja ki, hogy jövőre kormányváltás lesz

Nagyinterjút adott Lázár János egykori miniszterelnökséget vezető miniszter az mfor.hu-nak, amiben többnyire a jelenlegi feladatait jelentő agráriumról volt szó. Lázár azonban az interjú több pontján is kitért arra, hogy 2022-ben az ellenzéki összefogás esetleges győzelme egyáltalán nem zárható ki.

Az interjúban többek között azt mondta, 2019-ben „akárhogy kerülgetjük a témát, a Fidesz mégiscsak elvesztette az önkormányzati választást” és súlyos presztízsveszteségeket szenvedett, például Budapest elvesztésével.

Arra a kérdésre, hogy 2022-re előre tekintve a Fidesz végleg elvesztette-e azokat a városokat, amelyeket 2019-ben elvesztett, Lázár János azt mondta, az biztos, hogy nagyon sokat kell azon dolgozniuk, hogy visszanyerjék ezeknek a választópolgároknak a bizalmát.

„Akkor sem fog összedőlni a világ, ha nem mi nyerünk. A miénk egy hosszútávfutó csapat. Ha netán megvonják tőlünk a bizalmat a választók 2022-ben, a munkát akkor is folytatjuk, hiszen világos jövőképünk és erős, összetartó közösségünk van”

– fogalmazott.

Az interjú egy másik pontján arról beszélt, világossá kell tenni, hogy 2022 után,

„ha kormányon maradunk”,

Hírdetés

törlesztik a magyar politikának a vidékkel, vidéki emberekkel szemben immár 30 éve halmozódó adósságát.

Lázár – akinek elmondása szerint nincsenek miniszteri ambíció – egyébként a Mészáros Lőrinc-féle strómanjelenséget is egy „nemzeti tőkésosztály” felépítéseként fogja fel, sőt, szerinte még legalább egy tucatnyi ilyen cégcsoportra lenne szükség:

„Nem Mészáros Lőrinc a baj, hanem az, hogy nincs belőle több az országban.”

  • fogalmazott Orbán Viktor egykori gázszerelő barátjáról, akinek néhány év alatt több százmilliárd forintot írattak a nevére.
  •  

    A miniszterelnökkel kapcsolatban is egyértelműen fogalmazott:

    „Orbán Viktor örök. Én mindig nagyon sokat tanultam a nálam idősebbektől, akikkel együtt dolgoztam.”

    Az IDEA Intézet márciusi közvélemény-kutatásának eredményei szerint a biztos szavazóknál a hat együttműködő ellenzéki párt (Jobbik, DK, Momentum, MSZP, LMP és Párbeszéd) listája 48, míg a Fidesz–KDNP-é 44 százalékon áll.


    Forrás:alfahir.hu
    Tovább a cikkre »