Lázár János megértette Orbán Viktor kritikáját és változtatott

Lázár János megértette Orbán Viktor kritikáját és változtatott

Hosszú interjút adott a fideszes parlamenti képviselő, amelyben szóba került a Csányi Sándorral való együttműködése, valamint az is, Orbán Viktor melyik tanácsát fogadta meg.

„Leginkább olyan országot álmodom, ahol a politika békét teremt, és nem 160/100-as, hanem 120/80-as vérnyomást okoz a polgároknak. Túl sok éve tart a hatalom megszerzésére irányuló kíméletlen élet-halál harc” – mondta a 24.hu-nak adott terjedelmes interjúban Lázár János. A volt kancelláriaminiszter 30 évet sorol ide, és arra a felvetésre, hogy annak a felében Orbán Viktor volt a kormányfő, azt válaszolja: 2010 és 2018 között legalább országépítés is zajlott. Magyarázatképp kifejti: „Egy darabig úgy tűnt, a világ ugyanazt gondolja, amit mi, fideszesek, de aztán mindenfelé visszalavírozták magukat a hatalomba azok az erők, melyek nem nemzeti, hanem globális megoldásokban hisznek.”

A pártkommunikációt és a populizmust firtató kérdéssel kapcsolatban azt mondta: „azért küldenek a pártok, köztük az én pártom is, végletesen leegyszerűsített üzeneteket az embereknek, mert más nem megy át. (…) Az emberek zöme nem beszéli az értelmiségi nyelvet. Negyvenezer karakteres nagyinterjúkkal nem nyerhető választás se Németországban, se Franciaországban”.

Hozzátette: a Fidesz brüsszelezése és sorosozása valóban egyszerű üzenet, de az „egy mondatok” mögött alaposan végiggondolt társadalompolitika áll, fókuszban az önállósággal, a családtámogatással és az alacsony adókulcsokkal. „Nem meglepő, hogy a kritikusaink kizárólag közjogi ügyekben támadnak bennünket, azokban viszont veszettül.”

Az interjú szerint Lázár János rendezte hosszú ideje tartó viszályát Csányi Sándorral, ami már csak azért is fontos, mert együtt ülnek a februártól Magyar Agrár- és Élettudományi Egyetem néven működő gödöllői egyetem új fenntartói alapítványának vagyonkezelő kuratóriumában (a vezető Csányi, Lázár tag).

Erről a fideszes politikus azt mondta, korábban maga Orbán Viktor is a szemére hányta, hogy „horizontálisan nehezen működik együtt”. Ahányszor szóba került köztük Csányi Sándor személye, mindannyiszor felhívta a figyelmét, hogy „a sikerességhez kevés a tehetség és a céltudatosság.

»János, ha nem tudsz együttműködni azokkal, akiknek szintén van erejük és mondandójuk az országról, akkor a konfliktusaidtól nem erősebb leszel, hanem gyöngébb«. Belátom, igaza volt,

és 2018 tavasza óta tudatosan törekszem a hiányosságaim pótlására, a hibáim kijavítására”.

Hozzátette még, hogy nem személyesen Csányi Sándorral volt baja, hanem az OTP-csoport gazdaságpolitikai befolyásával – és ebben még ma is a korábbiak szerint gondolkodik, ugyanakkor Csányiban volt türelem végighallgatni őt, „s megértette, mérlegelte, méltányolta az álláspontomat”, ő pedig belátta, hogy a jászsági szegény gyerekként induló Csányi mai cégbirodalma „az elmúlt fél évszázad legnagyobb magyar üzleti sikere, olyan diadal, ami előtt a világon mindenütt zászlót hajtanak”.

Hírdetés

A gödöllői agráregyetemi munka azért is olyan fontos Lázár Jánosnak, mert olyan országot szeretne, amely lép az önellátás felé, ahol a magyarok munkájából a magyarok haszna lesz. A kulcs ebben a mezőgazdaság – hangsúlyozta a mezőhegyesi Nemzeti Ménesbirtok állami feladatainak koordinálásáért felelős kormánybiztos. A cél, hogy

„egy évtizeden belül a magyar emberek nyolcvan százalékban Magyarországon termelt és Magyarországon feldolgozott és magyar üzletben vásárolt egészséges élelmiszert fogyasszanak”.

(Az állam is kiemelten támogatja a közeljövőben az ágazatot: az uniós vidékfejlesztési támogatás mellé ma csupán a kötelező minimumot, tizenöt százalékot tesz be a magyar állam. Ám egy minapi bejelentés szerint 2022 és 2030 között az EU-s pénz négyszeresét, évi 400-450 milliárd forintot fordít majd erre.)

„Régióbeli gyöngeségünket demonstrálja, hogy még csak nem is francia, német, brit meg amerikai csúcstermékeket fogyasztunk, hanem lengyel és szlovák árut. A változáshoz kell politikai akarat – ez megvan. Kell pénz – immár ez is rendelkezésre áll. És kell tudás, kellenek képzett szakemberek tízezrével, akik képesek kirántani a gödörből a magyar vidéket – erre kell a modern agráregyetem” – fejtette ki Lázár János.

A mezőgazdaság fejlesztésének „felpörgetésével” kapcsolatban megjegyezte: az ágazat az elmúlt harminc év legnagyobb vesztese, és „a következő uniós ciklus az utolsó pillanat, amikor egy harmincéves mulasztásunkat pótolhatjuk. Később már behozhatatlan lenne a versenytársak előnye”.

Arra a felvetésre, hogy az állam elveszi a várostól és átadja az egyetemet működtető kuratóriumnak a gödöllői királyi kastélyt, melynek felújítására sok éve eredménytelenül pályázott Gémesi György polgármester, a fideszes politikus annyit mondott, hogy „Gödöllő városának és polgárainak teljes megelégedésére fogjuk felújítani és fejleszteni ezt a komoly történelmi múlttal bíró, jobb sorsra érdemes épületegyüttest”.

Magyarország az elmúlt években megerősödött, már tudja érvényesíteni a nemzetközi porondon az érdekeit, fejtette ki Lázár János. A miniszterelnök vagy a kormánytagok egy-egy erősebb kijelentésével kapcsolatban azt mondta, „Orbán Viktor mindenkinek megadja a tiszteletet, de amit az IMF 2010-es magyarországi kivonulása óta a nyugat-európai politikusok egy része és a baloldali média művel vele, az minősíthetetlen. Olyan nincs, hogy csak tűrjük a pofonokat, és nem ütünk vissza. Orbán Viktor állja, és ha kell, adja is. És

biztos vagyok benne, hogy amint korrektül kezdenek viselkedni vele, ő is simulékonyabbá válik. Mert amilyen az adjon Isten, olyan a fogadj Isten”.

A politikus nyilatkozott a kínai kapcsolatokról is. Nem flörtölhetünk Kínával – jelentette ki. „A kínaiak felkértek bennünket egy táncra. Javaslom, hogy körültekintően, a szövetségeseinkkel alaposan egyeztetve, velük összehangoltan nyújtsuk a kezünket. Mert fontos az üzlet, de ne veszítsük szem elől, hogy a mi helyünk itt, az euroatlanti szövetségben van.” Mint kiderült, ez ügyben nem egyezik az álláspontjuk Orbán Viktorral, mert jómaga a kormányfővel szemben az amerikai álláspontot osztja (Amerika semmiféle kínai hídfőállást nem szeretne Európában). „Ebből is látszik, mily sok árnyalattal bír a Fidesz” – jegyezte meg.

Kiderült még, hogy Lázár János bár sokat szeretne tenni az agráriumért, nem pályázik ilyen tárcavezetői posztra. Azt tervezi, hogy 2022-ben egyéniben indul a Hódmezővásárhely-Makó választókerületben.

Nyitókép: MTI/Szigetváry Zsolt

Forrás:infostart.hu
Tovább a cikkre »