A kör bezárult, a Fidesz lefedte a komplett politikai palettát, baltól jobbig minden megvan, és a centrális erőtér nem más, mint Orbán Viktor személyesen.
Kicsit túloztam most, az ország és a világ összes dolgaira ez még nem érvényes, megállapításom az Európához való viszonyra vonatkozik.
Lázár János Miniszterelnökség-miniszter szokásos kormányinfóinak legsoronkövetkezőbbikén érezte úgy, hogy kevés hírértékkel kedveskedett a jelenlévőknek – noha két államtitkári búcsút is bejelentett, a kirúgott L. Simon Lászlóét és a nyugdíjba vonuló Németh Lászlónéét –, ezért elmesélte, egy európai uniós referendumon nem tudna a bent maradás mellett érvelni és szavazni. A baloldali ellenzék kispártjai nyomban felbolydultak ettől, mint a méhkas – avagy mintha darázs csípett volna a fenekükbe –, vihargyorsan jöttek a kommentárok arról, hogy a kormány íme kimutatta a foga fehérjét, látható, ki akarják vezetni szegény hazánkat az EU-ból. Eddig is mondtuk, és lám, igazunk volt, Lázár János a két lábon járó lelepleződés.
Még szép, hogy pörögnek-pattognak. Jó ideje nem találnak fogást a kormányon, Orbánéknak minden bejön, ezért meg kell ragadni a legapróbb esélyeket is, hátha. Pláne a friss felmérések ismeretében, amelyek szerint a magyar emberek többsége irdatlan marhaságnak tartja, hogy a britek kiszavazták magukat közülünk, és hatvannégy százalékunk egyáltalán nem szeretné, hogy mi is hasonlóképpen cselekedjünk. Ebből az látszik: egyelőre hiába iparkodik az ősszel esedékes kvótanépszavazást rabok legyünk vagy szabadok választássá egyszerűsíteni a kormányoldal, zömünk még nem hajlandó gyűlölni-elutasítani az EU-t. Alighanem ez a körülmény is motiválja és magyarázza a miniszterelnök kettős játékát. A fontos és erős szövetséges elvesztése miatti izgalom mellett alighanem ez is benne volt abban, hogy a kormány hirdetésben biztatta maradásra a briteket. Hiszen annak az akciónak nyilván nem az volt a funkciója, hogy meggyőzze a vidéki Agliát, inkább az, hogy jelet küldjön vele Orbán Viktor mindenhova, ahol van ilyenre antenna.
Innen nézvést tényleg ő áll középen. Amikor az EU-t bírálja menekültpolitikástul, illetve a föderáció és a nemzetállamok szövetsége közötti differenciákat elemzi, akkor mellesleg verbális bizonyítékok sorára mutathat rá, mondván: ő belül van, belül is képzeli el magát országostul, és a kritika, amit megfogalmaz, nem a szisztéma szétrobbantását, hanem az egészségesebbé és erősebbé tételét célozza. S miközben tőle jobbra immár Lázár János kolbászol ezen a vonalon, tőle balra ott van Navracsics Tibor uniós biztos, az előző OV-kormány második embere, a meggyőződéses atlantista, aki szerint kvótatéma nem is létezik. Amúgy nem szép, hogy ilyet mond, de hát, mint Kövér László házelnöktől is tudjuk, megfertőzte szegényt a brüsszeli levegő.
Itt merül fel a kérdés, hogy amikor Lázár János csütörtöki módra nyilatkozik, azt egyeztetették vagy sem. Ez is, az is elképzelhető. Nem kizárt, hogy a miniszter feladatot teljesít. Az emberek többsége ugyan nem, de az aktív Fidesz-rajongók kemény magja – akikre oly nagy szükség lesz ősszel – egyre elszántabb EU-utáló. Ők azok, akik nem örültek a brexitellenes Orbán-fellépésnek és annak sem, hogy idoljuk kijelentette, a kvótás népszavazás remélt sikeréből nem következik huxitreferendum. Kész csoda, hogy ezeket az állásfoglalásokat, megnyilvánulásokat érdemben nem bírta hasznára fordítani a Jobbik. Márpedig a Fidesz legfőbb-legveszélyesebb ellenfelének lenne itt keresnivalója. Magyarán: a Lázár-szöveg tehát arra is alkalmasnak tűnhet, hogy a Vona Gábor-vitorlákból fogjon ki némi szelet. Kérdés, lesz-e folytatás.
Amíg nem, addig felmerülhet az is, hogy a miniszter önmagát helyezné láthatóbb pozícióba, tenné észrevehetőbbé. Azaz magánérdekből hangoztat magánvéleményt, olyat, amivel párton belüli és kívüli ellenfelei orra alá is törhet borsot. Más kérdés: a miniszterelnököt jobbról előzni nem tűnik megfontolt és perspektivikus stratégiának. A miniszterelnöktől jobbra ugyanis megint csak a Jobbik van, és ez – cukiskodás ide, néppártosodás oda, Volner János szokásai amoda – egy darabig még így marad.
Azok a polgárok ellenben, akik olyasmire vágynak, ami napjainkban nincs – mert elmúlt vagy sosem volt – valószínűleg a középhez közelebb várják búslakodva a sült galambot.
Az is megeshet persze, hogy túlokoskodom a lázári mondatokat. Lehet, hogy csak tesztelt egy gondolatkísérletet. Sőt az is, hogy csak vagánykodott. Előfordult hasonló máskor is, és az sem igaz, hogy mindig minden politikusi hang és szó centire-dekára-decibelre ki van számítva, az összes elképzelhető következmény hatásaival egyetemben.
Egyvalami mégis biztos: ha majd egyszer Orbán Viktor elégedetten hátradől, szemügyre véve gömbölyded életművét, akkor nem a Lázár–Navracsics tandem fogja átvenni a helyét. Bár az is igaz, hogy erre eddig sem vettem volna mérget, unciányit sem.
Forrás:mno.hu
Tovább a cikkre »
