Elbocsájtották Jékely Bertát, aki nem más mint a Tisza Párt EU-képviselőjének Tarr Zoltánnak a felesége.
Az Építési és Közlekedési Minisztériumban tiszteletben tartjuk minden munkatársunk magánéletét és politikai meggyőződését. Éppen ezért a házastársának aktív politikai szerepvállalása óta eltelt több hónap alatt türelmesen tekintettünk Jékely Berta egyre fokozódó politikai aktivitására. Lefokozásának szakmai okai voltak: a minisztérium több területet és számos munkatársunkat érintő átszervezést hajt végre a hatékony munkavégzés érdekében – írta közösségi oldalán Lázár János.
A tárcavezető azonban még azt is megjegyzi, hogy nem tudom, és nem fogom soha elfogadni, hogy valaki kormánytisztviselőként aktívan részt vegyen a kormány ellen hergelő kampányokban, azt pedig
kifejezetten tisztességtelennek tartom, hogy valaki munkavállalóként a munkáltatója ellen irányuló valótlan tartalmú kijelentéseket terjesszen.
Mindez összeegyeztethetetlen a közszolgálattal. Nem kötelező a kormánynak dolgozni, bizonyára a piacon is szükség van ilyen jó szakemberekre.
A poszt alatt kommentelt Magyar Péter a TISZA párt elnöke is. Azt is írta, hogy „azt se tudtátok egy hete még, hogy Berta Tarr Zoltán felesége. Most, hogy rájöttetek, egy héten belül kirúgtátok. Ma még a helyettes államtitkár is elnézést kért és megköszönte Berta húsz éven át végzett kiváló szakmai munkáját. Ez az, ami önnel sosem fog előfordulni”.
Forrás:infostart.hu
Tovább a cikkre »