Lázár János: Ha a Fidesz nyer, jöhet a nemzeti mobilszolgáltató

Lázár János: Ha a Fidesz nyer, jöhet a nemzeti mobilszolgáltató

Bár hivatalosan még nincs kampányidőszak, Lázár János miniszterként az eddigi legnagyobb választási ígéretét tette meg csütörtökön, Hódmezővásárhely-Szikáncson tartott beszédében, amit mintegy százan hallgattak a helyszínen.

A kancelláriaminiszter emlékeztetett, hogy bár az az 1994 és 1998 között privatizált közmű-szolgáltatásokat sikerült újra legalább részben állami kézbe venni – ami szerinte feltétele volt a rezsicsökkentésre – továbbra sincs állami mobilcég.

„Ezért, amennyiben a Fidesz megnyeri a választásokat 2018-ban, a következő ciklusban újra meg kell próbálkozni azzal, hogy legyen nemzeti tulajdonban lévő mobilszolgáltató –

Hírdetés

mondta a Lázár János a fórumon. Hozzátette, kormányzati terv  hogy minél több közigazgatási szolgáltatást lehessen elektronikusan intézni, és  összességében 170 milliárd forintot fordítanak erre a célra. A kancelláriaminiszter ezzel a Fidesz pártgyőzelmét tette meg feltételként egy vélhetően több tízmilliárdos vállalatalapításhoz, amire az Országgyűlésnek is rá kell bólintania, és amit az adófizetők pénzéből finanszíroznak majd. 

Lázár János minden jelenlévőt arra biztatott, vegyen részt a február 25-i hódmezővásárhelyi időközi polgármester-választáson, majd áprilisban az országgyűlési választásokon. Arra kérte az embereket, támogassák Hegedűs Zoltán jelenlegi alpolgármestert – aki a Fidesz-KDNP jelöltjeként indul -, hogy folytathassa a novemberben elhunyt Almási István polgármester által elkezdett munkát.

http://mno.hu/

Hegedűs Zoltán elmondta, Hódmezővásárhelyen 2014-2019 között a település ötven évi adóbevételének megfelelő összeget, mintegy 200 milliárd forintot költenek el fejlesztésre, több mint hatvan helyszínen folynak beruházások a városban. Hozzátette: a legnagyobb fejlesztés az elkerülő utak építése, ami naponta 18 ezer átmenő járműtől szabadítják meg a várost – idézi a jelölt szavait az MTI.

 


Forrás:mno.hu
Tovább a cikkre »