Lázár ezúttal a bírálatnál is tovább ment

Lázár ezúttal a bírálatnál is tovább ment

Már hét esetben bizonyosodott be, hogy rosszul döntött a Heves megyei Közgyűlés a Hatvan városának nyújtott területfejlesztési támogatások esetében – nyilatkozta a Hír TV-nek a kancelláriaminiszter. Lázár János már korábban is bírálta a térség országgyűlési képviselőjét, amiért bosszúból beleszólt a támogatások odaítélésekor, most tovább ment; mindenkinek azt tanácsolja: tartsa távol magát a pályázati értékelési rendszertől.

– Azt javasoltam az államtitkár kollégámnak már több alkalommal, és azt kérem a távolból is a polgármestertől és a képviselő-testülettől, hogy rendezzék egymás között a viszonyukat. Egyébként úgy gondolom, hogy ebben az ügyben a polgármesternek 100 százalékban igaza van, és az államtitkár súlyos hibát követett el. Ez a személyes álláspontom.
– És a pályázatok? Ha egyforma pályázatot nyújtanak be a városok, az felvetheti a visszaélés gyanúját?
– Nem.

Így reagált a kancelláriaminiszter, miután kiderült, hogy Hatvanba azóta nem érkeznek a településfejlesztési operatív program forrásai, mióta Szabó Zsolt korábbi fideszes polgármester, jelenleg országgyűlési képviselő összeveszett Hatvan, szintén kormánypárti polgármesterével, Horváth Richárddal. A Heves megyei városnak ezek után csak morzsányi, 55 millió forint jutott a TOP-pénzek 10 milliárd forintnyi forrásából. A Szabóhoz lojális polgármesterek által vezetett települések ugyanakkor milliárdokat nyertek.

Lázár János egy héttel később a Hír TV kérdésre elmondta: kivizsgálják a hasonló ügyeket is. „Hatvan város önkormányzata fellebbezéssel fordult a Miniszterelnökséghez, és a kollegáim arról tájékoztattak, hogy 7 ügyben Hatvan város önkormányzatának igazat is adtak már, tehát teljesen transzparens és átlátható keretek között Hatvan város tudta az érdekeit érvényesíteni. Minden képviselőtársamnak, pártállástól függetlenül, és minden államtitkár kollegámnak azt ajánlom, hogy tartsa távol magát a pályázati értékelési rendszertől” – húzta alá a Miniszterelnökséget vezető miniszter csütörtöki sajtótájékoztatóján.

Hírdetés

Színház

Korábban a kormányzati narratíva arról szólt, hogy a pályázatok minősége miatt nem nyerhetett a város. A Hír TV-hez eljuttatott dokumentum ugyanakkor arról tanúskodik, hogy a döntéseket meghozó Heves megye önkormányzata számára sem a döntéshozatal során, sem azt követően nem ismertek az Irányító Hatóság vezetője által kijelölt szakértők értékelési pontszámai. Eszerint a pályázatok ismerete nélkül dönthetett a testület.

„Elfogadhatatlan, hogy listákkal, névleges listákkal, előre meghozott döntésekkel a megyei önkormányzatot és az illetékes tárcát és az illetékes uniós hatóságot kijátszva valójában minden eldől, és valójában csak színház az a szavazás, amelyet különböző testületek hoznak. Az Együtt szerint ennek egy része bűncselekmény is” – reagált Szigetvári Viktor, az Együtt miniszterelnök-jelöltje.

Véget kell vetni a politikai alapon történő osztogatásnak, mondja a Jobbik képviselőjelöltje „Minden embert a költségvetésből ugyanaz illet meg, ugyanaz a figyelem, ugyanaz a gondoskodás, ugyanaz a tisztesség. Ahol szükség van a fejlesztésre, oda nyújtani kell, ez nem kérdés. Ha Hatvan városának valóban szüksége van azokra a fejlesztésekre, amelyekre igényt benyújtott, és ezt nem akceptálta a kormányzat, akkor az nagyon nem helyénvaló” – fogalmazott pénteki sajtótájékoztatóján Varga-Damm Andrea.

A TOP-rendszer egy 1230 milliárd forintos EU-s támogatási rendszer, ebből 42 milliárd jut Heves megyének. Visszaélések esetén akár a források visszafizetését is elrendelheti az unió.


Forrás:mno.hu
Tovább a cikkre »