Lázár elárulta: 2027-2028-ig futó fejlesztések forrásairól döntött a kormány

Lázár elárulta: 2027-2028-ig futó fejlesztések forrásairól döntött a kormány

Lázár János építési és közlekedési miniszter pénteken a Facebook-oldalán ismertette azokat az útfejlesztéseket, amelyek forrásairól már döntött az Orbán-kormány.

Az 51-es számú főút és az M6 autópálya között 28,8 kilométer hosszon főút épül, amelynek a 756 méter hosszú új mohácsi Duna-híd is része lesz – emelte ki.

Lázár hozzátette, hogy a Duna Aszfalt Zrt. áprilisban nyerte meg a híd kivitelezését és mára a munkák elkezdéséhez szükséges 389 milliárd forint hazai forrás is rendelkezésre áll. Ismertetése szerint a kivitelezés október végéig elindul, és várhatóan 2028 őszéig tart majd.

Úgy látszik, a NER-kegyelt Szíjj László cégének lesz ideje erre.

Emlékezetes, a Duna Aszfalt brutális, több milliárdos egységárakat képes felszámolni egy egyszerű útépítés esetén is.

Arról is tájékoztatott a fideszes politikus a bejegyzésében, hogy az M49 autópálya első, 28 kilométeres szakasza már épül, most az országhatárig tartó közel 18 kilométer megépítéséhez biztosítottak hazai forrást 189 milliárd forint értékben.

Hírdetés

"A projekt 2027-es várható befejezésével összekötjük Nyíregyházát Szatmárnémetivel, mellyel Magyarország és Románia gazdasági és társadalmi együttműködését erősítjük"

– hangsúlyozta a miniszter.

A hazai vasútról és annak forráshiányáról és működésképtelenségéről azonban a közlekedésért felelős tárcavezető most nem ejtett szót. Holott akadna a MÁV háza táján is tennivaló bőven, főként az elmúlt napok történéseit látván, amikor hibák és kisiklásból eredő vonatbaleset okán teljesen megbénult mindhárom pályaudvar.

Az összeomlás és egy kis hallgatás után Lázár már büszkén jelentette be, hogy újra működik a Keleti, ám a felelősségvállalás elmaradt a kormányban.

(Címlapkép: Lázár János – Facebook)


Forrás:alfahir.hu
Tovább a cikkre »