Lavrov szerint az EU megsemmisítette a kapcsolatokat Oroszországgal

Lavrov szerint az EU megsemmisítette a kapcsolatokat Oroszországgal

Nincsenek kapcsolatok Moszkva és az Európai Unió között, Brüsszel egyoldalú lépéseivel megsemmisítette őket – jelentette ki kedden a dél-kínai Kujlinban Szergej Lavrov orosz külügyminiszter, miután tárgyalt Vang Ji kínai kollégájával.

„Ha Európa ezeket a kapcsolatokat megszakította, egyszerűen megsemmisítve az összes mechanizmust, amely éveken át jött létre – és partnereink csak egyes európai országok maradtak, amelyek azt akarják, hogy nemzeti érdekeik vezéreljék őket – akkor ez bizonyára objektíven ahhoz vezet, hogy kapcsolataink Kínával gyorsabban fejlődnek” – fogalmazott Lavrov.

Az orosz külügyminiszter szerint Moszkvának nincsenek kapcsolatai az Európai Unióval, mint szervezettel, „a viszony teljes infrastruktúrája” megsemmisült Brüsszel egyoldalú döntéseivel. Az orosz külügyminiszter hozzátette, hogy ha az Európai Unió célszerűnek tartja majd felszámolni ezt az anomáliát az Oroszországhoz fűződő kapcsolatokban, Moszkva kész lesz erre az egyenjogúság és az érdekek egyensúlya alapján.

Hírdetés

Vang Ji orosz kollégájával hasonlóan foglalva állást elmondta: senki sem avatkozhat Kína belügyeibe „hazugságok fabrikálásával”. Hozzátette: az egyes nyugati hatalmak által alkalmazott manipuláció nem a teljes nemzetközi közösség jellemzője. A kínai külügyi tárca vezetője felszólította a világ országait, hogy tanulmányozzák az ENSZ chartájának alapelveit és gyakoroljanak valódi multilaterializmust az emberiség közös jövőjének érdekében.

Vang a megbeszélést követő, közös sajtótájékoztatón továbbá arra kérte fel az orosz felet, hogy közös együttműködésen át vegyék fel a harcot a világjárvánnyal szemben. Elmondta: a két ország a lehetséges módjait vizsgálja az egészségügyi igazolások kölcsönös elfogadásának a nemzetközi utazások helyreállítása érdekében.

(MTI/Felvidék.ma)


Forrás:felvidek.ma
Tovább a cikkre »