Lavrov: regionálissá szélesedhet a gázai konfliktus

Lavrov: regionálissá szélesedhet a gázai konfliktus

2023. 10. 19.

Komoly kockázata van annak, hogy regionális méretűvé szélesedhet a gázai konfliktus, Oroszország kapcsolatban áll Törökországgal az ügyben – jelentette ki csütörtökön az orosz külügyminiszter Phenjanban újságíróknak.

Szergej Lavrov szólt arról is, hogy provokációk azok a kísérletek, amelyek Iránt hibáztatják a gázai válságért.

A moszkvai diplomácia vezetője hangoztatta, az orosz fél számít az izraeli-palesztin konfliktus rendezéséről szóló konzultációk folytatására, amelyek egy része a következő napokban várható.

“Abból indulok ki, hogy az érintett országok konzultációi mindenképpen folytatódnak. Egyiptom kezdeményezéseket mutat. Mindannyian a feszültség csökkentését szeretnénk a Gázai övezetben. Az elkövetkező napokban lesznek olyan megbeszélések, amelyek során kiderül, hogy mennyire reális erre számítani” – tette hozzá.

Hangsúlyozta, hogy a valódi mechanizmus “egy ENSZ BT-határozat lehetne, amely felszólít minden felet, hogy hagyjon fel minden erőszakos akcióval, és biztosítsa a humanitárius kérdések megoldását, figyelembe véve a Gázai övezetet és az ott élő több millió embert fenyegető valódi katasztrófát”.

“De sajnos ezt a határozatot nem fogadták el. Bár nem vagyok biztos abban, hogy ha ez az állásfoglalást elfogadták volna, akkor ez megtörtént volna, hogy tűzszünetet hirdettek volna, hogy a humanitárius kérdésekkel foglalkozzanak” – emelte ki Lavrov.

Oroszország hajlandó megvitatni és megfontolni Törökország kezdeményezését, amely az izraeli-palesztin konfliktusban részt vevő felek számára egy garanciavállaló országok rendszerének létrehozására irányul, Moszkva és Ankara kapcsolatban áll a kérdésben – közölte.

Hírdetés

“Készek vagyunk megvitatni minden konstruktív javaslatot. Azt a kezdeményezést, amelyet a minap már hallottam, egyértelműen a de-eszkaláció, a helyzet normalizálásának vágya motiválja. Hogy pontosan mit jelent ez, azt természetesen török barátainktól szeretnénk hallani, akikkel ebben a kérdésben is kapcsolatban állunk” – mondta.

“Támogatjuk, hogy minden megközelítés a felek érdekeinek egyensúlyán alapuljon, ne pedig valakinek az érdekeit erőltessük mások érdekeinek rovására. Nekem úgy tűnik, hogy a török kezdeményezést az ilyen egyensúly biztosítására irányuló törekvés diktálja. Készek leszünk együttműködni ennek megfontolásában” – vélekedett az orosz miniszter.

Hakan Fidan török külügyminiszter korábban azt mondta, Ankara azt tervezi, hogy javasolja az Iszlám Együttműködési Szervezet (OIC) tagjainak, hogy fontolják meg a palesztinok és Izrael közötti konfliktus rendezésében való részvétel gondolatát egy olyan rendszer alapján, amely mindkét fél számára garanciavállaló országokat tartalmaz, amelyeknek felelősséget kell vállalniuk a rendezés feltételeinek végrehajtásáért.

A Gázai övezetet uraló Hamász fegyveresei október 7-én meglepetésszerű támadást indítottak Izrael ellen, betörtek az ország déli részébe, és több mint 1400 ember halt meg, további mintegy háromezret megsebesült, valamint legkevesebb 199 embert elraboltak és túszként tartanak fogva.

A gázai egészségügyi minisztérium arról tájékoztatott, hogy az övezet ellen indított izraeli hadműveletek halálos áldozatainak száma már megközelíti a 3500-at, a sebesülteké pedig a 12 ezret is átlépte.

Izrael a támadásra válaszul leállította az övezet villanyáram-, üzemanyag-, élelmiszer- és egy időre a vízellátását is, az izraeli kormány pedig megfogadta, hogy eltörli a Hamászt a föld színéről.

A Gázai-övezetben működő baptista kórházat kedden ért rakétatámadásban palesztin közlés szerint 500 ember halt meg. A Hamász és a Palesztin Nemzeti Hatóság Izraelt okolta és mészárlással vádolta a hadsereget.

MTI nyomán

Megosztom:


Forrás:orientalista.hu
Tovább a cikkre »