Lavrov nem egy TikTok-videóra hivatkozva állította, hogy egyes nyugati iskolákban biszexuálisnak állítják be Jézust

Lavrov nem egy TikTok-videóra hivatkozva állította, hogy egyes nyugati iskolákban biszexuálisnak állítják be Jézust

Nem egy TikTok-videóra, hanem a nyugati sajtóban megjelent anyagokra hivatkozva állította Szergej Lavrov orosz külügyminiszter, hogy egyes nyugati iskolákban Jézus Krisztust biszexuálisnak állítják be – közölte Marija Zaharova orosz külügyi szóvivő a Telegram-csatornáján.

Lavrov hétfőn A jogról, a jogokról és a szabályokról címmel cikket jelentetett meg a Kommerszant című napilapban és a Rosszija v globalnoj polityike című folyóiratban, amelyben

A tárcavezető kifogásolta, hogy az amerikai kormányzat és az általa befolyásolt európai vezetés szerinte ráerőlteti másokra a saját értékrendjét, és a nemzetközi jog egyetemesen elfogadott elvei helyett megpróbálja önkényesen megfogalmazott „szabályok” szerint alakítani a világrendet.

Meglátása szerint a „szabályok” bevezetése „az emberi természet elleni támadásban” is megnyilvánul.

Hírdetés

A cikk nyomán több orosz független, valamint Zaharova szerint külföldtől pénzelt, ezért „idegen ügynöknek” minősülő sajtóorgánumon végigfutott a közlés, miszerint Lavrov vélhetően egy TikTok-videóra hivatkozott, amelyben egy ausztrál anyuka belehallgatott a kisgyerekeinek a hátsó gépkocsiülésen az iskolai hitoktatásról folytatott párbeszédébe, eszerint olyat tanítanak nekik, hogy Jézus biszexuális volt.

A szóvivő szerint a miniszter írása a nyugati sajtóban megjelent közléseken alapult. Egyedüli példaként a Christian Today című, londoni székhelyű keresztény hírportált említette meg, amely

Zaharova szónoki kérdésként vetette fel, hogy vajon az „álhírt” közlő orgánumok főszerkesztői bocsánatot fognak-e kérni, avagy tesznek-e közzé cáfolatot.

(MTI/Felvidék.ma)


Forrás:felvidek.ma
Tovább a cikkre »