Lavrov: Moszkva nem biztos abban, hogy szüksége van-e a kapcsolatok megújítására a Nyugattal

Lavrov: Moszkva nem biztos abban, hogy szüksége van-e a kapcsolatok megújítására a Nyugattal

Szergej Lavrov orosz külügyminiszter kijelentette, hogy Moszkva fontolóra veszi a Nyugattal fenntartott kapcsolatok helyreállítására irányuló ajánlatokat, de átgondolja, szükség van-e ilyen lépésre. Lavrov szerint Moszkva most elsősorban a Kínával fenntartott kapcsolatokra összpontosít.

Lavrov szerint a nyugati országok az ukrajnai orosz katonai invázió kezdete óta támogatják a russzofóbiát, ezért Oroszország a nyugati áruk leváltásán dolgozik, és a jövőben csak a hiteles országokkal való együttműködésre támaszkodik.

– mondta Lavrov.

Az orosz külügyminiszter szerint a nyugati országok elhatározták, hogy Oroszország kárára változtatják meg a nemzetközi kapcsolatok szabályait. „Fel kell hagynunk a Nyugattól való függéstől, ezzel biztosítva országunk kritikus biztonsági és gazdasági szektorainak, valamint szociális szférájának fejlődését“ – jegyezte meg Lavrov.

Hírdetés

Az orosz diplomácia vezetője ugyanakkor kijelentette, Moszkva célja jelenleg a szomszédos Kínával való kapcsolatok továbbfejlesztése. „Most, hogy a Nyugat elfoglalta a diktátor pozícióját, a gazdasági kapcsolataink Kínával még gyorsabban fognak növekedni”.

 „Csak magunkra és azokra az országokra fogunk támaszkodni, amelyek bizonyították megbízhatóságukat, és nem úgy táncolnak, ahogy mások fütyülnek. Ha a nyugati országok meggondolják magukat és valamilyen együttműködési formát javasolnak, akkor majd döntünk róla“

– konstatálta Lavrov.

Teraz.sk


Forrás:korkep.sk
Tovább a cikkre »